Versek

 

 Voros_meret_jo.jpg

 

Vörös István

 

Számvetés

 

Csak úgy írhatok számvetést,
ahogy a koldus számolgatja pénzét.
De másképp van-e értelme?
A szenvedésnél fontosabb a részvét.

Még ez is hülyeség vagy részigazság,
a koldusnak nincs mit számolgatnia,
a részvét elavult,
a többi demagógia.

És miről vetnék számot,
kinek fontos a saját élete,
hogy érdekelje, én
mit is teszek vele?

Kockavetés és elvetés,
bármi jó elvetése.
Faragatlan önismeret.
Ez ad jogot reményre?

Vagy ez ad jogot reménytelenségre?
Hiszem, hogy nem, hogy nem csak ennyi,
tudom, hogy ennyi sem,
a végtelenbe föl kell menni,
végig egy életen.

 

 

Beutaló a pokolba

 

Mögöttem sok minden maradt,
de nem annyi, mint maradhatott volna.
Kevés lényeg, kevés tapasztalat.
Mint viharban partra vetett angolna,

úgy lep meg egy-egy mozzanat,
egy-egy kép, beutaló a pokolba.
Már a tudat is elragad,
hogy önmagamtól meg vagyok hatódva.

A régi versben sorsról beszél,
aki akkor azt hitte: én.
Hogy ő választotta volna a sorsát.
A versírás volt az a korlát,

amin át nézte a világot,
és onnan szűk égre kilátott,
azt hitte, hogy szűk ég alatt áll,
és a dolgok értelméből valamit kapizsgál.

Pedig csak széles pléhtető
közelsége volt égető,
valami alig mérhető
hitte el, hogy éppen ő

néz majd szembe a „csont és bőr idő”-vel.
Micsoda aljas egy manőver!
Micsoda önmegtévesztési láz!
Micsoda megtévesztettségi vágy,

elhányom magam, ha az akkori
emelkedett magamra gondolok.
Bár be kell azt is vallani,
elkoptattam két-három tudatot

azóta, nem egy nagy dolog,
régóta önmagam vagyok,
a lét-nemértés hangjai
közt süketen bólogatok

a múlt felől jövő szemrehányásra.
Bár talán nem is bánja,
hogyha fordítok egy nagyot
azon, mit eddig mondtam.

És emlékeim darabokban
hagyom magamba visszahullani,
hogy összerakjam, ami egybe volt
akkor is. Persze másképp.

Minden az őrületig elnagyolt.
Pár részlet az ajándék.
Nem olyan voltál, mint a versben,
mert ott a versben senki sincs.

A tévedésbe elkeverten
a legzaklatóbb titkaim!
Felzaklatott, mit kiterveltem:
a gyöngédség – önmagam ellen.

 

Kötéltáncos két bérház között

 

Néznek a könyveim.
Árnyékok lopódzkodnak a szemembe, számba,
         bebalzsamozni jönnek.
Az ember, amíg könyvet tart kezében, úgy találja,

         ő él attól tovább,
ha valami nagyon jót olvas el, nem is a szerző.
         Halhatatlan vagyok,
mert a befogadó a remekműhöz felnő,

         felrángatja magához
a zsenialitás, nem enged jelentéktelennek lenni,
         megátkoz,
ha nem tudsz a súlytalan lét fölött lebegni

         kötéltáncosként
két szimpla órád bérháza között,
         vagy sárkányrepülőn
vulkánon kelni át, ami épp füstölög.

Néznek a könyveim.
Szellemek lopódzkodnak a fejembe már ma,
         holnap én leszek ők megint.
A fényt a szemközti ablak szemembe vágja.

 

 

Vonalhúzás

 

Na, gyűlölködjetek sunyin,
irigyeljétek el, amim
maradt, mint árnyék a fagyin!
         Két gombóc az egész csak.
Úgy vizsgálgatják dolgaim,
mint háremét egy alfa-hím,
         a jobbak, és a tét a

még biztos jövő évein
uralkodás, a gyenge kín.
De halhatatlan az, akin
         viseltes a portéka,
a volt, a van, s persze a nincs,
a durva szó: Nem lesz megint!
         S a szeme nincs kisírva.

Mint kiszáradt tó partjain,
hol porban hal csontváza ring,
olyan szerények vágyaim,
         de felkap a staféta,
az önmérséklet tán megint,
ám arcomról az enyhe színt
         senkinek nem szándéka

leimádkozni lopva, mint
a házról – bár sokat kibírt
a lakhatatlan fönti szint –
         a lépcsőt, inkább létra
vigyen az égbe. Szárny repít?
Minek van lassan vége itt,
         és van-e hozadéka?

 

Megjelent a Bárka 2019/4-es számában.


Főoldal

2019. szeptember 16.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Fehér Boldizsár kapta az idei Margó-díjat Két irodalmi Nobel-díjat jelentettek beMa kezdődik a Margó FesztiválSzabó T. Anna díjátadós estje Békéscsabán
Ütőér
Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái
Versek
Végh Attila versei Végh Attila versei Vári Fábián László: Fogyó holdBíró József versei
Prózák
Temesi Ferenc: Méretségi vizslaKötter Tamás: BosszúvágyTóth Erzsébet: Én lettem volnaSzilasi László: Kései házasság
Kritikák
A tömeg- és a bolytársadalom veszélyeiLevelek a magyar hétköznapokrólMúlt(kút)ba merülés - Oláh András verseskötetéről Kárpátalja, a halott föld
Drámák
Darvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pere
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA