Gál János
A költő felfedezi önmagát
A fák között a boldogság oson,
Ahogy a ligetben állok Nagymágocson,
Izgatott már a lassan újsütetű meny és vő,
Itt az oly régóta várt esküvő.
Üde arccal készül már az anyakönyvvezető,
A házasság örömébe két szerelmest vezet ő,
Végigálljuk először a himnuszt,
Míg a rokonok annyit sírnak, mint az Indus.
Míg a pár a boldogságtól igéződik,
Násznépet megható vers idéződik,
Nehéz megmondani, jó vagy ócska,
„Hadd olvassam fel, Gál János: Bújócska”.
Én mindeközben csak ülök,
Amint hallom nevem, megrendülök,
Mi illik tán ide tőlem,
Távol állt tőlem a házassági illem.
A vers hangzik, álmélkodom folyton,
Miket írtam tudtom nélkül olykor,
Szólnak a szavak a teremben és túl,
Ahogy meg vannak írva a poet.hu-n:
Ha vers leszel,
Én toll, mi leírja,
Ha te a toll,
Én sötétkék tinta.
És igen, most már megértem,
Ha én költő vagyok, akkor te is éppen,
két költő egy név alatt akad-e,
mint Homérosz vagy Shakespeare.
Adatlapodon 1960-ban születtél, s mint én, februárban,
De utólag ki mondja meg életművünk olvastában,
Hogy nem én vagyok-e a poet.hu bugyrában,
És a te könyved Az eltűnt hírnév nyomában.
Párbeszédben egy nem ismert nagyapával
I.
nem ismertük egymást
böllérkés
pecsétgyűrű
telefonműszerész
mint toldi miklós képe
ötvenhatban volt sorkatona
szeretném azt
hinni hogy ő nem lőtt kifelé
a magyar rádióból
ha csak tehette
nem is tette meg
Budán egy első emeleti lakásba
tudtak beszökni a lincselés elől
de hiszen én is mindig a jó oldalt keresem csak
mint ahogy te is sajnos a rádió ostromakor bent voltál
mint sorkatona és én csak remélem hogy nem lőttél ki
de igazából csak azért remélem mert ma már
nem tudom hogy kimagyarázni magam
II.
az egykori mezőnyék temetődombján
megálltam a sírnál
melyre rá van írva Gál János
csak az évszám ad megkülönböztetést
te már nem tudhatod papó
hogy nászasszonyodék olyan szépnek találták a sírkövedet
a betonból öntött szomorú fűzzel
és a fekete református kehellyel
hogy ők is ezt választották
a katolikus temetőben az ő sírjuk egyedül ilyen
tényleg szép, nekem is tetszik
halálomban én is mindig
ilyen református puritánsággal gondolok magamra
mint a nevünk
ezt látom a legméltóságteljesebbnek
valahol ez is térítés
pedig ükapám óta te volt az utolsó
aki önként feladta a presbiterséget
mert a Trabantot szerelve azt mondtad a lelkésznek
hogy nekem nem adnak össze a hívek egy új autóra
Megjelent a Bárka 2023/2-es számában.
