Színház

 

 

III. Bábos Drámaíró Verseny:

az írók nyilatkozatai

 

A szerzőket művük megírása után faggattuk az újságcikkről, az atkás témáról, az éjszakai élményeikről, alkotói szándékaikról, a bábszínházi darab műfajáról.

 

Markó Róbert

 

Mark___R__bert.jpgAtka barátom Attilának hívták, ezért becéztük Atkának. Mulatságos figura volt – az általános iskolai osztályunk gazdasági felelőse: ő gyűjtötte az osztálypénzt, ezért a zsebe mindig tele volt gyűrött ötszázasokkal. Ez nem volt kis dolog a kilencvenes években. Volt néhány kétségbeesett pillanata a tegnap estének, amikor azt gondoltam, hogy a darab főhőse egy általános iskolai osztály gazdasági felelőse lesz, aki az osztálypénzt gyűjti, ezért a zsebe mindig tele van gyűrött ötszázasokkal, de hamar átlendültünk ezen a ponton, és megszületett szuverén hősünk, Pavel Kuzmics Acari, a közönséges poratka.

Az atkából mint állatfajtából, az ő jellemzőiből, biológiai tulajdonságaiból indultam el egyfelől, a tüsszentés gesztusából másfelől. Már a témahúzás pillanatában láttam magam előtt egy formát: egy elegáns férfi lép a színre, mintha egy kabaréból húzták volna elő mondjuk, bemutatkozik, és elmeséli, hogy ő valójában egy atka. Ezt a három dolgot – atka, tüsszentés, elegáns, kifelé beszélő férfi – próbáltam valamiféle egységgé simogatni.

Alapvetően bábszínházi alkotó vagyok – a legtöbb esetben ősbemutatókat viszünk színre, rendszerint egy-egy klasszikus vagy kortárs mese vagy probléma bábszínpadi adaptációját. Mielőtt írok, minden esetben egyeztetek a rendezővel: mi az, ami foglalkoztatja az anyagban, milyen képeket, akár formai megoldásokat lát maga előtt. Most is a rendezővel, Kolozsi Angélával való beszélgetéssel kezdődött a munka. Nagyjából átbeszéltük a történetünk körvonalait – milyen témát dolgozunk fel, milyen karaktereink lesznek, honnan hova jutnak a figuráink –, majd a Napsugár Bábszínháztól kapott túlélőcsomaggal hozzáfogtam a szövegnek, körülbelül 10 óra körül írtam le a darab első sorait és 7 előtt kicsivel az utolsókat. Elégedettség helyett szorongás van bennem, ahogy az egyébként ilyenkor mindig lenni szokott: mit gondol a rendező, hogyan állnak a mondatok a színészek szájában, hogyan fog reagálni a közönség...

Tulajdonképpen ugyanazt a színdarabot írom évek óta. Ugyanazok a prototipikus (prototipikusan kelet-európai, sőt magyar és prototipikusan ismerős) karakterek járkálnának különböző terekben és különböző problémák körül. Borzasztóan izgat, miként lehet a színpadon nem beszélni semmiről, és hogyan jelenthet ez a semmiről beszélgetés mégis valamit. Lehetőleg mindig mást. Abba az illúzióba ringatom magam, hogy ez már egyfajta bábos gondolkodás valójában: ezek a drámáról-drámára járkáló, semmiről beszélő típusfigurák.

 

Szabó T. Anna

 

szabo__tanna.jpgÉn is, és a fiaim is portaka-allergiásak vagyunk, de lassan javulunk. Eredetileg nagyon szerettem volna beleírni a darabba otthoni életünk egyik örömét, az atkák miatt beszerzett robotporszívót, név szerint Katica Kettőt, de aztán ez sehogyan se fért bele a koncepcióba. Nem is az allergia segített végül, hanem az, hogy megtudtam, hogy az egyik szereplő várandós, és innentől erre építettem a darabot. Az anyai aggodalomról szól, amibe a poratkáktól és a zombiktól való félelem ugyanúgy beletartozik, mint a vihartól és az idegenektől való féltés. Sajnos régi motoros vagyok már a témában, de a fiaim szerencsére már tudnak nevetni az oktalan rettegésemen. Az adott témát se hanyagoltam el persze, hiszen csúcsjelenet azonban mégis az atkákról szól – vagy miről is?

Ez külön jó volt, hogy egy szösszenetnyi cikk volt csak a címhez – először arra is gondoltam, hogy milyen hálás lenne egy poratkát színpadra tenni (a papucsállatkák, a medveállatkák és az ostorosok is nyilván izgalmasak a bábszínpadon), de aztán a rendezővel beszélgetve rátaláltunk pár sarokkőre, amin már végig tudtam lépkedni és fel tudtam építeni egy épkézlábnak tetsző dramaturgiát, emberi és állati szereplőkkel, főgonosszal, szerelemmel, versekkel, dalokkal – játék és muzsika húsz percben, kész „kinyerma”, nem?

Ez már a harmadik drámaversenyem, és úgy látszik, belejöttem, mert most már minden szinte percre pontosan úgy ment, ahogy elképzeltem: éjféltől ötig írtam, fél hétig formáztam és javítottam, végül föléírtam egy címet, és hét előtt tíz perccel elküldtem. Épp csak aludni nem tudtam, pedig az se ártana... De valami mást is le kell adnom ma reggel, úgyhogy az alvás még várhat.

Ha igazán kihasználnám a lehetőségeket, akkor lenne különbség, de erre ez az egyéjszakás kaland nem igazán elég, az alapos megtapasztalásra, és főleg nem arra, hogy a mások bőrén kísérletezzem; különösen, hogy igyekeztem a színészekhez és a rendezőhöz is alkalmazkodni – a témáról és a stáb többi tagjáról nem is beszélve. Én, a magam naiv és bábban meglehetősen járatlan módján, látni vélem, hogy mit lehetne ezzel a bábszínpadon csinálni, de a megvalósítást inkább teljesen a rendezőre bízom; a jelenlegi formájában a darab akár bábdarabként, akár egyfelvonásos színjátékként is előadható. Izgatottan várom az előadást, úgy érzem, remekül értjük egymást Kuthy Ágival, nagyon drukkolok nekik.

 

Vörös István

 

V__r__s_Istv__nj___2.jpgMuszáj volt megbarátkozunk egymással. Épp erről szól a darab, az atkákkal való barátkozásról. Amikor aztán kezdett körvonalazódni, hogy kik is azok az atkák, megnyugodtam kicsit.  De az első óra végén azt hittem, bedobom a törölközőt. Már három féleképpen elkezdtem, és egyik se tetszett kicsit sem. Akkor keservesen bántam a kisfiú kézmozdulatát, ahogy kihúzta ezt a témát. Már nem bánom.

A kétségbeejtő éppen az volt, hogy semmi hír nincs benne. Inkább ismeretterjesztő jellege van. Nem kaptunk segítséget a szövegtől, konfliktust és drámai szituációt nem közvetített, még helyszínt sem. A párnát emlegeti. Hát elfogadtam, ennek a darabomnak nem is egy ágy, mert az még nagyon is jó lenne, egy párna lesz a helyszíne.  Az irány tehát, amerre a témát továbbvittem, a kicsinyítés volt. Nano-darab.

Remekül. Írni a világ legérdekesebb dolga, és én kínomban azt határoztam el, hogy mivel nem rejt konfliktust a téma, a lehető legőrültebb szöveget hozom létre. Ahhoz meg nagyon kedvező az éjszakai magány, április 1-e lassú bekövetkezése. Lendületemben még a római számok írásának technikáját is megváltoztattam, bontottam a formát, mint aki késsel fölhasogat egy párnát, mert az atkákat keresi. Persze igyekeztem az őrültségeket egészen kemény, klasszikus szerkezetbe fogni.

A szöveggel, javításokkal együtt 3/4 5-re lettem kész. A jól végzett munka örömét érzem, mert valamiképp jó volt ezt végezni. Rémálomszerű vízió került papírra, de humorban főztem ki. Remélem, a szervezetem elfogadja ennek az álomnak a megírását alvásnak, és nem fogok holnap minduntalan elaludni próba közben. Vagyis az ma lesz, csak nincs meg a határfolyó a két nap között. A darabnak kell annak lennie.

Egyrészt van egy pillanat, amikor el kell engednie az embernek, hogy amit ír, az mi. Az a jó, ha meglepetés a végeredmény. És akkor a műfaj se lehet biztos. Olyankor tilos arra gondolni, mit fog szólni az olvasó, a néző, a rendező, a kritikus, a gyóntató és a párttitkár. Ebben egyforma minden mű, melyben elég messze el tud és mer menni az ember.

 Másfelől persze nem ugyanaz a bábdarab és az egyfelvonásos. Bár a határ nem húzható meg pontosan. Jártam már úgy, hogy monodrámát kezdtem írni és bábdarab lett belőle. (Ez épp a Békéscsabán és Szarvason is szerepelt Hétfői farkasok.) Egy bábdarabban sokkal merészebben használhatom a fantáziámat, mint egyébként. Így is szemtelenkedtem a lehetetlennel. E tekintetben  az Ulysses egyik utolsó fejezetének színpadtechnikája a példaadó számomra. Játszhatatlan, mondanák sokan. Lengyelországban játszották. Meg egész más oldalról a japán no-dráma. Mind a kettő bizonyos ételemben. A bábdarab nem szükségszerűen gyerekdarab. Ami csak gyerekeknek akar szólni, az önkorlátozásra ítéli magát.  Viszont ha elég gyereket szerepeltet az ember, akkor mégis gyerekdarab is lesz belőle. Ha állat is van benne, még inkább. Csakhogy az állat ezúttal nem egy kutya vagy egy delfin, de még csak nem is a fanyarul kedves vakond, hanem az ijesztő, a kafkai, genet-i atka. Így hát Atkák lett a darab címe, ilyen egyszerűen. Mert a bonyolultsághoz elengedhetetlen az egyszerűség.

 


 Főoldal

2016. április 02.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Versek
Húsvéti fénySzőcs Géza verseiHáy János verseiBotyánszki Ági versei
Prózák
Molnár Vilmos prózáiBeck Tamás prózái Vági János: ViszonyVajda Albert ismét csütörtököt mond
Kritikák
„Csak” a szövegA tétovaságtól az elragadtatásig - Simai Mihály kötetérőlRendezni végre…„mint akit eltakar egy szó” – Darvasi László: Taligás
Esszék, tanulmányok
„… szívébe égették a szabadságot!”Legális drogot árulunkKosztolányi Dezső ismeretlen köteteTűnődések az idei Kossuth-díjak egyikéről
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA