Halász Bálint
Godzilla
Apa a konyhaasztalnál ül, és mereven mered az előtte pihenő laptop monitorjára, csak így néz maga elé már vagy félórája, néha Kacor Király, a fekete-fehér foltos kandúr, felpillant az öléből, majd felugrik az asztalra, tesz egy kört rajta, átvág a laptop billentyűzetén, mire apa próbálja kitörölni a macska írását, de a cica újra átnyargal a gépen. Erre apa mérgesen legyint egyet, a cica megijed, felugrik, és így kis híja, hogy le nem veri apa kávéját. Apa utolsó pillanatban menti meg a csészét, belekortyol, tekintete megenyhül, és megsimogatja a rakoncátlan jószágot, aki visszabújik az ölébe. Apa megint csak maga elé néz, keze nem mozdul, Kacor király dorombol. Így menne a kettőjük játéka talán egész nap, ha apa meg nem unná.
És már fel-alá járkál a szobában.
‒ Kész, nem megy! Tényleg nincs szívem az íráshoz! – morog az orra alá.
Erre már előjön a szobájából Panni, először csak a küszöbről figyeli, hogy trappol a szűk konyhában apa, hogyan magyaráz a bazsalikomnak a konyhaablakban, aztán már a kotyogós kávéfőzőhöz beszél, aki nem érti, miről van szó, nem vitatkozik, inkább tüntetőleg befordul a fal felé. Erre apa a sütő felett lógó palacsintasütőket veszi elő, akik a szavai hatására mintha kicsit is össze is mennének. Ezt már Panni sem hagyhatja annyiban, mert ő az óriási palacsintákat szereti. Előmerészkedik, és odaül az asztalhoz, Kacor király mellé.
‒ Látjátok ezt? – fordul apa Panni és Kacor felé. – Még a fűszernövények is cserbenhagynak!
‒ De mi a baj, Apci? – mosolyog rá Panni.
Ki tudna ellenállni egy ötéves, szőke fürtös hajú lány mosolyának? Senki, főleg nem az apja.
– Semmi – nevet vissza rá apa, és lehuppan melléjük.
– Hallgatlak! – mondja Panni.
‒ Hát az van – hebeg apa –, hogy nem megy az írás anya nélkül! Egy játékprogramhoz kellene valami frappáns történetet írni. Csak annyit mondtak, hogy legyen aktuális, legyen vicces, de azért legyen tétje, és ne legyen túl rémisztő.
‒ Apci! – kiált fel Panni. – Mi az, hogy aktuális, meg tétje? Óvodás vagyok, nem a kollegád.
‒ Ja igen, ne haragudj! – vakarja meg zavartan a fejét apa, és Panni szánakozva nézi a szénaboglyát apja fején, miközben az a kezét tördelve magyaráz tovább. ‒ De tényleg nem jut eszembe semmi. Kacor király többet írt most, mint én két nap alatt – mutatja a furcsa betűsorozatot a fehér képernyőn.
‒ Akkor szerencséd van velem ‒ jelenti ki komolyan Panni.
‒ Szerencsém? ‒ kérdez vissza apa.
‒ Igen, mert van három nagy tesóm, és imádom nézni, ahogy játszanak a gépen, amikor megengeditek. És éppenséggel van is egy remek játékötletem.
Panni szeme csak úgy csillog, az apja pedig a könyökére támaszkodva figyeli ezt a szőke fürtös angyalt.
‒ Lehetne az az első pálya, hogy van egy denevér, és akit megharap...
‒ Kit harap meg? – vág közbe apa, kezdi tényleg érdekelni az ötlet.
‒ Ilyen embereket, akik sárgák, barnák, fehérek, vörösek vagy zöldek.
‒ Zöldek? – kérdez vissza apa kétkedve.
‒ Akkor zöldek nincsenek – egyezik bele Panni. ‒ De mindegy, a játékos beállíthatja, milyen színűek legyenek az emberek. Sőt, igazad van, Apci, legyen az, hogy akit megharapnak a denevérek, azok lesznek zöldek! És nem is az emberekkel kéne lenni, hanem egy vonalat kell húzni az emberek meg a denevérek közé. Elkerítve a denevéreket meg a zöldeket a többiektől.
‒ Hát… nem is tudom, ez a denevéreket elég rossz színben tüntetné fel – morfondírozik apa, és tanácsot remélve a kávéfőzőre les, de az még mindig a fal felé fordulva duzzog.
‒ De a második szinten már nem lennének denevérek – Panni rá se hederít apjára, és tovább folytatja. – Hanem a zöld emberek harapnák meg a többi embert, és lenne olyan ember, aki át tudná harapni a közéjük húzott vonalat, meg lehetne maszk is, meg oltás, meg gyógyszer, meg más betegségek, meg olyanok emberek, akiket, ha vonalba zársz belilulnak. És ha lilák...
‒ Hú – állítja le Pannit apa. Megsimogatja a fejét, így őt is összekócolja.
‒ Jaj, Apci! – sóhajt fel Panni. – Nézd, mit csináltál a hajammal! Ráadásul a játékom nevét még nem is mondtam. Tudod, mi lenne?
‒ Na mi? – kérdez vissza apa.
‒ Az, Apci, hogy a MÁSODIK HULLÁM!
‒ Nem rossz – bólogat elismerően apa. ‒ Aktuális, talán vicces is, de elég rémisztő. Szerintem maradok a jó öreg Godzillánál, az óriás dinószörnynél, aki le akarja rombolni Budapestet, de a hős Kacor király visszaveri a támadását – mondja apa, és már püföli a billentyűzetet, a konyhába visszatér a béke: a bazsalikom napozik, a kávéfőző piheg a polcon, Kacor király szendereg.
Csak Panni pillant vágyakozva a palacsintasütőkre, amelyek mintha visszanyerték volna eredeti méretüket.
‒ Apci, sütsz palacsintát ebédre? Ugye, tudod, hogy az óriásit szeretem?!
