Versek

 

 18._Toroczkay_Andr__s__2_.jpg

 

Toroczkay András

 

Közösség

 

Egy konyhaablak előtt álló
ezüsthárs ágrendszerébe fészkelő
szajkópár fontoskodó tevés-vevése,
izgága építkezése, miközben egy idős apáca,
aki egy nála még idősebb tolószékes nő
mellett guggol perceken át, simogatja a kezét,
mond neki valamit, a másik mintha
elfogadná, bólogat. És a Búsuló Juhász
Étteremmel szemben a bokrok tövében
egy házaspár pléden fekszik, itt a tavasz!,
élvezik a napsütést, és nem messze tőlük
egy kutya másodjára szagolja a cseresznyefák,
aranyesők virágzását, miközben
egy fiatal, harminc körüli férfi
a kínai vegyesbolt előtt zokog, egy
kukára dőlve sír. A könny átlátszó,
enyhén lúgos kémhatású folyadék,
íze erősen sós. A megfelelő látás
biztosításához 1-2 mikroliter/perc
sebességgel termelődik, egy nap 1-3
milliliternyi. Az alap-könny összetétele
nagyjából állandó: legnagyobb része víz,
az oldott sók és ionok közül a legfontosabbak
a három százalékban jelen lévő nátrium
és klorid, illetve a nagyobb koncentrációjú
kálium, mangán, és a hidrokarbonát ion.
A vérplazma fehérjéi közül is találni jó
néhányat a könnyben, ilyen az albumin
vagy az immunglobulinok, melyek
a kórokozók elleni védelemben vesznek
részt, de az antibakteriális hatású
lizozimot is meg kell említenünk közülük.
Ildi szappant főz és süteményt,
mindkettőt tepsiben, miközben negyven évet
öregszem, beveszem a szédülés elleni
gyógyszerem.

 

Szendvicssütő

 

A gyerekkornak sok vége volt,
vége lesz.
vége van.
Nem is vége van egy gyerekkornak, hanem határai,
mint egy országnak. Folyton táguló határai.
De a lakói nem gyerekek,
hanem olyanok, akik vissza akarnak jutni valahogy oda.
A gyerekkor egy mindig üres ország.
Ahogy évről évre nő, mint egy beázás az óvoda falán.
Vagy, mint bármi más, észrevétlenül. Anyajegy. Rák.
Például a szendvicssütő is az egyik vége a gyerekkornak.
Amikor magam csináltam szendvicseket délután.
Mama már nem élt. Anya az iskolában, apa dolgozott.
Elég nagy vagyok egy szendvicssütő kezeléséhez ekkorra már.
Egyik, ha nem a legjobb barátom (ezek a kategóriák régebben
is fontosak voltak, talán a gyerekkor mégis inkább egy heg)
apja árulta. Eljött hozzánk, ő meg a fia. Nem szendvicssütő-árus volt
a foglalkozása, és az árukészlet is szegényes volt.
De a kilencvenes években nem volt ritka, mondjuk, az olyan videotéka, ahol
tíz-húsz kazetta volt csak a polcokon. Vagy játékbolt két-három babával.
Apa ismerte ezeket a helyeket, mindig támogatta a vállalkozásokat,
mert felénk minden vállalkozás akkoriban inkább kétségbeesett próbálkozás volt.
Két szendvicssütő közül választhattunk. Az egyik drágább volt, többet tudott,
vagy jobban nézett ki. Mikor eldőlt, hogy azt vesszük meg
(nem tudom, talán nem is volt igazán szükségünk rá),
az alkalmi szendvicssütő-árus fia azt mondta: jó döntés,
a másik parasztoknak való. Vajon a másikat is választhattuk volna,
és ő ugyanilyen lelkesen dicsér? Szerettem a szendvicssütőt,
minden kicsit finomabb volt tőle. Néha pár évre elfelejtettem ezt,
milyen jólesett újra felfedezni. Ahogy a sajt megolvad,
a szalámi szaftja, ahogy szétfolyik a megpirult kenyér belsejében.
Jó meleg csapja meg az arcom.
Akkor még tejet is ittam. Szerettem nekikészülni.
Evés közben bámulni a Dumbót.
Egyik délután hangyákat sütöttem meg a szendvicssütőben.
Félig már megettem a kenyeret, mikor a fekete pöttyökre
figyelmes lettem. Észrevettem őket. A kenyérbe pörkölődtek.
A számban, a nyelőcsövemben, a gyomromban voltak.
„András, András
a kis töke hangyás” – mondogatta mindig Kovács papám.
A hangyaút vesztükre a szendvicssütőn keresztül vezetett a spájzban,
én pedig siettem, nem gyújtottam villanyt. Nem tudom, hogy folytatták útjukat,
gyászoltak-e, vagy ilyesmi. Feltűnt-e egyáltalán annak a pár tucat egyednek a megégése.
Ahogy azt sem tudom, élt-e még akkor Kovács papám, vagy csak haldoklott.
A hangyák már biztosan mind meghaltak. Próbáltam elképzelni, milyen
igazán kicsinek lenni, milyen lehet valaki tévedéseként végezni a Földön.
Évekig nem sütöttem semmit vele. Tizenhárom vagy négy költözésen keresztül kísért.
Tavaly, talán lomtalanításkor, kidobtam.
A gyerekkornak sok vége volt,
vége lesz.
vége van.

 

Megjelent a Bárka 2020/5-ös számában.


Főoldal

2020. november 30.
Vári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcái
Bodon Gergely Dávid: Részlet az Út és Erény könyvéből (21)Ternyila Pál: 21Farkas Arnold Levente: latin betűkBíró József versei
Döme Barbara: Angyal a pincébőlOláh András: MulasztásainkEgressy Zoltán: És a te kis szobádFehér Csenge: Éhezik a test
Maruszki Balázs: Vasember fiaiTéblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszertCsík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkája
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA