Poós Zoltán
Hajtásról hajtásra
Ha kiveszed a koporsó utolsó szögét,
kulcsként működik majd, ami minden
ajtót kinyit – mondta álmodban az őrült nő,
aki mumifikálódott csecsemőjét ölelgette.
Mindenen sárga árnyalat, mint az esküvőre
vett sárga ponyva, ami harminc éve
porosodik az üres disznóólban.
Sosem csomagolták ki.
Mint egy hatalmas méretű levél, amire
egy teljes életet írtak. Kockáról kockára,
hajtásról hajtásra. Legyek laknak itt,
szárnyaik, mint a színes templomablakok.
Már tíz éve nincsenek disznók.
Senki sem tart már állatot az utcában.
Nincsenek disznótorok, egyre több
az üres ház. Nincsenek fák, nagyravágyó
ágakkal, csak mindörökre elrontott dolgok,
amik olyan természetességgel türemkednek
elő az egykor büszke házban, ahogy
a föld púposodik föl a csatornázás után,
az ágyások mellett. Mint egy tömegsír.
Megjelent a Bárka 2025/1-es számában.
