Megkérdeztük Zsille Gábort
Az év verseiről
A Magyar Napló Kiadó gondozásában Az év novellái 2022 című antológia után költészet napjára megjelent Az év versei 2022 antológia is. A reprezentatív válogatás a magyar irodalmi élet színe-javát tárja az olvasók elé. A kötetet mintegy negyven magyarországi és határon túli magyar folyóirat közlése alapján, az elmúlt év legjobb verseiből idén is Zsille Gábor szerkesztette.
A kötetben idén 86 költő szerepel, a legidősebb a 91 éves Czigány György, a legfiatalabb pedig a 20 éves Lázár Kinga. A líra az a műfaj, amelynél elég nehéz kizárni a szubjektív ítéletet. Hogyan dolgozik a szerkesztő? Melyek a főbb támpontok?
Gyakran nekem szegezik ezt a kérdést. Azt szoktam felelni: természetes, hogy a versek megítélésében ott munkál a kikerülhetetlen szubjektivitás, mindazonáltal a költészetnek is vannak mesterségbeli szabályai (lásd verstan), konkrét esztétikai szempontjai, kívánalmai. És a versek sok éven át végzett állhatatos olvasása élesíti a belső iránytűnket, fejleszti az ítélőképességünket. Az antológia szerkesztése során a lehető legnagyobb alaposságra törekszem, több szempont mentén. Például fontos a különböző korosztályok megfelelő aránya, nemkülönben a női és férfiszerzőké. Az elcsatolt országrészekben élőkre is figyelek: az Erdélyben élő, illetve erdélyi gyökerű költők mellett legyenek felvidékiek, kárpátaljaiak és délvidékiek. Lényeges a formai sokszínűség: a szabadversek mellé kerüljenek szonettek, villanellák, haikuk és egyéb kötött formájú művek. És a játékosság is fontos, azaz a komoly, veretes témák oldalán jusson hely az átiratok, sőt a pajzánságot nyújtó limerickek számára is.
A versnek mintha újra divatja lenne. A népszerűsítésért sokat tesznek maguk a költők is, különféle rendezvényeken találkoznak a közönséggel. Mit gondol, hogyan változott a vers szerepe, és mi lehet napjainkban?
Igyekszem józanul szemlélni a helyzetet: nem vagyok borúlátó. Nem kedvelem a gyakran hallható nyavalygást „a Gutenberg-galaxis alkonyáról”, illetve a sóhajtozást, hogy „manapság már senki sem olvas verset” – megfigyelésem szerint ezeket a frázisokat többnyire azok puffogtatják, akik nem olvasnak költészetet, se más műfajú nyomtatott könyvet. Tapasztalatom szerint a versnek ma is vannak hívei, olvasói. Talán hiba lenne ragyogóvá idealizálni a múltat, és azt háttérként használva sötétre festeni a jelent. Az irodalom alapvetően nem tömeg-, hanem elitmozgalom, és ez a korábbi évszázadokban is így volt. Egy balatonfüredi kultúrembertől hallottam egy bölcsességet néhány évvel ezelőtt, és nagyon megszerettem: „Igaz, hogy nem vagyunk nagyon sokan, de mindig éppen elegen.”
A Magyar Napló újraalapító főszerkesztője, Oláh János indította útjára ezeket az antológiákat, az általa képviselt szellemiség alapja a magyarság kollektív emlékezetének ápolása volt. Az év novellái című kötetekben a történelmi idők valósága is megjelenik – mennyiben érvényes ez a versantológiára?
Teljes mértékben. Nagyon izgalmas szerkesztőként – és olvasóként – szemlélni, ahogy napjaink lírája nyomon követi az időszerű társadalmi jelenségeket, politikai és egyéb fordulatokat. Az Európát célzó tömeges bevándorlás 2015-ben kezdődött, éppen ezért a 2016-os antológiába beválogattam néhány migráció témájú szöveget, és naná, hogy a 2021-es, illetve 2022-es kötetben szép számmal olvashatók járvánnyal, maszkkal, oltással kapcsolatos versek. Természetes, hogy ezek a művek megszülettek, hiszen egy költőnek az a dolga, állapotbeli kötelessége, hogy érzékeny lelkülettel és idegrendszerrel reagáljon a szűkebb környezetére, valamint a világ történéseire. (Ezt persze a költők jelentős része valamilyen mértékben megsínyli: foglalkozási ártalom.) Szerkesztői minőségemben igyekszem formailag és hangvételileg a lehető legnyitottabb lenni, de költőként nem hiszek a száraz szövegirodalomban, nem vágyom egy elefántcsonttoronyba. Babits írja egy helyen, hogy ő katolikus, a szó „egyetemes” értelmében, és nem élhet fehérre meszelt falak között.
Érte-e meglepetés a munkája során?
Szeretek őszintén rácsodálkozni a dolgokra; szerintem az irodalmi létezésben jó, ha valaki még több évtized után is képes meglepődni. Mindamellett a szerkesztői évek sok tapasztalattal felvérteztek… Az nem ér különösebben váratlanul, amikor az antológia ügyében egy-egy negyvenes, ötvenes, hatvanas éveiben járó szerzőt demokratikusan, nyitottan megszólítok, és ő válaszul megtiltja a versei beválogatását, sőt lefasisztáz. Ám azon tényleg meglepődtem, amikor 2017-ben egy 1992-es születésű, akkor elsőkötetes női szerző e-mailben közölte velem, hogy nem szerkeszthetem be Az év verseibe, mert a Magyar Naplóban „vállalhatatlanul szélsőséges nézeteket” hirdetünk. Úgy vélem, egy huszonéves pályakezdő részéről ez semmiképpen sem normális magatartás. Természetesen írásban megkérdeztem az ifjú titántól, hogy milyen „vállalhatatlanul szélsőséges nézetekről” van szó – és természetesen ő erre nem válaszolt… A megnyilvánulása azért fájt, mert szerkesztői munkám során éppen ezt: a kirekesztő szekértáborosdit szeretném szelídíteni, és rossz volt rádöbbennem, hogy a téboly a legfiatalabb szerzőket is érinti. Szerintem nincs bal- és jobboldali líra, csak jó és gyönge.
A kötetben debütálók számára valószínűleg jelzésértékű, hogy helyük van a kortárs lírikusok között. Mi a véleménye erről?
Én is pontosan így gondolom. Minden évben figyelek arra, hogy legyen egy-két huszonéves „elsőbálozó”. Fontos az utánpótlás, és abban bízom, hogy az antológiába beválogatott fiatalok ösztönzésként élik meg a szereplést, szárnyakat kapnak. Mindazonáltal a debütánsok nem kizárólag a harminc év alatti korosztályból kerülnek ki – a középnemzedék tagjait, sőt a nyolcvan év fölöttieket is számításba veszem. Például az idei antológiában első alkalommal kapott helyet az ötvenkét esztendős Halmosi Sándor, valamint az 1940-ben született Czilczer Olga. Szerkesztőként egyébként is szükségesnek tartok bizonyos mértékű rotációt, hiszen ez a könyvsorozat iszonyú unalmas lenne, ha minden áldott évben, kihalásos alapon ugyanaz a 80-90 költő töltené meg.
(Kérdezett: Szepesi Dóra)
A kötetben a következő szerzők versei szerepelnek: Ágh István – Báger Gusztáv – Balla Zsófia – Báthori Csaba – Bék Timur – Both Balázs – Buda Ferenc – Czigány György – Czilczer Olga – Csillag Tamás – Falusi Márton – Farkas Wellmann Éva – Fecske Csaba – Fekete Vince – Fenyvesi Ottó – Filip Tamás – Finta Éva – G. István László – Gál Sándor – Géczi János – Gergely Ágnes – Győrffy Ákos – Győri László – Halmosi Sándor – Horváth Veronika – Iancu Laura – Jász Attila – Jenei Gyula – Kalász Márton – Karácsonyi Zsolt – Kemény István – Király Farkas – Király László – Kiss Anna – Kiss Judit Ágnes – Kollár Árpád – Kopriva Nikolett – Korpa Tamás – Kovács István – Kürti László – Lackfi János – Ladik Katalin – Lajtos Nóra – Lanczkor Gábor – László Noémi – Lázár Balázs – Lázár Kinga – Léka Géza – Lezsák Sándor – Lövétei Lázár László – Méhes Károly – Mezey Katalin – Miklya Zsolt – Nádasdy Ádám – Nagy Gábor – Payer Imre – Péntek Imre – Petőcz András – Rékai Anett – Rónai Balázs Zoltán – Rózsássy Barbara – Serfőző Simon – Sütő Csaba András – Szabó Fanni – Szalai Zsolt – Szálinger Balázs – Székelyhidi Zsolt – Szénási Miklós – Szentmártoni János – Takács Zsuzsa – Tamás Menyhért – Terék Anna – Tolvaj Zoltán – Tomaji Attila – Tóth Erzsébet – Tóth Krisztina – Tóth László – Tőzsér Árpád – Turczi István – Vári Fábián László – Végh Attila – Villányi László – Viola Szandra – Vörös István – Zalán Tibor – Z. Németh István
Az antológia megvásárolható a nagyobb könyvesboltokban, a Magyar Napló Kiadó szerkesztőségében és webáruházában, illetve a kiadó néhány héten belül megnyíló új könyvesboltjában (1082 Budapest, Üllői út 66/b.).
