Kürti László
az ebédről
velőrózsát akart rendelni, de „sült agyat”
kért. családdal jött, két kicsi gyerekkel, férjjel,
nagyapával. olyan hangerővel fecsegett,
hogy az egész étterem elcsendesedett.
szidta a nőket, vágyta a férfiakat.
álmatlankodik, meséli az apjának, meg hogy
oda a fiatalsága, feszes teste, szóval egyetlen
varázsereje. kocsonyás húsok ízéről beszél,
február eleje van. kicsi gyereke az apját kéri,
ő vigye ki wc-re, mert „anya nem szereti
a büdöset”.
de ki szereti a fecsegést, finnyáskodást,
gyászbeszédeket, szóval a napi kötelező,
közhelyes szart?
„sült agyat”, tévedéseket, viszont lehet szeretni,
akárcsak az úrkocsonyát, beszakadt körmöt,
ha volna még, aki így is mindenestül felzabálná.
zsákmányállat
hatalmas kígyóval álmodtam
az éjjel, csontokat ropogtató
szorításairól. felnőtt férfiakat
elnyelő, vonagló zsáktestéről.
lehányt, újra húzott harisnya,
combok szorongatása, esetlen
jóllakottság.
amit már nem etetsz tovább,
más prédát keres magának.
az élet él és nem érdekli,
mennyire volt édes éppen
a te húsod. kurvaéletnek
is mondhatnánk, de inkább
maradjunk az élet egyszer-
űségénél: légy hálás, mint
a bármelyik legfinomabb préda!
szürke csődör: négy boros címkére
szép büszke csődőr volt az én apám,
jó bort ivott és szerette a nőket.
dűlő remegni kezdett hallatán,
ha épp szüretkor jött szemezni őket.
a szürke télben csődőr nagyapám,
fahordóból idézte meg az istent.
szép asszonyai ültek pamlagán
vagy hordóin, mint az egyetlen kincsen.
a nők, ha vártak még egy simítást,
rájuk se nézett, elmerült a ködben.
a nő szerelmet, s ő vajon mi mást?
– hazára vágyott búsan és törötten.
másnap, akárcsak az a hadvezér,
ki elvesztette rég a háborúkat.
remegve jött, arca hamufehér,
de asszonyai így is érte nyúltak.
Megjelent a Bárka 2018/6-os számában.
