Beszédes István
A visszhang emlékeiben
Estig a fejhang
A visszhang emlékeiben
még énekelsz, vagy véres torok,
vagy üveghang, hangod által
amikor csak az égre kelsz.
A múlt itt is, ott is egymást
követő véres torok, és bennük lettél,
amit gyűlölt példaként szerettél, jó és rossz
kevercse, elegye minden húsnak, ideának,
demiurgosznak, deusnak
és deának…
Világból kitakaró
ében palást alatt örök pont
a képzelet emlékezetében.
Estig a fejhang, ez a szinte
homlokból kipattant örökkévalóság
megöregszik.
S ha mindent feladva
fejét lehajtja, végtelenül
hajtja le, az a fajta.
Amint az örökkévalót is
kényszeres végóra-rettegése
hajtja.
Orkáni végtelen
Előredőlve
a folyamatos hangban sétálsz,
országod gramofontölcsér, fütyülő kürtő,
és beszakadt, huzatos kráter a világ, amelynek
mélyútján lábaid egymás elé rakod.
A garatot, vagy
ami belőle kitör, az orkáni
végtelen hangot lakod.
Személyiséged része,
állandó címed változó hangmagasságában
az ének, ami a felfoghatatlanul tág torokból
árad és bocsát ki magából áriákat,
ha már nem öklendezheti
a napmagot.
S már tudni véled, amit csak
az tud, aki egy bálna szájüregében
utazott.
A mindent betöltő hangban
menetelsz, meg nem szabadulsz,
de lassan süketülsz, lehet, így a végén
még meg is menekülsz.
Hangember vagy, aki a zajban
egyet nem hallott még: a saját hangját,
de füleli minden neszben a hangisten
örök akaratját.
Önismeret
Az önismeret,
e labirintus, világ,
amelyben simogatnak,
s ha szűkülő bőröd felhasad,
zöld magok játszanak
alatta.
Valamiféle ichtiózis, az egyszerű
pszichózist meghaladta.
Lesz a mag
elsüllyedt jelzőbója, sűrű
terméketlenség mellbimbója, vagy ha
a bőr tovább hasad, a magokról
kiderül, fogak.
A többi világ, amiben laknak,
hol vastag a bőre minden alaknak,
azt hiszi, hogy csak mosolyogsz,
spirituszóceánjában a cápa
derűsre szelídült iszony.
Szkined pikkelyes pergamen,
valamit skarlát betűvel varrt ki rá
tintában áztatott szigony.
Egy partitúra jeleit?
A hátad áttetsző celofán: ahány szíj szakad,
annyi száj nyílik, és minden torokban
saját a szólam, és profán.
És szól a mű: ének az éned.
Többszólamú.
Megjelent a Bárka 2026/4-es számában.
