Takács Zsuzsa
(Valuska Gábor felvétele)
Takács Zsuzsa
A távozó
Teremtésnyi meződön ottfelejtve
szél gurigája hordoz, és mi
kapaszkodunk Beléd, távozó Istenünk.
Kiáltozunk, hogy legyen meg a Te
akaratod, de ments meg. Most,
hogy lemenőben iker-alkotásod:
a Hold és a Nap, a nyomodban
bolyongót magadhoz szorítod?
A második nap
A második nap már nehezebb. A búcsú
utáni elsőn még az elragadtatás emléke
sodor. Virágként hajladoznak a részletek.
Alighogy vázába teszed őket, tartásuk
megtörik, zavaros lesz a víz. A harmadik
napon kiderül, hogy nem tenger, vázányi
csapvíz éltette csak az ölelésetek. Jobb lett
volna egy könyv lapjai közé préselni
azonnal, törjön, száradjon, morzsolódjon
a csokor. Mikor a legmerészebb, az olló
akkor metssze ketté a szerelmet.
Viselni egy tekintet súlyát
Viselni egy tekintet súlyát, míg
haladsz a megsemmisülés felé.
Majd visszanézni hirtelen,
és megingani alatta.
Elszorul a szíved a szégyentől
és a megalázottságtól.
Mi hát a megoldás?
Az önfeladás talán.
A bizalom az ismeretlen iránt.
A versek a Bárka 2023/6-os számában jelentek meg, az első a szerző kézírásában is. A 85 éves, Kossuth-díjas költőt, Takács Zsuzsát ezekkel köszönti a Bárka. Jó egészséget és alkotókedvet kívánunk neki!
