Varga Anikó
Hatás, hatás, hatás
Az idei Shakespeare Fesztivál utolsó előadásaként látható Athéni Timon – ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében – a tíznapos gyulai rendezvény alighanem legenergikusabb, legpezsgőbb előadása: nézőként csak kapkodjuk a levegőt a hatásdömpingben, amit ránk zúdít a Színház- és Filmművészeti Egyetem vizsgaelődása, bár ebben a kamaraterem szokásos kánikulája is jócskán közrejátszik (amit azonban az előadások többségének, ennek is sikerült élvezetesen integrálnia, játékba hoznia).
Az Athéni Timon, amit Shakespeare drámái közt kidolgozatlan, vázlatos műként tartanak számon, most Vécsei Miklós H. fordításában kerül elénk, kortárs nyelvezetben, számtalan kiszólással dúsan. És ugyan vicces, hogy a színházi előtérben zajló – vagy inkább kirobbanó – athéni polgárok buliján, amelyen licitálni lehet az előadás főszereplőjének elnevezési jogára, Justin Bieber neve kerül elő, mégis pontosan illeszkedik ez a rendező által megálmodott világba, amely a fogyasztói társadalom őrületének sűrített leképezése – és színházi hatásokkal való végletekig feszítése. Mintha egyszerre szörfölnénk a TV csatornákon és az interneten, olvasnánk újságot, hallgatnánk rádiót és bombázna egy metropolisz mindenféle ingere, annyira zsúfolt ez a hedonista és apokaliptikus tombolás, ami a szemünk előtt zajlik – és némiképp a részvételünkkel, hiszen a fiatal athéni polgárok nekünk is töltenek pezsgőt, egyre-másra megszólítanak, bevonnak a játékba. Addig, amíg együtt várjuk Athéni Justin Bieber, azaz Hegedűs D. Géza érkezését, és utána is: a bőkezű mecénás-jótékonysági sztár érkezése csak fokozza a bulit, amit a teleshop, hitelreklám, koncert képei és hangjai kevernek, miközben a félmeztelen, véres Alkibiadész harcokról beszél, a pódium fölé akasztott föld-diszkó-gömbre ragasztott tükördarabok onnan szórják a fényt, ahol épp háború zajlik a világban, egy eladósodott bábu pedig felakasztódik. És mindeközben dől a színpadi füst, hull a konfetti, a sárga csekkeső és az aranyba csomagolt csoki euró, az izzadó athéniak lába alatt olvad és maszatolódik.
Az első résznek láthatóan sokkal inkább célja egy kaotikus világállapot megragadása, és bár a színházi – sokszor önreflexív – effektek egy idő után, a játszók lankadatlan energiája ellenére, és az ismétlődő hatásmechanizmus miatt veszítenek is a erejükből, mégsem mossák el a drámai történés vonalát: amiben persze szerepe van Hegedűs D. Géza jelenlétének-alakjának, de az őt körbevevő szereplőknek is, akik mind e világ kontrasztjaiként tűnnek: a szkeptikus-cinikus Apemantus (Csapó Attila), hű szolgálója és könyvelője (Vecsei Miklós H.), valamint a városból száműzött Alkibiadész (Zoltán Áron).
A tönkrement és barátai által cserbenhagyott Timonhoz, aki egyszerre kénytelen elhagyni a várost és emberundorában önkéntes száműzetésbe vonulni, az előadás második fele a kertbe vezet minket. A történet szerinti erdőben csend és hűvösség fogad, a fenyők közt ásott gödörben – ami épp úgy lehet sírja, mint véletlen talált aranyainak lelőhelye – Timon áll. Az arany hírére felbukkanó athéniakat a mizantróp Timon elhessegeti, minden kincsét Alkibiadésznak adja, hogy Athén ellen vonuljon. S hiába érkezik főúri küldöttség képében autóval, öltönyben egy üzletembernek kinéző szereplő, beismerve a város hibáit, a megkeseredett Timon már nem mozdul.
Vidnyányszky rendezésében nem eldönthető, hogy szatirikus vagy inkább tragikus történetként – netán példázatként – értelmezi Shakespeare drámáját: Hegedűs Timonja egyidejűleg tartja fent a karakter igazságának érvényességét és komikumát. Az, hogy – gondolati értelemben – miről szól a történet, azért érdekes, mert a Timon-jelenség annak a kontextusnak a terméke is, amit az előadás az első részben megteremt: a túlfogyasztás bűvöletében tobzódó – és mintha önmaga torát is ülő – világénak; e felől nézve izgalmas az Athén ellen indított bosszúhadjárat (gondolati és érzelmi) legitimációja. Az viszont biztos, hogy tehetséges színházi alkotó munkáját láthatjuk: Vidnyánszky magától értetődő természetességgel beszéli és fordítja színházi hatássá a kortárs médiumok nyelvét – és ebben mindvégig jó partnernek bizonyulnak a színészek, a Marton–Hegedűs végzős színészosztály és vezető tanáruk, valamint a Bagossy–Rába–Pelsőczy vezette osztály tagjai.
Fotók: Kiss Zoltán
