Versek

 

 Marvell.png

 

Andrew Marvell

 

Milton úr Elveszett Paradicsomáról[1]

 

Láttam, a vak költő mily vakmerő,

kis könyvben óriás tervvel áll elő:

a Messiás, az Úr döntő szava,

rebellis angyalok, az almafa,

Pokol, Menny, Föld, a Káosz, mind! A téma

elgondolkodtatott: hogy mi a célja?

A tehetség már úgy fejébe szállt,

hogy szent dolgokból mesét fabrikált?

Sámson kezétől vesztek így sokan:

minek világ, ha ő világtalan!

Olvastam, és megenyhültem hamar,

de féltem: elbukik, bár jót akar.

Reménykedik, hogy ott utat talál,

hol vak az ész s a hit csak sántikál?

Mi lesz, ha nem tisztáz, csak megzavar,

vagy köztudottból közhelyet facsar?

S ha végtelen pályáján célba ér?

Gyanakodtam, hogy egy kontár személy[2]

(aki csak fölbolygatja, ami jó,

s fő sikere: rossz imitáció)

majd szemtelenül elbízza magát,

s az Alkotást színpadra írja át.

Bocsáss meg, nagy poéta, fel se vedd

jogos, de oktalan félelmemet:

ma már hiszek, s nem lesz, ki egyhamar

a művedből bitorlón részt akar.

Helyénvaló ott minden gondolat,

ízléstelenség semmi nem marad,

így más író mit is keresne ott,

csak azt, hogy mit nem ért – vagy mit lopott.

A fenség, mely a művedből ragyog,

elriasztja a lélekben vakot.

Az ég ügyét méltóan illeted,

sosem szentségtörő az ihleted.

Amit érzek: gyönyör és rettenet,

oly súlyos, elegáns az éneked.

A képzelőerőt túlszárnyalod,

méltóságteljesen röpül dalod.

Csak a paradicsommadár[3] ilyen:

kitartón száll, és soha nem pihen.

Szavadnak oly tágas határa van! –

hogyan lett elméd ily határtalan?

A Menny kárpótolt, mint Teiresziászt,[4]

vakságodért így kaptál jóstudást.

Az olvasót komolyabban veszed

annál, hogy mondandódat rímbe szedd,

míg Koszorúsunk[5] ír, s buzgón betűz,

s mint málhás ló, csengettyűszóra húz.

A verset rímmel összeölteni

olyan, mint nadrágbojtra költeni.

Divatból, íme, én is túlkapok:

dicsérnélek, de rímben „méltatok.”

Királyi versednek kijár e cím,

fenséges mértékhez nem kell a rím.

 

Fordította: Péti Miklós



[1] Andrew Marvell (1621–1678), költő, politikus. Milton jóbarátja volt, egy ideig együtt is dolgoztak a Cromwell kormányzatban. Ez a verse az Elveszett Paradicsom második kiadását (1674) vezette be. A fordító köszönetet mond Ferencz Győzőnek, Horváth Viktornak és Nádasdy Ádámnak, hogy a szöveget lektorálták.

[2] John Dryden (1631–1700), költő, drámaíró, fordító, Milton és Marvell kortársa, a Stuart restauráció koszorús költője. Dryden Miltontól engedélyt kért (és kapott) arra, hogy verses drámába átírja az Elveszett Paradicsomot. A The State of Innocence and Fall of Man (Az ártatlanság állapota és az ember bukása) című „opera” (Dryden megnevezése szerint) 1667-ben meg is jelent, de nem váltotta be Dryden hozzá fűzött reményeit, sem Marvell félelmeit: soha nem került színpadra.

[3] A paradicsommadárról azt hitték, nincsen lába, ezért folyton röpül.

[4] A görög mitológiában Héra szentségtörésért megvakította, Zeusz azonban jóstudással kárpótolta Teiresziászt.

[5] Dryden.

 

Megjelent a Bárka 2020/2-es számában.


Főoldal

2020. május 18.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Molnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcáiVári Fábián László tárcái
Versek
Lövétei Lázár László: FeketemunkaSzilágyi András verseiTompa Gábor versei Jász Attila–Csendes Toll: A bölények kipusztulása
Prózák
Bene Zoltán: Isten, ítéletMárton László: HűKovács Dominik˗Kovács Viktor: Az Öles-Szüdi vonalLégrádi Gergely novellái
Drámák
Téblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszertCsík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA