Prózák

 

 Oravecz_Imre.jpg

 

Oravecz Imre

 

Feljegyzések naplemente közben

 

(Vonatút) 1973-ban Európába visszatérvén Párizsból (Nyugat-)Németországon és Ausztrián át az Orient Expresszel jöttem haza. Végig az foglalkoztatott, nem kellene-e közben kiszállnom valahol, és kint maradnom, hiszen a magyar határon esetleg le is tartóztathatnak. Ha erre az egy éjszakát és egy nappalt magába foglaló kritikus vonatútra gondolok, nem a valóságos utazás jelenik meg előttem, hanem egy fiktív, egy képzelt minden részletével, egy regényhősömé, Steve-é az Ókontriból, aki 1938-ban ugyanezzel a vonattal teszi meg ezt az utat, mintha ő én lennék inkognitóban, vele lévő kisfia pedig az én fiam, Márk, aki 5 évvel később, 1978-ban születik majd meg.

 

(Megoldás) Dolgozószobámban, a nyugati ablak alatt lévő könyvállvány legfelső polcán tartok egy analóg órát. Ha ebéd után ledőltem a heverőre, évekig nem láttam rendesen, mit mutat, mert az íróasztalszékem támlája félent eltakarta. Mindig felkeltem, és közelebb toltam az asztalhoz a széket, mígnem egy nap nem a szék, hanem az óra helyét változtattam meg oly módon, hogy szabad rálátásom nyílt rá. Minden gondolkodás nélkül, mintegy spontánul jöttem rá erre a kézenfekvő megoldásra.

 

(Őszi kérdés) Elment a sárgarigó, a kakukk, a gólya, a fecske. Megvárod, míg visszajönnek?

 

(Bátor és Harcos) A kutyáim, két középkorú kuvasz. Bátor, akit inkább butának kellene nevezni, kölyökkorában kapta ezt a nevet, mert amikor meghoztam őket egy Lelesz melletti tanyáról, nem félt, és érdeklődve tanulmányozta az idegen környezetet. Harcos viszont megbújt a karám egyik sarkában, és semmi nem érdekelte. Később azonban kiderült, hogy nem gyáva, ellenkezőleg helyén a szíve, és kiváló küzdő, innen a neve. Ikertestvérek, de sűrűn verekszenek. Harcos a domináns, a falkavezér, Bátor azonban ezt nem tudja elfogadni, és újra és újra megkérdőjelezi. Békésen állnak egymás közelében, de egyszer csak elkezd morogni, acsarogni, majd minden ok nélkül ráront Harcosra. Néha még ürügyet is talál, elég, ha az véletlenül a lábára lép. Tépetten, vérző füllel és vonítva rendre alulmarad, szó szerint is, mert az a végén leteperi, és fölé állva a földhöz nyomja. Mindig Bátor kezdi, olyan, mint egy frusztrált ember, aki elvesztette ítélőképességét, és nem nyugszik bele helyzetébe.

 

(Fájdalom) Fáj, hogy földben a föld szajlai művesei, parlagon a határ, és letarolva az erdők. Nem először vagyok így, és nincs is kapcsolat a kettő között, mégis ma akkor tört rám ez az érzés, mikor arra gondoltam, hogy emberi számítás szerint nem megyek többé Kaliforniába, nem látom az Anza-Borrego State Parkban kedvenc kanyonomat, a Palm Canyont, és nem hallom a phainopeplák titokzatos hangját.

 

(Észlelet) Egyre elnézőbb vagyok a bűnökkel szemben. Az erkölcsi érzékem is hanyatlik?

 

(Idő) A parasztember életében nem a nap, hét, hónap tagolta az évet, hanem a munkája, a tevékenysége. Három egységét ismerte: vetést-ültetést, ápolást, betakarítást. De nemcsak ő, hanem a kovács, a bognár, a suszter, a pap, a tanító is. Hozzá igazodott mindenki, az egész faluközösség.

                                           

(Álom és valóság) Márai a naplói szerint többször azt álmodja az emigrációban, hogy Magyarországon van, és retteg, hogy nem tud többé visszakerülni. Ezt ismerem, a 70-es, 80-as években nekem is visszatérő rémálmom volt, azzal a különbséggel, hogy én hazajöttem, és nem könnyebbültem meg felébredve, mert meg kellett tapasztalnom, hogy az álom valóság is.

 

(Gyászbeszéd) Meghalt J. A gyászszertartáson a pap azt állította, hogy jámbor, imádságos életet élt, holott mindenki tudja a faluban, hogy nem, hogy megátalkodott mihaszna korhely volt, aki misére sem járt, és józan pillanataiban szapulta a papokat. Az atyát feltehetően félretájékoztatták, bár mint lelkipásztornak tudnia kellett volna, hogy ez a báránya elbitangolt a nyájtól. Megemlítettem L. szomszédomnak, aki szintén részt vett a temetésen, hogy rám ez arculcsapásként hatott. Őrá nem, felelte, hát mondania kellett a papnak valamit, magyarázta. Nem végeztem közvélemény-kutatást, de ha a többség így volt ezzel, az lehet mögötte, hogy az emberek hozzászoktak: amit a fensőbbség (polgármester, képviselő, pártvezér, miniszter stb.) mond, annak többnyire semmi köze a valósághoz, sőt, olykor éppen az ellenkezője igaz.

 

(Kéz) A kisfiam már 13 éves, és mikor nálam van, még mindig úgy alszik el este, hogy közben fogja a kezem. Mi lesz, ha nem fogja többé, vagy fogná ugyan, de nem lesz kezem, és én se leszek?

 

Megjelent a Bárka 2019/2-es számában.


Főoldal

2019. május 10.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Molnár Lajos verseiGéczi János verseiZalán Tibor verseiGergely Ágnes: Az ausztriai lépcsősor
Haász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png