Pusztai Ilona
Irány a Pax!
Miklya Luzsányi Mónika a Gaudiopolis, az öröm városa című regényében folytatja hőse, Sári kalandjait, akit egy előző időutazásos történetből, a Szerelmem, Petőfi Sándor? könyvből ismerhetnek az olvasók. Az Abszolút töri sorozat koncepcióját követve a kamaszlány főszereplő ismét Petőfi Zoltánhoz indulna, ám elkeveredve az időalagút bonyolult rendszerében, a II. világháború utáni Budapesten bukkan felszínre. Ez a véletlen tévedés lehetőséget adhatna számára, hogy megismerje a saját családja, a Thelegdy család eddig eltitkolt történetét. Kérdés, mennyire sikerült ezt Miklya Luzsányi Mónikának megvalósítani.
A szerző előző regényében Sári 1865 karácsonyának Pestjére kerül, ahol Szendrey Júliával és családjával tölti az ünnepeket. Az, hogy a nemzet költője özvegyének személye köré építette a történetet, ma is aktuális problémákkal szembesítve (női emancipáció, családon belüli erőszak), azért is kézenfekvő választás volt a szerzőnek, mert Szendrey Júlia életét egyidejűleg egy felnőtteknek szóló regényben is feldolgozta, az Ezerszer Júlia. Szendrey Júlia eltitkolt élete (2024) című munkájában. Így valójában mind a két mű ugyanazokat a problémákat járja körül, amint ezt Kovács Petra megfogalmazta a kritikájában: „Olvasatomban Miklya Luzsányi Mónika kötetének tétje, hogy szétszálazza a Petőfi-legendákat, s még inkább a Szendrey Júlia-mítosz örökségét a társadalmi, nemi szerepek 19. századi alakulásának kontextusában.” [1]
Miklya Luzsányi Mónika ezúttal is egy általa jól ismert témát választott Sári időkalandjának helyszínéül. Korábban számos interjút készített egykori Sztehlo-gyerekekkel, és 2003-ban két kötetben is feldolgozta Sztehlo Gábor evangélikus lelkész életét és tevékenységét: Frontvonal. Sztehlo Gábor élete és Hogy véget érjen a sötétség. Dokumentumok Sztehlo Gábor gyermekmentő munkájáról a II. világháború idején.
Sztehlo Gábor lelkészként egyike volt azoknak, akik a II. világháború ideje alatt zsidókat, elsősorban gyerekeket mentettek. Miután a háború véget ért, Sztehlo Gábor azzal szembesült, hogy sok általuk megmentett gyermekért már soha nem fognak jönni a szüleik, illetve a háború miatt számos gyermek maradt árván. A Weiss Manfréd család egyik rokona segítségével sikerült több zugligeti villa használatát megszereznie, ezekben kezdhette el működését a Pax gyermekotthon. Az 1946‒1950 között fennálló gyermekintézmény keretein belül jött létre a Gaudiopolis (Örömváros) gyermekköztársaság. Sztehlo Gábor az ötletet egy amerikai filmből, a Fiúk városából (Boys Town,1938) vette, amely Edward J. Flanagan katolikus pap 1917-ben alapított nebraskai árvaházának történetét dolgozta fel. Amerikában Flanagan intézménye modern nevelési elvei révén hozzájárult a fiatalkorúakra vonatkozó igazságszolgáltatási rendszer megreformálásához, illetve a problémás és hátrányos helyzetű fiatalokhoz való hozzáállás megváltozásához. Érdekesség, hogy Sztehlo Gábor gyermekvárosa is egy máig népszerű magyar filmnek, a Radványi Géza rendezte Valahol Európábannak (1947/48) szolgált alapötletül, sőt a filmben az otthon számos gyereklakója is szerepet kapott.
Miklya Luzsányi Mónika könyve azonban nem dokumentumkötet, hanem ifjúsági regény szándékával született. Bár a tényekből indul ki, azokat az olvasmányosság kedvéért regénnyé formálva, három hónapnyi időbe sűrítette össze a történéseket. A történetet a főszereplő, Sári szemével látjuk, aki belső monológokban kommentálja, értelmezi az eseményeket. Egyrészt ütköztetve a háború utáni és a mai világ közötti eltéréseket, másrészt mintegy megvilágítva a szereplők cselekedetinek mozgatórugóit. Így Sári mai szóhasználattal egyfajta coach szerepet is betölt azáltal, hogy rövidke ottléte alatt több gyereknek (szobatársának, Évinek és saját leendő dédapjának, Theónak) segít a családtagjaik elvesztése miatt kialakult háborús traumáik feldolgozásában. De míg Sárinak ez a katalizátor funkciója mások irányában működik, addig önmaga irányában nem igazán tud hatni. Fakadhat ez egyrészt abból, hogy Sári mintegy véletlenszerűen csöppen bele a Pax gyerekotthon életébe, nem vezeti semmi előre megfontolt tudásvágy vagy kétely a családjával kapcsolatosan. Másrészt, amíg a gyerekköztársaság mindennapjainak működése mozgalmasan és cselekményesen ábrázolt, addig Sári családtörténete túlságosan is vázlatos. A nagyszülők korosztályát át is ugorja a szerző, emiatt mintha a dédpapa Paxban töltött időszakán kívül kizárólag az 1956-os események határoznák meg a család életét. Ha a regény végén nem hangozna el a „Széll Kálmán téri koldusmaffia” szófordulat, azt is hihetnénk, hogy valahol a 60-as évek korai Kádár időszakában járunk. Nem tudni, hogy Sári családtörténetének kidolgozatlansága mögött az rejlik, hogy a szerző úgy érezte, közelmúltunk történelmében csak az 56-os események megítélésében van konszenzus a magyar társadalomban, vagy egyszerűen nem tudta összeépíteni a két történeti szálat, mivel az szétfeszítette volna a regény keretét. Talán túl is mutatott volna egy ifjúsági regény dimenzióin. Mert Miklya Luzsányi Mónika Gaudiopolisa sok tekintetben Szabó Magda Abigéljének mintáját követi, ahogy minden konfliktust, ellenségeskedést lekerekít, a traumatizáló események nyomasztó világát a gyerekotthon életéből vett mulatságos epizódokkal oldja fel, amivel élét veszi a történetben rejlő tragikumnak. Minden szereplő kicsit megemelten, idealizáltan ábrázolt, a karakterek kidolgozatlanok, egydimenziósak, hiányoznak a negatív szereplők. Így viszont Sári történetének még annyi tétje sincs, mint Szabó Magda regényében Gináénak. Talán fakadhat ez abból is, hogy Sári története túlságosan is ragaszkodik a valóságos eseményekhez, míg az előző regényében a szerzőnek jobban sikerült ütköztetnie a régmúlt és a ma világát, s a sokszínű jellemek miatt a szereplőket is karakteresebben, árnyaltabban tudta ábrázolni. A dokumentumjelleg miatt a regény mozaikos szerkesztésű, történeti ív híján szétesik hol tragikus, hol komikus anekdoták füzérévé. Amint a korabeli argó és a mai szleng ütköztetése is leginkább nyelvi humorforrásként szolgál, a játékosságot erősítve, ugyanez a szerepe a regénybe beépített halandzsaverseknek is.
A történet hitelességére a kettős utószó is ráerősít. A Regény és valóság. A szerző utószava a történet valóságos és fikciós elemeinek szétszálazásában segít, míg Návai Péternek, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola tanárának történelmi utószava (20. századunk alagútrendszere) Romsics Ignác Magyarország története című könyve alapján a múlt század első felének (1920‒1950) történelmi fordulataiba nyújt eligazodást. Bár Miklya Luzsányi Mónika nem dokumentumkötetnek szánta könyvét, mégis, mivel túlságosan is ragaszkodik a tényekhez, inkább egy olvasmányos, élvezetesen megírt dokumentumkötet lett a végeredmény, mint valódi ifjúsági regény. Ennek ellenére, leginkább a nyelvi ötletességének köszönhetően, sikerült elkerülnie a didaxis, az unalom csapdáját.
Miklya Luzsányi Mónika: Gaudiopolis, az öröm városa, Abszolút töri sorozat, Pagony, Budapest, 2025, 336 oldal, 4990 Ft
