Turai Laura
Nád
Nem adnálak azért a
barna lángolásért, mit
ki tudja, hol tenyészt
lucifer forró fertője.
Annyi félrehajtott nádszál
után rátalálni a lélekre,
meddig ér?
A tavon járni hívott a
szél és a föld,
mert fuldokoltam a tűzben.
S most ezer csillag hegye
céloz rám, hogy el ne meneküljek.
Őszi impresszió
I.
Mikor térdemre ül a végtelen,
nem számít a por győzelme
s a víz izgága folyása
a napok tisztulásának
mogorva tengerében.
Mert nem kell már a tündöklő
tánc,
csak a halál monoton
ballagása
az eszeveszetten röpködő
sárga falevelek mögött,
a szélben.
II.
/TÉTLEN/
A hajnal kiszaggatott a térből,
mellkassal előre, a hang után
remegtek az angyalok a flangáló fényben,
pedig lábuk előtt ült a végtelen.
Megállt a láng a pokoli szélben,
azt hittem, hogy dél van,
s egyszerre éj,
maga alá gyűrt
a semmi táncterében
a csillagokhoz
láncolt szenvedély.
Megjelent a Bárka 2019/3-as számában.
