Színház

 

Beretvás Gábor

 

Komafeszt

 

Január végén zajlott Nagyváradon a második MAFESZT. Az ötnapos fesztivál a Partiumban és Belső-Erdélyben működő Magyar Színházi Szövetség eseménye volt, azaz bemutatta itt néhány előadását az előbb említett MASZÍN hat tagszínháza: a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a nagyváradi Szigligeti Színház, Székelyudvarhelyről a Tomcsa Sándor Színház, Temesvárról a Csiky Gergely Állami Magyar Színház, az Aradi Kamaraszínház, illetve az új tag, Csíkszeredából: a Csíki Játékszín. A rokon problémákkal küszködő színházak szövetsége, ugye, tavaly szervezte meg első találkozóját, akkor Szatmárnémetiben. A nagyváradi fesztivál célja továbbra is ugyanaz, mégpedig hogy a különböző városokban dolgozó társulatok és műszaki dolgozók közös workshopokon fejlesszék tudásukat, és szorosabbra fűzzék a szakmai és baráti szálakat, amik összekötik őket.

A fesztiválindító táncszínházi előadást, Idegen címmel, Györfi Csaba álmodta színpadra. A Nagyvárad Táncegyüttes Borges inspirálta produkciójában a rendezőn kívül Brugós Sándor Csaba, Kacsó Bálint és Tőkés Imola táncoltak. A vallásos ihletésű előadáshoz megfelelő keretet nyújtott Cristina Breteanu díszlete és a játéktér szélén helyet foglaló zenekar, Szerefi Ilona énekessel az élen. Az ünnepélyes hangulathoz nem csak a mozgáshoz jól illeszkedő zene, a gyertyafénnyel való játékok vagy az égi világosság imitálása járult hozzá, hanem az is, hogy a fesztivál első napja egybeesett a Himnusz Kölcsey általi első letisztázásával, azaz a magyar kultúra napjával, a határokon is átívelő közös sors felmutatásával. (Ez izgalmasan találkozott az „idegen” befogadása vagy kiközösítése témájával.) Nyilván a magyar kultúra kérdésének húsbavágó jelentősége van a partiumi városban, ahol a mű születésekor a város kilencven százaléka vallotta magyarnak magát, míg napjainkra ez a szám alig több mint húsz százalékra rúg.   

 

Idegen.jpg
Idegen

 

A fesztivál nyitónapja tehát január 22-e volt, a szokásos politikusi megnyilvánulásokkal és díjátadókkal. A felszólalók sajnos nem mind rendelkeztek figyelemreméltó szónoki képességekkel. A hosszúra nyúlt ünnepség igencsak próbára tette a színházi előadásra érkezett honi közönség türelmét és a fellépő művészek energiaszintjének sem tett jót. Bár a díjazottak bizonyára megérdemelték a politikusok figyelmét...

A csíkszeredaiak érkeztek a legmesszibbről, ezért hálátlan dolog volt, hogy a másfél órásra nyúlt ünnepség leginkább az ő produkciójukat gyengítette. Mint megtudtam, technikai problémáik is voltak, emiatt mondhatni az első felvonásban alig lehetett hallani a dalok szövegét, és a hangzás sem hozta a stúdióminőséget.

 

Kaktusz_viraga.jpgA kaktusz virága

 

Sándor Anna ezúttal is leginkább bájos megjelenésére helyezte a hangsúlyt, de játékát láttam már máskor jobbnak, kidolgozottabbnak. Sajnos Kozma Attila sem tudta elhitetni velünk, hogy ez a nőcsábász fogorvos valóban sármos lenne. (Ő a fesztiválon más rendezésben, A főfőnökben, az udvarhelyiek társulatát erősítve mintha már sokkal inkább a helyén lett volna.) Dálnoky Csilla viszont hozzáadott a szenvtelen és munkamániás asszisztensnő karakteréhez némi ismerős kelet-európai ízt, amivel közelebb hozta hozzánk a figura ki nem mondott összes frusztrációját. Bár ő meg túl óvatosan mozgott a táncos jelenetekben. (Betudható ez talán a Csíkban nem létező zenekari ároknak és a váradi színpad méreteinek.) Bár tény, hogy ezek a körülmények Bokor Andrea mozgását mondjuk semmiben sem befolyásolták. Persze nem voltak nála sem nagy bravúrok, de őrajta már korábbi előadásokban is látható volt, hogy ha a szerep úgy kívánja, van mersze bevetni a testét, vagy akár kockáztatni a biztonságát. Az átvezető részeket Zsigmond Éva Beáta énekelte: valamiféle dizőz szerepében tetszelegve az ő próbált hangja többnyire jól érvényesült. A jelmezek pedig, mondhatni, egyedül rajta voltak szembetűnők. Kelemen Kata igazán itt élte ki kreativitását, a díszleten ez nem látszott meg túlságosan. A magyar dalok eredetileg Szenes- és Nádas-szerzemények, de ezek némi zenei kozmetikázáson mentek át, Bene Zoltánéknak köszönhetően.

Az előadás alapján nem értem még az új igazgató irányvonalát. Mert kíváncsi vagyok, persze, hogy merre kormányozná Kányádi Szilárd a csíkszeredaiak hajóját. De ez egy korábbi rendezése volt. A csíkiak mellesleg egy mesejátékot is hoztak, a Csipike, a gonosz törpét. A csíksomlyói születésű Fodor Sándor népszerű meséje így Csíkban, mondhatni otthonos terepen mutatkozott meg újra. De a nagyváradi gyerekek is magukénak érezték a történetet. Nem igazán zavarta őket, hogy nem mindenben passzol a méretarány. Elvégre meséről lévén szó, ami nincs realizálva a színpadon, azt kiegészíti a gyermeki fantázia.

 

Csipike.jpg
Csipike, a gonosz törpe

 

Megközelítőleg ehhez hasonló képzelőerő szükségeltetett ahhoz, hogy a néző rájöjjön, mit is akart létrehozni igazán Raymond Cousse szövegéből a szerzőgárda: Nótáros Lajos, Tapasztó Ernő és Fekete Réka. A Sonkamenüett igazából a békéscsabai színész, Tege Antal egyszemélyese, az Aradi Kamaraszínház zenével támogatott monodrámája. Itt azon áll vagy bukik az előadás érthetősége, hogy a Tege Antal szájába adott szavak hogyan is kelnek életre, hogyan tudják megnyitni a néző felfogását és értelmezési képességeit.

 

Sonkamenuett.jpg
Sonkamenüett

 

A meglehetősen csavaros észjárású Lars von Trier filmjéből építkezett Anger Zsolt, aki a székelyudvarhelyieket rendezte. A főfőnök most nem Trier északi drámaiságát hangsúlyozza, hanem a dán humor egyik reprezentánsa. (Inkább a Jensen-féle humorhoz hasonlítható.) A főfőnökben a Tomcsa Sándor Színház színészeit a már említett Kozma Attila egészíti ki, Csíkszeredából. Kettősük Barabás Árpáddal felettébb jól működik, mint ahogy külön-külön is színesítik a Trier által megírt karaktereket. A Tóth Árpád által játszott Finnur fel-felbukkanása az előadás üde színfoltja, kirohanásai ugyanúgy humoros hatást keltenek, ahogy google-fordított csendes szitkozódásai is. Ezeket Pál Attila rezignált tolmácsa teszi érthetővé, ezzel is többrétegűvé varázsolva a vígjátékot. Itt csak kiragadtam pár momentumot, de Anger Zsolt rendezésén végigtekintve a dicséret tulajdonképpen majd minden szereplőnek kijár.

 

Lars_von_Trier.jpg
A főfőnök

 

Természetesen az udvarhelyiek is hoztak bábelőadást. Ők ebben eleve jók szoktak lenni. Most Rengeteg Ábel és Kürtős Kata kalandjával szórakoztatták a gyerekközönséget és minket. Kiemelném a színészek önfeledt játékán kívül a játékteret, mely emlékeimbe idézte a valamikori szekérszínház-formát. Egy székelykapun keresztül láthattuk a bábozást, a térben néhány szalmabála és egy házikó, amit egy parabola-antenna hozott közelebb a mához. Így egyesült a mesében az autentikus és a modern.

A nagyváradiak Apátlanulja váltotta fel az önfeledt szórakozást. Botos Bálint majd négy órában nyitotta ki Csehov sokáig elveszettnek hitt, cím nélküli, de leginkább Platonovként ismert klasszikusát. A díszlet egyszerűsége segítette a cselekmény kibontását, akárcsak Bocsárdi Magor visszafogott zenéje is. A személyiségek megfelelő ütemben bomlottak ki, a két szünetet körülölelő felvonásokban végig megmaradt a feszültség: Botos Bálint rendezése célzott pontossággal érte el katartikus csúcsát. Balogh Attila szépen oldotta meg a feladatát: nem csoda, hiszen a főszerepet játszó színész rendezőként is végzett, így tán még közelebb áll hozzá Csehov, és ő is Csehovhoz. Szotyori József az orvos szerepében néha szintén megrendítően játszott. Mi több, külön érdekesség, hogy a rokoni szerepeket játszó színészek, arcberendezésüket tekintve, mintha tényleg hasonlítottak volna egymásra. Kardos M. Róbertről például abszolút hihető volt stúdióközelségből nézve is, hogy ő tartja el, mint atyja, Sebestyén Hunort.

 

Platonov.jpg
Platonov

 

Tom Dugdale Hatházi Andrásra érvényeztetett írása és rendezése, a Tizenöt próbálkozás a színészetre mondhatni „fesztiválelőadás”. Ily módon többször láttam már: ha rutin mozgatja, akkor nincs sok újdonság az előadásban, annak ellenére, hogy némileg az improvizációt is az előadás struktúrájába próbálja építeni. A sokatmondó cím nem árul zsákbamacskát, itt a színész belső világában találhatjuk magunkat, és gyújthatunk lámpást. Mondhatni, ez Hatházi one-man-showja. Bár Hatházi Kolozsváron élő szabadúszó, nem mellesleg egyetemi tanár, az előadás a szatmári Északi Színház Harag György Társulata produkciójaként fut, bizonyára jó okkal.

 

Tizenot_probalkozas.jpg
Tizenöt próbálkozás a színészetre

 

A temesváriak Jörg Graser Rabenthalját hozták Nagyváradra. Radu Afrimnak nem ez az első közös munkája a társulattal, de nem is a legjobb, szerintem. Bár tény, hogy az előadás összeért azóta, hogy legutóbb, a temesvári TESZT fesztiválon láttam. Jót tett neki az is, hogy nagyszínpadra került az egyébiránt kamarakörülmények közé szorított előadás. Tokai Andrea rutinosabban játszott, bár nekem tetszett a korábbi izgágaság, és Bandi András Zsolt most mintha sokkal jobban ki tudott volna teljesedni mint perverz halszakács. Borbély Emília hozta tokkal-vonóval, akkor is, és most is, az afrimi világra jellemző dívát. Csata Zsolt Rabenthalja viszont mintha nagyobb visszafogottságot kapott volna, mint annak idején.

 

Rabenthal.jpg
Rabenthal

 

A temesváriak is hoztak gyerekdarabot, a Hókirálynőt, Andersen és Tasnády-Sáhy Péter dramaturg szövege alapján. Carmencita Brojboiu díszlete azonban olyan volt, mintha ebédelni mentek volna a festők, otthagyva mindent lefóliázva. Persze az egész előadás alatt volt az embernek valami nyolcvanasévek-utánérzése, mintha egy soha el nem készült sci-fi díszletében barangolhattunk volna. Nem tudom, hogy az ősi planetárium hangulatát idéző díszlet és zenei világ hogyan csapódott le a csemetékben, hiszen ők biztos, hogy nem éltek meg ilyen időket. De úgy látszik, még ebben a miliőben is tudott működni az előadás.

 

Hokiralyno.jpg
Hókirálynő

 

Az Olivér! a vendéglátó színház, azaz a váradiak produkciója volt. Az ismert dickensi történetnek már számos adaptációja készült, ez a musical sem volt azoknál sokkal különb. Talán a vetítések tették volna izgalmassá, de a teltházas nézőtérről kiszorultam, így erre sajnos nem volt elég rálátásom. Az Olivért játszó gyerekszereplőt kissé sótlannak és az előadástól idegennek láttam. Remélem, le van kettőzve, mert a zenés előadásoknál is előny, hogyha a színész, még ha ifjú is, nem hagyja otthon a karizmáját. A hangja viszont nagyjából rendben volt. Meglepő volt számomra ugyanakkor, hogy az általam oly sokszor hebrencsnek látott Hajdu Géza milyen brilliánsan kamatoztatta ebben a közegben a manírjaiban megbúvó tehetségét. Felbukkanása mondhatni szívderítő telitalálat volt. Más környezetben néha avíttasnak tűnő játékmódja itt értelmet nyert, és sokat lendített szerintem az előadáson.

 

Oliver.jpg
Olivér!

 

A temesváriak és a szatmáriak közös produkciója, a Burundanga, avagy a baszk, a maszk és a cucc nem hozott különösebben izgalomba. A pár szereplős, igazságszérumos komédia igazándiból a könnyű szórakoztatásért felelős, kis költségvetésű előadások közé sorolandó. Az előadás magában hordozná a harsány hahotázás lehetőségét, ha kidolgozottságában nem lenne kissé nyögvenyelős. A baszk függetlenségi harcból viccet csináló előadás nem lenne teljesen elvetendő tehát, de visszaküldeném némi átdolgozásra.

Lehet, a Burundangának is inkább a kocsmaszínházi teret kéne előnyben részesítenie, akárcsak a Garaczi írásából készült székelyudvarhelyi Magyar Mátrixnak. Tóth Árpád rendezőtől az ilyesfajta tér nem tűnik idegennek. Egy korábbi udvarhelyi dráMa fesztivál például a színházi büfében tette számomra elérhetővé a rendező hasonló keretek között működő másik lázadó előadását, a Stop the Tempo!-t. A Magyar Mátrix a váradi Moszkva kávézóban volt látható vagy inkább hallható a fesztiválon. Merthogy az ajtóig ért a tömeg. Bár az előadás humora nem mindig passzolt hozzám, azt be kellett látnom, hogy a közönség vevő volt az előadásra, és a stand up comedy műfajára hajazó monológok nem kerülték el megfelelő adagolásban a nézők bevonását sem. Erre mondhatják, hogy ár-érték arányban megfelelő társadalomkritikus-humoros előadás. Úgy festett, hogy a színészek is élvezik ezt a fajta játékformát.

Tasnádi István Paravarietéje a szatmári színház előadásában a felolvasószínházi hagyományt igyekezett továbbvinni. A frakkba öltözött színészek Moldován Blanka vicces felvezetésével és zenei kíséretével adtak elő szituációs gyakorlatokat. A Harag György Társulat fesztiválzáró műsora hozta a már csak a rádiókabarékból ismerős hangjátékok minden báját. Az író szövege számos esetben jól működött, és a színészek is brillíroztak némely szerepben. A cirkuszi porondmesteri kiáltás, a „hepp!” bár ismerős volt a nézőknek, mégis idegenkedtek tartós tapsokkal megzavarni a showt, néhány esettől eltekintve persze. Az előadás végén elhangzó, spirituálékat idéző közös dalt pedig a közönség is ütemes tapssal jutalmazta, és rám is felettébb üdítően hatott.

Persze a második MAFESZT nem csak előadásoknak adott otthont. Színészi workshopon is igyekezett összehangolódni a hat színház közel húsz alkotója, a szerb Kokan Mladenović vezetésével, és a műszakiak is betekintést nyerhettek a színpadtechnikai újdonságok tárházába. A második MAFESZT, híven az elsőhöz, tartotta a tétet, sőt, néhol talán kicsit emelte is azt. Így komoly feladat vár Székelyudvarhelyre, hiszen a harmadik MAFESZT-et ott fogják megrendezni jövőre.

 


Főoldal

2019. február 06.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Ünnepi Bárka-est és díjkiosztóNagy Gábor és Paszkál Gilevszki kapta a 2019-es Balassi Bálint-emlékkardotElhunyt Tandori DezsőTakács Zsuzsa az Artisjus irodalmi nagydíjasa
Ütőér
Kiss Judit Ágnes tárcáiMárton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái
Versek
Lanczkor Gábor versei Muszka Sándor verseiGrecsó Krisztián verseiKaracs Andrea versei
Prózák
Kiss Judit Ágnes: FeketemagyarHidi Tünde: ÖrökségEgressy Zoltán: Hold onJózsa Péter: Nicolo kapitány jól fizető útja
Kritikák
A balladák vége - Muszka Sándor: SzégyenOtthonosan a szövegbenHátrahagyottakGyermekkor a szögesdróton túl
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA