Dragomán György
A tökéletes jégkocka nyomában
Az a szomorú igazság, hogy a legtöbben még sosem szopogattak tökéletes jeget, tökéletes jéggel hűtött italt se kortyoltak, de ha még valami csoda folytán szopogattak vagy kortyoltak volna is, látni aztán meg egészen biztos, hogy egyáltalán nem is láttak tökéletes jeget, a tökéletes jég ugyanis szinte teljesen és tökéletesen átlátszó, vagyis gyakorlatilag láthatatlan.
Hosszas kísérletezés után kiderítettem, hogy igazi jeget csakis kristálytiszta tóvízből lehet fagyasztani, ráadásul az az igazi, ha természetes módon fagyott meg, és annál tökéletesebb lesz, minél hosszabb a tó neve, és minél tovább tükröződött a jégen a csillagos ég.
Miután ez világos lett, már csak a leghosszabb ideig sötétben lévő, leghosszabb nevű tavat kellett megtalálnom, így aztán hamarosan ott is voltam már Finnországban, pontosabban Balatonföldvár testvérvárosába, Ylöjärviba, hogy milyen kalandos úton kerültem oda, azzal idő hiányában most nem untatnám a kedves közönséget, de abból a tényből, hogy ebben a városban található Európa egyetlen mélyhűtőtechnológiai múzeuma, már sejthetik, hogy a tökéletes jéggel ott, a Finn Mélyhűtőtechnológiai Múzeum, a Suomen Jäähdytystekniikan Museo egyik termében sikerült végre találkoznom.
A terem hőszigetelt üveg ajtajára az volt sokat ígérően kiírva, hogy ebben a teremben található a tökéletes jégkocka, amely egyébként a hűtés fizikájának törvényszerűségeit követve nem is kocka, hanem gömb, hiszen tudjuk, a hűtés esetén a tömeg- és felületarány maximalizálása a cél, erre pedig a gömb az ideális forma.
A felirat tanulsága szerint a kockát, vagyis gömböt Európa leghosszabb nevű és ehhez képest legtisztább vizű tavából, az Äteritsiputeritsipuolilautatsijänkä-järvi tó jegéből kiemelt táblából faragták ki az év leghosszabb éjszakáján, pontosan négy perccel napfelkelte előtt, vagyis december huszonnyolcadikán, délelőtt 11 óra negyven perckor, és mindenki csak a saját felelősségére tekintheti meg, vagyis kísérelheti meg megtekinteni, a jéggömb ugyanis olyannyira teljesen és tökéletesen átlátszó, hogy gyakorlatilag teljesen láthatatlan, ezért a megtekintéséhez mindenkinek speciális orrvédő felvételét javasolják, különben könnyen megtörténhet, hogy amikor közelebb hajol, hogy megnézze, akkor hozzáér, és aztán azzal a lendülettel mindjárt oda is fagy a jég felületéhez az orra.
Én természetesen saját felelősségemre elutasítottam az orrvédő használatát, hiszen teljességgel kizárt, hogy megfosszam magam a tökéletes jég illatától, gondoltam, ahogy berontottam a terembe, ahol is egy vörös fénnyel megvilágított egyszerű lucfenyő asztal várta a kíváncsi látogatókat.
Az asztal teljesen üresnek látszott, csak a felületéből áradó hidegből lehetett sejteni, hogy valóban van rajta valami, közelebb siettem, aztán még közelebb, aztán még annál is közelebb, akkor vettem észre, hogy az asztal lapján finn, svéd és angol nyelven az a felirat áll, hogy:
„Kedves látogatónk, ha ezt el tudja olvasni, és nincs önön orrvédő, akkor lépjen hátrébb, mert túl közel jött!”
Azonnal meg is próbáltam hátralépni, de azt kellett éreznem, hogy valamilyen ismeretlen erő az orromnál fogva megragad és mozdulatlanul tart, önkéntelenül oda akartam kapni, erre a két tenyerem is szilárdan és fájdalmasan rögsült a tökéletes jéggömb tökéletesen sima és hideg felületén.
Így kerültem először kapcsolatba a tökéletes jéggel.
Amikor negyedórával később az arra járó teremőr egy infralámpával átmelegített vodkás szőlőzsírral bekent finn vadászkés, egy úgynevezett puuko segítségével óvatosan kiszabadított, már tudtam, hogy el vagyok veszve, addig nem nyughatok, amíg a tökéletes jeget én magam is el nem készíthetem, hiszen azok után, hogy negyedóráig egy orrnyi távolságból élvezhettem csodálatos hűvösét, másfajta jég többé nekem hűsítő enyhet nem adhat.
Rögtön, ahogy begyógyultak az orromon és tenyeremen ejtett sebek és hazatértem azonnal neki is láttam a kísérletezésnek.
A tökéletes jég fogságában töltött negyed óra alatt szerencsére sikerült memorizálnom a szükséges adatokat és koordinátákat, az Äteritsiputeritsipuolilautatsijänkä-järvi tó az északi szélesség hatvanhetedik fokán, harmincnegyedik percén és ötvenegyedik másodpercén, valamint a keleti hosszúság huszonnyolcadik fokán, harminchatodik percén és negyedik másodpercén található (67° 31′ 51″ N, 28° 36′ 4″ E), ebből pedig minden közepesen művelt ember ki tudja számolni fejben pár perc alatt, hogy ott bizony, a sarkkörön túl minden évben december tizenötödikétől huszonnyolcadikáig, pontosabban december tizenötödike délután tizenkét óra két perctől egészen december huszonnyolcadika délelőtt tizenegy óra negyvennégy percig, vagyis mindösszesen háromszáztizenegy óra és negyvenkét perc hosszan tart az éjszaka, ami 16 perc híján éppen tizenhárom nap.
Ezzel a tudással felvértezve vágtam tehát neki a kísérletezésnek.
Eltartott egy darabig, de végül aztán, miután tönkretettem három fridzsidert, négy hűtőládát, számtalan görögdinnyét, gyapjúpulóvert, sajtárt, motorfűrészt, karalábéfúrót és gumikalapácsot, sikerült otthoni körülmények között is viszonylag egész egyszerű módszerrel tökéletes jeget előállítanom.
Ehhez, ha nem akarunk később farigcsálni, legelőször is egy megfelelő nagyságú, kettéválasztható szilikon gömbformára van szükség, a mi hosszúsági fokunkon a legjobb, ha az egész akkora, mint egy másfél-két kilós görögdinnye.
Szerencsére ebből minden rendesen felszerelt konyhában több is akad.
Ha valamiért mégsem rendelkeznénk ilyesmivel, akkor könnyűszerrel készíthetünk magunknak, mindössze annyi a feladat, hogy egy tökéletesen kerek görögdinnye tetejébe szúrjunk be egy fémtölcsért, közben koncentráljunk arra, milyen is lenne a dinnyéből karalábéfúróval kicsi gömböket hasítani, aztán óvatosan kenjük be a gyümölcs felületét repceolajjal, majd merítsünk egy folyékony szilikonnal háromnegyedig megtöltött alkalmas méretű kockaformába, várjuk meg, amíg megszilárdul, aztán a tölcsért húzzuk ki, a formát vágjuk ketté, a dinnyét pedig együk meg, természetesen szigorúan karalábéfúróval kanalazva.
A formát mossuk ki alaposan szalmiák-szesszel, aztán csapvízzel, aztán desztillált vízzel, a formakészítés nehéz munkájával ezzel meg is volnánk.
Most akkor jöhet maga a fagyasztás.
Sajnos itt is nagy a kísértés, hogy túlbonyolítsuk, bármennyire is csábító a lehetőség, hogy nagyipari mélyhűtővel, vákuumos sok-fagyasztással, esetleg hőelvonó gyorsfagyasztással próbálkozunk, de mi legyünk erősek, ne siessük el.
A gyorsfagyasztás ugyanis teljes tévút, a jég ugyanis annál tisztább és áttetszőbb lesz, minél lassabban, minél természetesebb körülmények között fagy meg.
Ezért aztán a mélyhűtő működését nem gyorsítani, hanem éppen ellenkezőleg, lassítani kell, ez csak első hallásra bonyolult, fizikában járatos egyének nyomban rávágják, hogy gyerekjáték: szigetelni kell!
Ezt legegyszerűbben úgy érhetjük el, ha a mélyhűtőben puha meleg fészket építünk a szilikonformának, amibe majd a vizet töltjük.
Sokan itt rontják el, hungarocellel, purhabbal, szalmával, összegyűrt pokrócokkal próbálják a formát szigetelni, nem tudják, hogy erre csakis a merinójuhok lehetőleg frissen nyírt gyapja a megfelelő, ezzel kell a mélyhűtőfiókot körbebélelni.
Legjobb, ha beszerzünk ehhez egy kisebb nyájat, legjobb, ha mindjárt esztennával, juhásszal, egy kisebb erdővel, miegymással, így aztán bármikor nyírathatunk frissen egy kis gyapjút.
Ha ezt valami oknál fogva nem tudjuk megtenni, akkor végső esetben vadonatúj, sose hordott szűzgyapjú pulóvereket is használhatunk, csak arra vigyázzunk, hogy egyszínű legyen, lehetőleg világos, de semmiképpen se norvégmintás.
Ha nincs se nyájunk, se pulóverünk, akkor végső elkeseredésünkben medve vagy a farkasbőrbundával is tűrhető eredménnyel próbálkozhatunk, de vidrabőrrel vagy fókabőrrel semmi esetre se kísérletezzünk, mert azoknak a szőrméknek túl mély a kapcsolatuk a vízzel, összezavarják a molekulákat.
Természetesen, ahogy azt nyilván sejtették, az sem mindegy, hogy milyen vizet használunk, a legjobb, ha kristálytiszta tóvíz, lehetőleg olyan, amit a Szent Anna-tó közepéről mertünk egy csillagtalan augusztusi éjszakán.
Itt csak arra kell vigyázni, hogy a tó neve sajnos így, ebben a formában túl rövid, ezért picit csalnunk kell, úgyhogy mindenképpen nevezzük át fejben például Szépséges-szent-anna-szoltanusz-és-emerencia-ezerszer-áldott-leánya tóra, mielőtt beeveznénk a közepére.
Ha ilyen vizünk nincs, akkor sima csapvízzel is próbálkozhatunk, mindössze annyi a teendőnk, hogy fagyasztás előtt legalább három, de nem több mint hét napig pihentetnünk kell egy olyan fadézsában, ami olyan fából készült, ami a Szent Anna tó partján nőtt, vagy ha nem a partján, akkor partjától olyan távolságban, ahonnan legalább a fa legtetejéről látszott a Szent Anna-tó, vagy ha nem a Szent Anna-tó, akkor bármilyen más tengerszem, amit persze fejben szintén megfelelő hosszúságú névvel láttunk el.
Kész, ennyi az egész, ha a megfelelő vizet nem túl gyorsan és nem túl lassan, betöltjük a szilikonformába, aztán betesszük a friss merinógyapjúval szigetelt mélyhűtőbe, onnan kezdve már csak háromszáztizenegy órát és harmincnyolc percet, vagyis huszonkét perc híján tizenhárom napot kell várnunk és máris tökéletesen tiszta és áttetsző jeget kapunk.
Persze ahhoz, hogy ez maradéktalanul sikerüljön, el kell hitetnünk a vízzel, hogy a szabad ég alatt van, ezért fontos, hogy egy olyan fekete bársonnyal bevont fatáblát tegyünk fölé, amibe két kicsi pislákoló led égőcskéből legalább hozzávetőlegesen megformáztuk a Göncöl Szekeret.
Ha ezt nem mulasztottuk el, és szépen kivártuk a szükséges tizenkét napot, huszonhárom órát és harmincnyolc percet, máris egy tökéletes jéggömb boldog tulajdonosai leszünk.
Itt fogunk szembesülni azzal a sajnálatos problémával, hogy a jéggömb sajnos nem fog kényelmesen beférni semmilyen pohárba.
Szerencsére, minden jobb háztartásban van ötkilós gumipaplakács. Ha ezzel elég óvatosan ütögetjük a jeget, és annak idején a forma elkészítésekor megfelelően koncentráltunk arra a bizonyos karalábéfúróra, akkor szinte magától tökéletes, szinte láthatatlanul áttetsző tökéletes kis jéggömböcskékre esik majd szét.
De vigyázat, ha túl nagyot ütnénk, és valahogy megsérülne a kristályszerkezet, és a jég simán darabokra törne vagy elhomályosodna, akkor bizony kezdhetjük elölről az egészet.
Megjelent a Bárka 2023/5-ös számában.
