Lovász Andrea
„Kalandok, barátságok, sok érzelem, humor
és egy kis történelem”
Beszélgetés Bernáth Zsolttal
‒ Filmes és szépirodalmi múltad is van, de ez az első ifjúsági regényed. A Lemezbolt a Szent János utcában csupa kaland és rejtély, ráadásul elég egzotikus helyen, Málta szigetén játszódik. Miért pont itt? És te hogy keveredtél Máltára?
‒ Családommal évek óta itt élünk. Már a költözés előtt igyekeztem felkészülni a sziget történelméből, kulturális hagyományaiból, de persze az igazi tapasztalás és tanulás akkor vette kezdetét, amikor első nap felébredtem az akkor még idegen, régi házban, elmentem a boltba, majd először tettem nagyobb sétát a kisvárosban, ahol lakunk. Azóta folyamatosan tanulok és jegyzetelek. Van mit…
‒ Anélkül, hogy túl sokat árulnál el a történetből, mi volt az a konkrét helyszín, élmény, tárgy, ami elindította ezt a regényt?
‒ Málta fővárosában, Vallettában található a világ legrégebbi lemezboltja, amely 1885-ben nyílt meg, és azóta is ugyanaz a család üzemelteti. Megérkezésünket követően itt adtam el nem túl jelentős lemezgyűjteményemet, ez volt az első bevételünk. Sokat beszélgettem a tulajdonossal, rátaláltam pár régi fotóra az interneten, amely az üzletet ábrázolta a 20. század elején, és elképzeltem, milyen titkokat rejthet egy ilyen régi bolt, mi lehetett korábban a helyén, és hasonlók. Máltán egyébként sem ritkák az 500 éves templomok, épületek, az egész sziget egy nagy múzeum. Elindítja a képzeletet… Az első ötletem az volt, hogy rockzenészek szellemei lakják a lemezboltot, később jött a másik gondolat, amely aztán a regény alapjául szolgált.
Lovász Andrea
‒ Orsi, a regény főhőse vagány, talpraesett lány, aki szüleinek köszönhetően az átlagosnál nagyobb tudásanyaggal és szkepticizmussal van felvértezve. Kiről mintáztad? Egyáltalán mennyire ismered a mai kamaszokat?
‒ Orsi részben a nagylányom hangján szólal meg, de megjelenik benne a kislányom személyisége is. Egész életemben kamaszokkal, fiatal felnőttekkel, dolgoztam, otthon érzem magam köztük. Persze ez nem azt jelenti, hogy ismerem is a mai kamaszokat, hiszen egy mai tini már más világban nő fel, mint aki öt évvel fiatalabb, nagyon gyorsan és látványosan átrendeződnek a díszletek felgyorsult világunkban. Amikor a huszonkét éves lányom a fejét csóválja, majd megjegyzi, hogy „ezek a mai fiatalok”, akkor megnyugszom, hogy nem kell nagyon bánkódnom amiatt, hogy nem vagyok teljesen naprakész a mai kamaszok dolgaiban… De a regény főhőse, Orsi is cseperedik, az első könyvben tizenhárom éves, a másodikban tizennégy, szóval velem öregszik.
‒ Mennyire ástad bele magad a regény vázát képező párhuzamos világok/valóságok elméletébe? Mennyire kell jónak lenni fizikából ahhoz, hogy élvezni tudja az olvasó a regénybeli utazásokat?
‒ Fizikából és általában a reál tárgyakból mindig is reménytelen voltam. A párhuzamos világok, időutazás, hasonló témák leginkább a sci-fi könyvekből, filmekből ragadtak meg, nem pedig Stephen Hawking művei kapcsán. De ahogy egy sci-fi élvezetéhez sem szükséges ledoktorálni fizikából, ennek a regénynek a befogadásához is bőven elegendő némi nyitottság és képzelet. Persze azért lapozgattam fizikusok értekezéseit is ezekről a nagy kérdésekről, de egy kukkot sem értettem belőlük…
‒ És misztikusnak mennyire tartod magad? Máltai lovagrend, beavatások, titkosírások ‒ mit gondolsz mindezekről?
‒ Tinikoromban, húszas éveimben több száz misztikus vagy ezoterikusnak nevezhető könyvön rágtam át magam, rendkívül érdekelt minden, ami rejtélyes, megmagyarázhatatlan, titokzatos. Ma sokkal racionálisabb vagyok, noha bármit és annak az ellenkezőjét is el tudom képzelni, el tudom fogadni. Vannak dolgok, amelyekre talán soha nem lelünk már választ, elfedi a titkot az idő, a távolság, a tudomány korlátai. De a történelem továbbra is érdekel, máltai lakos lévén sok időt töltöttem a Máltai lovagrend, Szent Pál történetének, és egyéb, a szigethez köthető legendák és történelmi tények tanulmányozásával.
‒ Történelem és irodalom viszonya az ifjúsági irodalomban újra és újra fellángoló vita. Van benned, illetve a könyvedben bármilyen jellegű ismeretterjesztési, tanítási szándék?
‒ Ami érdekel, foglalkoztat, azt átadom a környezetemnek, ez a késztetés gyerekkorom óta megvan bennem. Arról írok leginkább, amit ismerek, amiről van mondanivalóm. Ez a szándék nem erőltetett, nem törikönyveket akarok írni, de beleszövöm a mesébe azt, ami kapcsolódik hozzá, legyen az földrajz, történelem vagy akár pszichológia. Majd kihúzogatja a szerkesztő, ha soknak találja… Mindig arra biztatom a lányaimat is, ha belefutnak egy ismeretlen szóba, kifejezésbe, témába a hétköznapokban, vegyék a fáradtságot, hogy utánanéznek a neten. A tudás megszerzése mostanság ingyenes, egyszerű és gyors. Fikciós könyvekből tanulni pedig nem is a legfáradságosabb módja az ismeretszerzésnek. Gyerekkoromban legalább annyi földrajzot és történelmet tanultam Jules Verne regényeiből, mint a suliban.
‒ Tudjuk, hogy lesz folytatása Orsi kalandjainak. Mesélj egy kicsit róla, hogyan, mi alapján választod ki a helyszíneket, témákat?
‒ Nem tartozom azon írók közé, akik nem kezdik el a könyvet, amíg nem látják az egészet, akár egy filmet. Nem is lennék rá képes, mert úgy írok, ahogy olvasok, szóról szóra, mondatról mondatra, oldalról oldalra. Ez nem azt jelenti, hogy nem sejtem a végét, ám sokszor engem is meglep egy-egy fordulat, amire egy perccel korábban magam sem számítottam. Vagyis meg kell írnom a könyvet, hogy megtudjam, hogyan végződik. Ha megvan az alaphelyzet, a főbb karakterek, már elindulhat a könyv, aztán csak figyelem, merre haladnak a szereplők, hogyan cselekednek adott helyzetben a karakterek. Adott földrajzi helyek nagyon tudnak inspirálni, így született meg a máltai történet, de a következő regény is, amely Spanyolországban játszódik. Szeretek felfedezni új országokat, új városokat, és nem is kell nagyon sok időt töltenem ott ahhoz, hogy magamba szívjam a hely atmoszféráját, amely szinte bizonyosan egy új történet megírására késztet majd. Ennek a most elindult könyvsorozatnak a főbb jellemzői már most látszanak: Orsi, a főhős, külföldi helyszínek, kalandok, misztikum, barátságok, sok érzelem, humor és egy kis történelem.
Bernáth Zsolt: Lemezbolt a Szent János utcában, Cerkabella Kiadó, Szentendre, 2020.
