Haragonics Zalán Áron
Sok és sokk
Spiró György: Feleségverseny
Sírva tud nevetni az olvasó, ha 2016-ban kezébe veszi ezt a 2009-ben megjelent regényt. Lehetséges, hogy ezt a megjelenés évében is megtehette, de akkor még nem lehetett tudni, hogy Spiró sok értelemben jóssá változott, ha az elmúlt évek eseményeit tekintjük. A regény ugyanis Magyarország torz jövőképét tárja elénk – „Lesz a jövőben egy Magyarország…”, mondja a fülszöveg is, egyfajta keserves jóslat, ami nyomokban kezd a mai Magyarországon is igaz lenni. Nyilvánvalóan erősen kockázatos vállalkozás egy politizáló, az aktuális magyarországi állapotokra reflektáló regény közzététele – mentségére szóljon, hogy utópisztikus, elnagyolt, nyilvánvalóan fiktív: mégis kétségbeejtően valóságos is lehetne. Ez abban az értelemben sokk, hogy habár olvasóként végignevethetjük a regényt, a valódi tartalma – egy ország, ahol a hülyeség uralkodik – valóban kétségbeejtő. A regény viszont „sok” is: háromszáz oldalon keresztül „kell” olvasni az egyébként nagyon humoros „bírálatot”, kritikát az országról – a szélsőjobb azonnal hazaárulónak bélyegezheti a szerzőt, holott az értelmiség tudja, hogy ez „csupán” aggodalom, és hát – rossz kimondani, de – a leírtaknak igenis van valóságalapjuk.
A regény főhősnője Vulnera Renáta, egy félhülye kislány, aki az albertfalvai lakótelep két és fél szobás panellakásából küzdi fel magát egészen Magyarország hivatalos királynői címéig. Ez a folyamat a regény maga – mely folyamat azáltal is nevetségessé válik, hogy a lány voltaképpen semmit sem tesz azért, hogy eljusson a királyi trónszékbe, a puszta tudatlanságával, egyszerűségével tud győzni. A cselekmény fő szálát történelmi előre- és visszautalások töredezik, melyekben néha könnyű elveszni: a múltbeli és jövőbeli Magyarország helyzetéről akár több oldalas is lehet egy-egy kitekintés, aztán visszatérünk Renátához – akit csak Reának becéznek. Az elbeszélő itt tud mindent: részese a szövegnek, riporter, tudósító, újságíró, aki Rea történetét elmeséli – majd, mint kiderül, regényben kiadja. Ezt olvassuk mi.
A történet fordulópontja kettős: Rea sorsát illetően van az egyik, és politikai szempontból a másik (de a kettő egy időpontba esik). A politikai változás a Magyar Királyság újbóli bevezetése (ráadásul Magyar Kommunista Királyság), amit mindenki csak Nagy Fordulatként emleget. A Duna jegén megkoronázzák Krul József villanyszerelőt, akit később csak a Kegyes Jóságnak neveznek. Ebből adódik a Feleségverseny című tévéműsor, amely egy mai „tehetségkutatóra” hasonlít – itt azonban a „királynői posztra” keresik a legmegfelelőbb hölgyet (azaz a Regina Hungarissimát). A másik fordulat tehát, hogy ebbe a műsorba jelentkezik végül Rea, és az élete egy csapásra megváltozik.
Ezen a Magyarországon ugyanis bárkiből bármikor lehet akár király vagy királynő: a villanyszerelő teljesen abszurd, királyi DNS alapján történő kiválasztása, és Rea butaságokon, szerencsén, voltaképp a hülyeség határtalanságán múló győzelme ezt remekül bizonyítja. Tulajdonképpen nagyon leegyszerűsítve e köré a gondolat köré (bárkiből lehet bármikor bárki, mert a hülyeség irányít mindent) épül fel az egész regény. A humorforrás azonban inkább a szerző szellemes nyelvi leleményességeiből fakad. Csak hogy néhányat említsek, betűszóktól kezdve személyeken át a fogalmakig: NYEU (Nyugat-Európai Unió), IGNÁC (Igen a Nemzeti Áldozathozatal Céljára), SparMaBank, Zsabó Bébi, Árkád vezér, Homongya Tógyer, Förtike, kamatyadó, fajtikáim (elvtárs-fajtárs) stb. Ezekkel Spiró akár nyelvújító is lehetne (a regényben is szerepel nyelvújítás.) A könyv humorát az olyan abszurd történelmi körülmények is erősítik, mint az Európai Unió szétválása, a cigányháború, Romanisztán létrejötte Békés megyében, a Budai Várban a királyi rezidencia felépítése – és akkor máris közeledünk a valódi valóság felé…
Habár nagy élvezettel (és fájdalommal) olvastam végig a regényt, mégis azt kell mondanom: egy bizonyos határt átlép a szerző, a folyamatos nyelvi fricskák és politikai viccek egy idő után erőltetettek, fárasztóak, nem méltóak a regény egészéhez. Az azonosulás pedig nemigen van jelen (kérdés, hogy ez baj-e): a főhős családja is (főleg Rea és két bátyja, Birs és Kolonc, akikkel talán még a legjobban tudnánk) olyan tudatlan és egyszerű, hogy az olvasó nem annyira saját magán nevet, mint inkább az emberi hülyeségen. Ami sok, és ami sokk, mivel a regény bizonyos elemei kísértetiesen valóságosak. Nem véletlenül aggódunk, de ezt nevetve is meg tudjuk tenni – így érvényesülhet az olvasás öröme.
Spiró György: Feleségverseny. Magvető Kiadó, 2009.
