Versek

 

10.Partmann_Tibor_-_k__p1.jpg

 

Partmann Tibor

 

Hantok kopogása


s csak kopognak
a hantok, mintha a
külvilág önkéntelenül
is visszafogott zaja
kérne bebocsátást a
gondosan gyalult
tölgyfedél mögé, az
örök csend épphogy
testszűknyi zugába.

s csak kopognak
a hantok, mint
szapora cipőtalpak
éles rikoltásai egy
fapadló hűvösén, és az
égbe kavargó tompa
nesz mintha valóban
egy végső menekülés
lábnyomait őrizné.

s csak kopognak
a hantok, és minden
egyes koppanással
tovább szűkül a jelen, míg a
létezés egyre nagyobb része
válik múlttá. S ami marad,
az csupán a szerves
valóság szervetlen
emlékké fátyolosodása.

s csak kopognak
a hantok, s így, rögönként
fedi el a szakadéknak
érzett gödörmélyt.
bár a halom alig
emelkedik a talaj szikkadt
szintje fölé, mégis egy
hegy súlyával térdel rá a
megváltoztathatatlanra.

s csak kopognak
a hantok, és vége,
s a gyászkendőként
hullámzó, olajfoltokkal
vakított óceánok sem
feszíthetnek olyan
távolságot, mint az
a végső, másfél
méternyi tömör föld

 

Tartósítás


A kiszárított virág nagyon
sérülékeny, könnyen eltörik,
végül elporladhat
– mondod,
míg a tartósításra próbálsz
ki újabb módszereket. Most
éppen glicerin és lakk – biztos
valami botanikával foglalkozó
internetes oldalon olvastad.
Talán nem is a növényt,
hanem az adott pillanat
szirmainak múló kékjét
próbálod így konzerválni.
Nem tudom, a te egyik
kísérleti technikádnak
köszönhető-e, hogy közös
emlékeink tartósítása
tökéletesnek mondható – ezen
gondolkodom, amíg kezem
egy nylon zacskót babrál –
akár ezer év alatt sem bomlik le

 

pontok össze-visszasága

azt mondtad te ennek
az egésznek a végére
pontot tettél én meg
nem értettem hisz egy
pont odabiggyesztésénél
pontosabb lenne egy
felkiáltójel vagy csak
egyszerűen kiegyenesíteni
egy sarkot kitöltöd bennem
a rendelkezésre álló hiányt
pedig azt hittem hogy
szöveteim veszik fel
tárolóedény-bőröm amorfságát
ez lenne az össze-visszaság
anatómiája valójában azonban
nagyobb a rend mint egy
sorozatgyilkos agyában de
te ne lődd le előre a poént
inkább írjuk át együtt hisz
nem az a lényeg hogy valóság
legyen hanem az hogy igaz

 

Megjelent a Bárka 2020/2-es számában.


Főoldal

2020. május 20.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png