Megkérdeztük Regős Mátyást
Bemutatkozó verseskönyved után kisregénnyel jelentkeztél. Tudatosan tértél át a prózára, vagy anyagod eleve ezt a formát hívta elő?
A Patyik Fedon élete után tudatosan kerestem az új feladatot, új területeket, hogy nálam ne jelentkezzen a környezetemben gyakran tapasztalt jelenség, miszerint az első kötet után jön egyfajta visszaesés, halogatás az alkotásban. Horváth László Imre dolgozott az első könyvön is, utána arra biztatott, bátran forduljak a próza felé, mert úgy látta, hogy ott van a szövegeimben a regényre jellemző világépítés lehetősége, vagyis szerinte tudnék regényt írni. Írni akartam, és volt ötletem.
A regény elbeszélője és gyermekkori éned között látszólag több kapcsolódási pont van, például a környezetük hasonlósága, a futball és az írás szeretete, de talán az is jelzésértékű, hogy a narrátor vezetékneve (Erdős) csak egy betűben tér el a tiédtől. Mennyire önéletrajzi ihletésű az új kötet?
A regény világa nagyban hasonlít gyerekkorom környezetéhez, ugyanakkor nem igazán tartom fontosnak a szöveg szempontjából, hogy mi minden történt hasonlóan az én életemben, és mit tettek hozzá a fantázia vagy az alkotás közben jelentkező önjáró folyamatok. A regény saját, belső szabályai szerint igyekeztem jól működtetni ezt a rendszert. Egyébként bőven volt élményanyag, amit ki lehetett írni a munka során, nem véletlen választások ezek, de talán nem is lényegesek.
Hogyan látod, rejlenek további lehetőségek a gyermekkor élményanyagában, vagy első két könyvedben sikerült számot vetned vele?
Azt hiszem, lassan megvagyok vele, bár jelenleg dolgozom két kéziraton is, és mindkettőben helyet kap még a gyerekkor. Egyik esetben az első kötet és a regény alkotási folyamatának lecsengéseként, míg a másikban prózai oka van, pályázati feltételek miatt. A középtávú terveimben azonban nem szerepel hasonló. Talán lassan reagálok, óvatosan nyúlok bele a különböző témákba, bizonyos időnek el kell telnie, míg egy-egy életszakaszhoz hozzá merek nyúlni. Távolról okosabb és bátrabb vagyok.
A barátság mellett regényed egyik kulcsmotívuma a gyerekkor végének ábrázolása. „Zánkavilág elesett” – fogalmaz Erdős Vilmos, akinek felnőtté válását meggyorsítja barátja, Tiki halála. Miért tartottad fontosnak az élet ezen határszakaszának bemutatását?
A regény főhősei ötödik-hatodik osztályos kiskamaszok. Még élénk a képzelőerejük, ösztönös a hitük, de már egészen összetett módon reflektálnak önmagukra. Van ebben az életszakaszban valami hősies. Ezek a fiúk hisznek benne, hogy megéri küzdeni a jó és szép dolgokért, tudják, hogy mi jó és mi szép, tulajdonképpen idealisták. Ebben nem szorulnak segítségre. Az idő múlásán kívül, tulajdonképpen azt megelőzve, Tiki halála rángatja ki ebből az állapotból Vilit. Szembesül vele, hogy van, amit nem lehet megnyerni, hogy mulandó dolgok veszik körül. Erre ráébredve nagyon dühös lesz.
A gyermekkor, illetve a gyermekkori barátság ábrázolása vissza-visszatérő téma az irodalomban. Voltak olyan alkotók, művek, amelyek inspiráltak a Tiki megírása közben?
Az Iskola a határon, a Pál utcai fiúk, Jack Kerouac Gerard látomásai című könyve vagy a Tom Sawyer mind nagyon fontosak nekem, ugyanakkor egyikre sem koncentráltam a Tiki írása közben. Ilyen a Zabhegyező vagy Hermann Hesse Demian című regénye is. Azt hiszem, ezek látens módon, észrevétlenül hatnak arra, amit csinálok.
Említetted, hogy két kéziraton is dolgozol. Ismét a vers felé fordulsz, vagy a prózaírás nyomvonalán haladsz tovább? Vannak távolabbi terveid is?
Most párhuzamosan csinálom a kettőt. Egy ifjúsági regény megírásának finisében vagyok, és dolgozom második verseskötetemen. Távlati terveimben inkább a próza domináns, regényterveim vannak, elsősorban ezekkel foglalkozom a jövőben.
Kérdezett: Major László
