Prózák

 

 Szil___gnes.jpg

 

Szil Ágnes

 

Közel se jut kötél

 

Anno Domini 1849. pridie Octobris, Budán

 

Nagyrabecsült Petrics, Petrich Sámuel, Soma úrnak,
akárhogy is nevezze magát

 

Tisztelt Uram – bármelyik nevét használja is!

 

Mezőberényből keltezett, óvatos levelét megkaptam, és tiszti becsületemnél fogva vagy még inkább a magamra vállalt erkölcsi kötelesség miatt válaszolok, habár ennek következményei mindkettőnket sújthatják. Magyarul nem beszélek, piktor uram azonban jól érti a mi németünket, hiszen Bécsből, Waldmüller úr műhelyéből sietett Magyarországra, majd másfél évvel ezelőtt, így bízom benne, hogy válaszomat tökéletesen megérti.

Az Ön unokabátyjának hollétére vonatkozó óvatos kérdésére nem tudok megfelelni, lévén Petőfinek, Petrovicsnak, Sajónak, Rónának és Lear király bolondjának is – akárhogy is nevezte magát – nyomát vesztettük. Úgy véljük, talán nincsenek is már nyomai. Hogy ironizáljak – amely stíluselemmel rokona gyakran élt, bár a jelen helyzetben bizonyára bántja Önt : közel sem jut mindenkinek kötél, és távolról sem golyó. Időnként kardlap, abban nem szűkölködünk.

A segesvári csata teljes egészében orosz szövetségesünk hadművelete volt, annak pontos menetéről vonakodtak hadászaik beszámolni. Ismerve az elmúlt szűk két hónap eseményeit, az Ön számára talán ezeknek a műveleteknek nincs is jelentőségük. A cholera, mely ott felütötte a fejét, hamarost hazafordította Miklós cár hadait, amelyek nagyobbak voltak, mint amelyet Napóleon ellen bárki is bevethetett volna. Néhány év, évtized múlva azt fogja mondani majd az osztrák történetírás is, hogy nem kell a magyaroknak szégyenkezniük. Számunkra ez a ragály volt a legkedvezőbb lehetőség, mely magával hozta a muszka gyors kitakarodását az országból, az Önök számára azonban a legnagyobb remények temetője.

Már tavaly március közepén világos volt, hogy az udvarnak nincs szüksége forrófejű idealistákra. Csak bajt hoznak mindenki fejére, és borítékolható, hogy ebben a saját fejük az első. Petőfiről gyakran jelentettek a besúgók, akiket akkoriban csak óvatosan alkalmaztunk. Egy kopott nyúlszőr gallér, egy szembe húzott kalap ül szerényen a színház harmadik sorában. Egy tőzsér, aki ma jó vásárt csinált, és kapatosan fizet egy rundot. Vigyorog, mint egy inbecillis, és minden mondat után felröhög: „Előre!” Írni alig tud, de másnap az őrsön nyújtja a tenyerét, amikor a lúdtoll befejezi a surrogást. Néha nem beszélnek ostobaságokat. Kétszer sose küldhettük ugyanazt az embert, és Önök nemigen bíztak a becsületes osztrákokban. A rebellisek meg az ő ribilliójuk!

A maga kuzinja elbújt a vihar elől a kaptárban, mint a királynő. Megijedhetett magamagától: azt hitte, ez a lassan mitikussá növekvő Petrovics idézte elő a forradalmat, mint egy garabonciás diák. Kiolvasta a verseskötetből. Még a forradalmuk is felőlünk érkezett! Még csak nem is nekünk kellett kicsalogatnunk odvából: megtették a maga honfitársai helyettünk. Kipiszkálták a kényelmes életéből, a bársony házikabátból, hímzett alvósipkából, a szép fiatalasszony mellől, aki nem tudta, milyen sorrendben jönnek a színek a kokárdán. Maguk persze ezt is meg tudják magyarázni.

Természetesen látták Petőfit, Petrovicsot, Rónát, Sajó urat és Lear bolondját felbukkanni könnyű ruházatban, rövid köpenyben, zavarodottan verseket lobogtatva. De hisz felismerését épp az Ön portréi teszik lehetővé! Fahéjszín arc, még nyugtában is eszelős tekintet, eleven szem, nyúlánk termet, kiálló arccsont és az az ostoba, egyszál kihajtott nyakú ing. Bárhol megismerné nemcsak a magyar, a derék osztrák is – a képekért tehát fogadja elismerésemet! Személyesen is találkoztam Petőfivel, meg tudom tehát ítélni a portrék nagyszerűségét.

A besúgóink szerint egyik feltalált ember sem volt a megfelelő Petőfi augusztusban és szeptemberben, de ha meg is találjuk, az ő felesége nem rejtheti el, mint Táncsicsot. Hiszen ezeknek pincéjök sincs! Petőfi természete taníthatatlan az alkalmazkodásra, a rejtőzködésre, értesüléseink szerint kiállhatatlan és kötekedő. (Bízom benne, Petrics úr, hogy most felháborodásában legalább azt értékeli, hogy jelen időt használtam.) Ha él, fel fog tehát bukkanni, de ha elődugja is az orrát, feltámadását nem nézhetjük már tétlenül.

Szentgotthárdnál egy szőlősgazdánál lakott, Ragályon inni látták egy söntésben, Erdélyben a hegyekben meszet égetett, s folytathatnám, de nincs miért. Mind hőzöngött és kacsingatott, rossz verseket szavalt. Mind úgy öltözött, ahogyan maga lefestette, piktor úr. Ha megtaláljuk, és az igazit találjuk meg, maga idézte a fejére rajzaival. Köszönjük az Ön akaratlanul is szíves szolgálatát. Rajzai, festményei, s immár mondhatjuk: általunk lefoglalt, Önnel folytatott levelezése hozzásegít bennünket fellelhetni a költőt, vagy ahogy ő mondta, foglalkozása szerint: a forradalmárt.

Gyógyuljon meg Ön – gondolom, szerénységből harctéren esett sebesülését nem említette. Szükségünk lehet még az Ön későbarokk ecsetére.

Üdvözli Önt:

Dr. Gerhardt Brücke

Cs. és kir. hadiorvos
48. gyalogezred

 

Megjelent a Bárka 2023/3-as számában.


Főoldal

2023. július 14.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Kas Kriszta novelláiHazai András novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Kopriva Nikolett verseiSzélyes-Pál Dániel verseiFecske Csaba verseiCsobánka Zsuzsa Emese: Útvesztő
Abafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életekKürti László: Özvegyi fátyol
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png