Agnel Hidvégi Éva
Mit jelent az, hogy „kőmagzat”?
Gondolatok Kőszegi Barta Kálmán könyvéről
„Mi az, hogy kőmagzat? – kérdezi az olvasó, a címszóra és a borítón látható képre pillantva, de amint beleolvas a könyvbe, el is felejti ezt, mert belecsöppen egy szimpatikus kamasz fiú napjainak sodrába, valahol Magyarországon, vidéken, a hatvanas évek táján. A hely és az időszak, a családi élet, a féltő anyai szeretet, az akkori iskola, a könyvekre nyíló fiatal tekintet, a természet nyugalma, a hosszú szép nyarak –, aki ismeri mindezt, annak az emlékek öröme jut ezekből a lapokból, aki pedig nem, annak kellemes felvilágosítást nyújtanak.
Jön az első szerelem, a tiszta és komoly; hiszen fiatalemberré lesz a fiú, s egy fiatal leánnyal egymásra találnak. A lány nemcsak más társadalmi környezetből való – városi polgári családból –, hanem más vallású szülők gyermeke is. Ez semmi problémát nem jelent a két fiatal között. A szülők is megszeretik mindkét részről egyiket is, másikat is. Bárcsak ugyanennyi tisztelet, megértés, megbecsülés jellemezte volna azt a világot is, amelyben a szüleik voltak fiatalok! – gondolja az olvasó. Nem lett volna holokauszt, nem lett volna talán második világháború sem... A kibontakozó szerelem megelevenítése mellett, az időben visszakanyarodó leírások nem csorbítják és nem is terhelik a történetet. Adott esetekben hiteles, kemény tények jelennek meg. Háttérbe szorított háttérszerepük sincs, mert a gyermekek mindig magukkal viszik az „örökséget”, akkor is, ha ők előre néznek.
Kőszegi Barta Kálmán mesteri érzékkel talál arányra a társadalmi mozgás egyes szakaszai és a fiatalok kapcsolatának szakaszai között. Ez az egymásba fonódó kettőség egyszersmind sürgeti az olvasót arra, hogy minél többet tudjon meg a két tehetséges, szorgalmas és szerelmes diákról, s ugyanakkor az őket determináló múltról és arról a jelenről, amiben immár ők indulnak az útra. Külön-külön. Váratlan a fordulat! Kiderül, mi is az a „kőmagzat”: hát persze: a szép, a nagy, az elvetélt első szerelem...
De, ami megmarad az olvasóban – történetükön túl –, az a végtelen lelki tisztaság, elegancia, mely az első mondattól az utolsóig árad ebből a könyvből. Semmi keresettség. Nyelvezete világos, nem hódol semmilyen divatnak: se a tudálékosok kedvelt „szóhalmaz-elméletének”, se – a végül is unalmas – megdöbbentést kereső szóvadászok „fogásainak”. A szerző egyszerűen az anyanyelvén ír, melyen gondolkozni tanult, emberré vált. Tisztelet ez a saját fiatalsága jóérzésű résztvevőinek, hiszen az önéletrajzi vonatkozások kétségtelenek, s mindazoknak még, akik magyar nyelven maradandót alkottak.
Sok bölcsesség is kicsendül Kőszegi Barta Kálmán sorai közül, akár akarta, akár nem. Erre mondják: életbölcsesség. Egy mondat, egy szó, mely túlmutat önmagán. Ugyanígy az egyes leírást vagy párbeszédet hellyel-közzel lezáró, rövid mondatok, melyeknek stilisztikai szempontból is nagy ütőerejük van.
Úgy gondolom, hogy semmilyen igazi alkotótevékenység nem felel meg sem a versengés, sem a piac szellemének. Ha rajtam múlna, én nem osztogatnék például az íróknak díjakat, szerintem a legnagyobb elismerés annyi, hogy „ez egy jó könyv”. Ide sorolom Kőszegi Barta Kálmán Kőmagzat című művét. S ha filmrendező lennék, azonnal szöveghű szcenáriót íratnék, és egy gyönyörű játékfilmet rendeznék belőle...
Marseille, 2015. július 16.
Kőszegi Barta Kálmán Kőmagzat. Magyar Téka Erkel Sándor Könyvesház, Békéscsaba, 2015, 81 oldal.
