Halmai Tamás
Előfeledések (V–X.)
Mindenlátó
„Angyalnak van-e szíve?”, kérdezi,
indokolatlan elmúlás elől
nyelve alá szorított nyelv alá
bújva, a válasz ne találja meg.
Magányért fullad benne szerzetes.
Társa a fák társaslélektana,
míg behunyja szemét a Mindenlátó.
Jég
A könyvespolcot Uri Asaf-versek
suttogják álomba, s a rádiót
reggel Vivaldi Gloriája költi.
Ez hát az otthon? Ez hát a nem-én?
Mely magát sodortatni hivatott,
megél-e jég hátán a halak lelke?
Több van belőled bennem önmagamnál.
Érkező
Varjak gondozta virradat. Megáll
s megállapodik egy identitás.
Az érkezőről figyelmét elvonja,
hogy várakozik; s nem elég üres,
míg galaxisok nem férnek el benne.
Körökbe kémlel, megtudni, hogy Isten
önismereti munkája vagyunk.
Idomulás
Hozzád méri még mindig a világ
magát: rejtelmeit, tartalmait
nyelveden közli – idomulna bárha
ezerfelé az ezerszívű rém.
Kivételes szabály vagy. Nélküledlen
hogy is szentülne vissza virradattá
az annyi alkony? (Lesz egy, ami nem fog.)
Világnyár
Képzeletedre ébredek. Az összes
ösvény elutazott, maradt a hely,
hol túlmarad magán a bátorságos,
amíg egy Saul Williams nevű angyal
egy New York nevű mennyországból zengi:
Kolozsváron is megtalál a tél,
de világnyárral mit tud kezdeni?
Megjelent a Bárka 2019/4-es számában.
