Somi Éva
Kolozsvári jin és jang
Tompa Andrea: Fejtől s lábtól. Kettő orvos Erdélyben
Kettő orvos… pár oldal után világos lesz, hogy bizonyos megoldások fontos eszközei egy kb. 100 évvel ezelőtti regénynyelv megteremtésének, mely számos eltérést mutat a mai köznyelvi normához és nyelvhasználathoz képest. Ilyen pl. a két orvos helyett a kettő orvos; a kissé helyett a kisdég, a szervusz helyett a szerusz, mentő helyett a gyorskocsi stb.; az összetett jövő idős és a határozói igeneves szószerkezetek, a fog segédigés alakok használata; a szókincsbeli eltérések: pallom (’szórom’) a pénzt, vagy a maitól eltérő helyesírás: lessz, kaccsint, bakkancs stb. Ez a nyelv azonban korántsem egységes, van egyrészt a „szép erdélyi beszéd”, amellyel szemben áll a kevésbé szép nem erdélyi…, másrészt van a csángó magyar, mely olyan, mintha nem is magyarul beszélnének; és van a szaknyelv, ahol pedig az idegen szó vagy a magyar megnevezés használata áll szemben egymással. A magyar nyelv védelmezője így oktatja ki a diákot: „…a sok latin meg idegen szók, a mikkel a maguk fejét teletömi az egyetem, mert úgy véli, hogy csak az lehet tudományos és megfontolt, a helyett szép magyar beszédet követelünk. […] Hát akkor halljam, hogy micsoda volna a hamvalag, a szikéleg, a keseréleg, a mészéleg, a vasélecs meg a légenyszesz.” Nyelvi problémaként is tekinthetünk arra, hogy alapvetően két szólam létezik, egyik a női, másik a férfi elbeszélőé, de olykor egyenes beszédben szólalnak meg más szereplők is, pl. a fiú apja, vagy az egyetemi professzorok. Mindezekből egy nagyon összetett, mégis egységes regénynyelv jön létre, mely hibátlanul működik.
Ami a narratívát illeti, az leginkább a napló műfaji kritériumainak felel meg: két fiatal életének egy szakaszát ismerjük meg, rendszeres, néha jelen idejű, máskor múlt idejű, egyes szám első személyben írt visszaemlékezések alapján. A fiú és a lány élete részben párhuzamosan fut, hiszen mindketten orvostanhallgatók, majd orvosok, míg a véletlenszerű találkozások és a történelmi események diktálta távolodások után sorsuk végül összefonódik.
Óriási mennyiségű művelődéstörténeti anyagot mozgat az író, mely talán el is nyomja némileg a naplóíró fiú és lány (nevüket nem tudjuk meg, ez a tipizálás eszköze) inkább véletlenszerű, mintsem sorsszerű egymásra találásának történetét. De cserében mindkét elbeszélő fejlődéstörténete nagyon érdekes, amellett hihető is, hogy a medikusokat és a medikákat, a kolozsvári egyetem hallgatóit, ennyi impulzus éri. Messziről kerülnek Kolozsvárra: a fiú Brassó mellől, a lány Nagyenyedről, nagyon eltérő családi háttérrel és motivációval. Mindketten lázadnak. A fiú az apja ellenében cselekszik, amikor az orvosi pályát választja, később azonban, mikor az orvoslás hivatásává válik, már hálát érez apja iránt. A lány dacból, hiszen a zsidó családban még szigorúbban előírják, mit tegyen (menjen férjhez ahhoz, akit neki kiszemeltek), ő viszont nő létére tanulni akar. Ezért kitagadják, ami azt is jelenti, hogy ikertestvérével ellentétben otthonról nem kap pénzt a tanulmányai és a megélhetése fedezésére. Van annyira büszke, hogy nem is kér soha, és a vallást is „letette”.
Nem egy évfolyamra járnak, a lány másodéves, amikor a fiú első, de ugyanazok a tanáraik, ugyanaz a város, részben az érdeklődésük is. Húsz-húsz fejezetet tesz ki a történetük, de ezek nem mechanikusan, hanem tömbökben váltakoznak, gyakran kezdődnek úgy a fejezetek, mintha valamire válaszolnának, valamit folytatnának, közben több-kevesebb idő is eltelik, tehát az idő múlása sem egyenletes a regényben. Amikor kitör a világháború, a lány már majdnem elvégezte az orvosi egyetemet, a kötelező kórházi gyakorlat van csak hátra. Így gondolkodik: „A háború szép és lelkesítő dolog, és én tudom, mi nekem a feladatom, s orvos létemre igazán kipróbálhatom magam. Mert olyan, mintha be lenne sűrűsödve az élet, rettentő sebességben van.” A fiú is lelkesedik, be akar vonulni, de szigorú apja megtiltja. Tanulmányaikat tehát az 1900-as évek végén kezdik, történetük pedig Trianon után, valamikor a húszas években ér véget, tehát ez a kb. két évtized, nagyjából a XX. század első negyede a regény ideje.
A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem, az ország második egyeteme, sokkal liberálisabb és toleránsabb szellemű a budapestinél: „hét nemzetiség és vallás befogadója, felekezeti különbségek nélkül”, mert csak a tudomány számít, nem az, hogy ki honnan jött. Mégis messze esik a fővárostól. A fiút sokkal jobban vonzza Budapest, amelyhez képest szerinte Kolozsvár provincia, de ezt is apja döntötte el, ezért sem érzi igazán jól magát. A lány viszont otthonra talál ebben a közegben, az ösztöndíj miatt is kiváló a tanulmányi eredménye, diákkörbe, klubokba jár, új tanokkal ismerkedik meg: társadalmi problémák, szociális kérdések, a nők jogai, az alkoholizmus, a szexuális élet (ez mindkettejük életében az egyik központi kérdés) és devianciái, a kolozsvári újságok, a színház. A lány kicsit még naiv persze, de egyre eltökéltebben halad célja felé: a kevés számú nőorvosok egyike akar lenni.
Kettejük életének párhuzamosságát mutatja az is, hogy a gyógyfürdőkkel és a gyógyvizekkel mindketten kapcsolatba kerülnek. A lányt egy megnyert pályázatnak köszönhetően ösztöndíjjal küldik el az erdélyi fürdők tanulmányozására, a fiút pedig apja tervei terelik a balneológia felé, legnagyobb örömére éppen a budapesti fürdőket, vízgyógyászati helyeket kell tanulmányoznia.
Amikor kitör az első világháború, minden megváltozik, minden ingatag lesz, egy azonban biztos: orvosokra mindenhol nagy szükség van. A lány a Veres Kereszt kórházban dolgozik, és gyorskocsival, azaz mentővel járja a várost. A fiú pedig alig győzi a háborús sebesülteket operálni, sebészként egyre tökéletesebb munkát végez, de egy idő után megcsömörlik az „embervágástól”. Egyszer itt is összetalálkoznak: egy komplikált szülésnél közösen segítenek világra egy ikerpárt, akik „fejtől s lábtól” helyezkedtek el az anyaméhben, majd kimerülten ők maguk is ugyanígy dőltek le az orvosi szobában. Jóval később tudjuk meg, más is történt ezen az éjszakán. Aztán elsodródtak egymástól megint, egy újabb történelmi kataklizma (Trianon) következtében az anyaországtól is elszakadtak. Egykori egyetemük csaknem a teljes tanári karával és 300 diákjával Szegedre költözött, mert nem akartak felesküdni a román királyra. Ezt a tényt minden volt és jelenlegi szegedi egyetemista tudja, magát a folyamatot, a történelem által ide-oda dobált emberi sorsokat szépírói eszközökkel ábrázolva Tompa Andrea regénye hozza igen közel. Hogy ez sem volt egyszerű, nem mehetett mindenki. Lechner professzor pl. igen, mert ő német volt, Hevessi professzor viszont nem, mert ő meg zsidó volt. Utóbbi egy szimbolikus napon, március 15-én, kokárdával a mellén, öngyilkos lett.
A fiú, miután felhagy a sebészettel, megelégszik azzal, amitől korábban ugyanúgy idegenkedett, mint apja minden tervétől, amely az ő sorsába avatkozott: fürdőorvos lett egy csángók, románok és cigányok lakta kis faluban, és a bicsérdizmus híveként pácienseit is „murokevés”-re buzdítja. A lány tízévi mentőzés után elköszönt a gyorskocsitól, általános orvosként egy árvaházban dolgozik. Kompenzálás is ez a részéről, hiszen azon a bizonyos éjszakán megfogant gyermekét elveszítette, a fiúval pedig hosszabb időre elváltak útjaik, azt sem tudják, él-e a másik.
A helyzet lassan konszolidálódik, dolgozni kell, élni kell. Egy kuruzslás elleni konferencián találkoznak újra össze Trianon után, immár „külmagyarként” érkezve Budapestre. Az akkori modern orvostudomány hadat üzen a kuruzslásnak, a jóslásnak, a babonaságnak, az okkultizmusnak, a miszticizmusnak, a homeopátiának, a frenológiának, a grafológiának, a vízgyógyászatnak, a pszichoanalízisnek… Ekkor azonban már mindketten orvosok, rengeteg gyakorlattal a hátuk mögött. Nyitottak a modern orvostudomány megismerésére, van azonban olyan is, amiről más a tapasztalatuk, ez pedig a vízgyógyászat és a természetgyógyászat. A lánynak még a pszichoanalízis is, mert már jól ismeri, önmagán is kipróbálta (Freud első magyarországi követőjéhez, Ferenczi Sándorhoz jár analízisbe), és a praxisában maga is alkalmazni kezdi az árvaházban, gyerekek közt. (Az olvasó pedig mai dilemmákra ismerhet rá a tudomány vs. áltudomány témakörében). A fiatalok a konferenciáról meglógnak, és hazatérve végleg összekötik az életüket, nem számít, mi volt azelőtt, nincs többé külön napló, külön élet: véget ér a könyv is. A fejtől s lábtól kifejezés motivikus ismétlődéséből itt lesz szimbólum, mert így alszanak az első éjszakán, de így ezután is: összetartozva, egymást kiegészítve, mint a jin és a jang.
A kolozsvári születésű, 1990 óta Budapesten élő Tompa Andreának 2010-ben jelent meg az első kötete: A hóhér háza; ez a második kötete tekinthető bizonyos szempontból folytatásnak is. Mindkettőt igen jól fogadta a kritika és az olvasók is. Vannak még lehetőségek a kolozsvári témában (második világháború, Ceauşescu-éra), de lehet, hogy a harmadik Tompa Andrea-regény valami újdonsággal szolgál majd.
Tompa Andrea: Fejtől s lábtól. Kettő orvos Erdélyben. Kalligram Kiadó, 2013.
