Versek

 

 8._Balogh_R__bert.jpg

 

Balogh Robert

 

Kukorica János was here

Bari Károlynak

 

Egy tanyán laktunk. Tíz-tizenöt család?
Remegő kezű alkoholisták
és törekvő fiatalok.
Négytől hatig a bolt is kinyitott,
játszottunk a hangyákkal,
és akadt pár vödör homok,
azt túrtuk Pityuval ketten,
vasárnap Ildi is csatlakozott.
Néha elcsatangoltunk az útig,
de ha az ólak felől fújt a szél,
még a szemünket is csípte
a disznószar savanykás szaga.

Apám elletett, vagy herélt
ezerszám disznókat a telepen,
hatalmas ólak, rengeteg malac,
a malacból a herét ki kellett vágni,
hogy ne legyen büdös a húsa,
s a tökét, a monyóját a szomszéd imádta,
apám szokta hozni neki kis szatyorban,
anyám nem szerette a malac tökét enni,
- Undorító, vidd innen!
- De finnyás vagy!
Anyám apáca akart lenni talán,
többet imádkozott, mint hét falu,
apám olasznak adta ki magát,
göndör hajával csábítgatta a lányokat,
s hogy egymással mit akartak?
Ők sem tudták talán,
de mire kiderülhetett volna,
megtörtént a fogantatás:
az életfogytig tartó kapocs,
s apám, ki elájult a vér látványától,
malacokat hereberélt muszájból,
mert ez fizetett a legjobban.
A szomszéd szobából hallgattam,
milyen lefejni a kanmalacok tejét kézzel,
s inszeminálni a göbéket. Átkiabáltam,
vagy csak képzeltem, hogy:
Apa, milyen színű a kanmalac teje?
Odalépett hozzám:
Rózsaszínes. Te nem alszol kisfiam?
Sokáig simogatta a hátam.
Talán vasárnap lehetett, aznap nem építkezett.

A pusztán, ha sár volt, a vonatig cuppogtunk a kukoricaföldön,
minden lépéssel nehezült a cipőm. Apa megmutatta, így rúgjuk le a sarat,
és nem leszünk koszosak. Ötkor keltettek, álmos szemekkel pislogtam,
kispipimnek szólított anyám, apám kijavította: kiskakas.
Elkukorékoltam az állomásig, de vitettem magam, fél órát gyalog.
A babakocsi háromévesen? Szántóföldön át? Szegény anyám cipelte
édes gyermekét a sarjadó kukoricaföldön, s ha néha apám velünk tudott jönni,
azt énekelte, hogy: „Az én nevem, az én nevem Kukorica, de Kukorica Jáááános!”
Közben a sarat használta ritmushangszer gyanánt, ütemre cuppogott.
Emlékszem a napra. Mindig azt kerestem. Mikor kel fel.
A szürkület, amikor felragyog, ahogy a rózsaszíntől a narancsig,
a semmilyentől a szívbe markoló barokkos oltárképig,
a gigantikus felhőket felgyújtó jelenésig.
Lemerevedtem a látványtól, anyám nógatott:
Szedd a lábad fiam, ha lekéssük, nem jön másik.
Tehetetlenségében felkapott, s én addig ficeregtem,
amíg újra bámulhattam válla fölött a felkelő napot.

Az állomáson a bakterek szerettek, az egyetlen kisfiút, aki szalutált nekik,
aki boldog volt, ha lengethette a tárcsát, néha azt is megengedték,
hogy a telefonba bemondjam: az öt negyvenes személy rendben megérkezett!
Utána anyámhoz kellett futnom a forgalmistától, s Gyuri bácsi a tárcsás kezével
nekem külön is integetett! Meg volt mentve az a reggel: mert a telefonba, anya!
És csak döcögött a vonat húsz percet, s az állomástól még meg kellett mászni
a dombot, elfordulni a kenderfonó előtt, végigmasírozni a templom mellett,
át a kis vasúti hídon, és már mindjárt ott az óvoda. Sosem szerettem ott.
Műanyagpohárba adták a kakaót. A legtöbb fiú vadabb volt nálam,
a kertben pár lánnyal játszottam, bekötötték a cipőm, hintáztattak is,
vagy egyedül sétálgattam a kerítésnél, s vártam anyám, vártam, hogy jöjjön.
Semmi mást nem akartam, mint hogy vége legyen.
Hogy ne kelljen nagynak lennem.
Hogy menjünk haza. Többnyire lement a nap,
mire értem jött. Kapaszkodtam a kezébe,
meneteltem mellette durcásan,
negyedórán át büntettem az óvodáért,
visszafelé végig a falun, a vonatig.
Beledöcögtünk a szürkületbe,
s mikor leszálltunk, már sötétben,
szemerkélő esőben meneteltünk.
Már csak húsz percig, át a kukoricaföldön,
a bekötőúton át haza, apám még dolgozott,
vagy építette a városi házat éveken át,
anyám tüzet rakott, én beszéltem,
vagy a tévét bámultam,
s ahogy köpött a tévémaci,
vele aludtam el én is.

 

Megjelent a Bárka 2021/6-os számában.


Főoldal

2021. december 20.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png