Megkérdeztük

 

 

 

 

ede_a_levesben

 

 

 

Megkérdeztük Cserna-Szabó Andrást és Fehér Bélát

 

 

 

Végy: Mikszáthtól egy előszót, és két kiváló kortárs írót, akiknek vehemenciája, humora közismert, többszörösen bizonyított, ereszd őket össze...

 

Egyedi stílusú és humorú írók, mindketten tiszteletbeli nagykövetek Kulináriában, fogják magukat és írnak közösen egy kultúrtörténetbe ágyazott gasztrokrimit, amelynek címe: Ede a levesben. Érdekelne, miben haladhatja meg egy páros mű az egyszemélyeset? Úgy gondolom, ilyenkor, akár két hozzávalóból egy receptben, a kész alkotásban egy harmadik minőség születik. Hogy találtak egymásra és a témára? Hogy ment a közös munka?

 

Cserna: Nem „Ede" kapcsán találtunk egymásra, hanem, mert kedveltük egymás könyveit. Sok sört megittunk a Szimplában, barátok lettünk, és közben jutott eszünkbe, készíthetnénk együtt egy könyvet a közös szenvedélyünkről, a magyar gasztronómia történetéről. Nem sokat kellett együtt dolgoznunk, hiszen az esszéket külön írtuk, felosztottuk a témákat és mindenki tette a maga dolgát. Persze a szerkezet kialakítása, a képek összegyűjtése, a dizájn kitalálása (címlap stb.) közös agymunka volt.

 

Fehér: Én élveztem a közös munkát. Akár újra is kezdeném, hiszen témák tucatjait hordozzuk. Még akár három kötetre való esszét tudnánk írni, talán írunk is.

 

Eredetileg Magyar etyepetye lett volna a könyv címe, ugyanis Mikszáth korában az etyepetye még étvágyat jelentett, de a félreérthetőség okán, és Újházy Ede előtt tisztelegve, átkeresztelték. Elgondolkodtat, hogy a főzés-evés-élvezet hármasságához is kell a humor, és mivel a humor latinul testnedvet jelent, az említett hármasságban ebben az értelemben is benne kell, hogy legyen. A főzéshez, evéshez, no meg az étvágyhoz, az etyepetyéhez is kell egy kis humor, fantázia, örömre nyitottság. Van ebben valami?

 

Cserna: Van. Nem is kevés...

 

Fehér: Testnedv és örömre nyitottság. Sajnos rövid az élet.

 

Úgy vagyok a receptes könyvekkel, hogy már szinte az olvasásuktól eltelek! Edét képtelenség egy szuszra kiolvasni, igen kiadós, kóstolgatni kell! Nem mondom, könnyű kis étel az ürütokány babbal, vagy a rákfarokkal töltött galamb... Szellemi feloldásként jól jön rá Hamvas Béla Vita Illuminativája! Melyik a kedvenc fogásuk?

 

Cserna: Nem a kedvenc receptjeinket gyűjtöttük a könyvbe, hanem a cikkeket „illusztráltuk" régi receptekkel. Sokszor az esszé (krimi) utáni receptsor egy étel (alapanyag) fejlődési ívét ábrázolja, esetleg elzüllésének ívét. Például a pacal-írásnál az volt a cél, hogy az írásban említett pacal-korszakokat bemutassuk autentikus ételleírásokban is.

 

Fehér: Edével talán elindítottunk egy folyamatot, amely végre megbízhatóan tisztázza a magyar konyha eredetét. Azt egyáltalán, hogy mi a magyar konyha. E tárgyban rengeteg délibábos szamárságot leírtak már, és írnak le a mai napig. A minden alapot nélkülöző hamis állításokat, adatokat egymástól veszik át a szerzők. Érthetetlen, hogy miért nem alakult ki Magyarországon gasztrotörténet-írás. Ha valaki vállalkozna rá, a nulláról kell indulnia!

 

Nincs jobb a családi recepteknél: a kézírásos lapokon zsírpecsétek, sütés-főzés közben ejtett kéznyomok, cukorillat - merő egy költészet minden papírszelet! Úgy vettem észre, hogy a nő minél idősebb, annál jobban főz. De a férfiak közt is akad kiváló szakács, sőt, a mesterszakácsok általában férfiak. Eddig nem sikerült rájönnöm, hogy miért. Mondanának valami támpontot?

 

Cserna: Valahogy úgy alakult, hogy a nőké lett a szakácsművészet rutin része. Tehát az ő feladatuk a család mindennapos ellátása. Ők abban a pár tucat ételben, amit évtizedeken keresztül szinte nap mint nap készítenek, elképesztő magasságokat, profizmust érnek el. Így tökéletesedik ki sok esztendő alatt a nagymama töltött káposztája vagy vargabélese. A férfiak ezzel szemben „hétvégi mesterek" lesznek, az ő feladatuk a kísérletezés, az újat alkotás. Annak, amit elmondott, persze szociológiai okai is vannak, és biztosan a nemek közötti lelki különbség is közrejátszik.

 

Fehér: Ezen még nem gondolkoztam. Talán a nők nem ebben akarnak kiteljesedni. Mindenesetre, ahogy világdivattá lett a csúcsgasztronómia, egyre több nő veszi ki a részét belőle.

 

(Szepesi Dóra)

 

 


 

 

 

 

2011. december 18.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokCsillag Tamás: Hazáig követnekDebreczeny György verseiBorsodi L. László versei
Banner Zoltán: Önarckép MunkácsyvalBalássy Fanni: KészülődésKiss László: EltűnőkSzil Ágnes: Poros út
Változó falu, változó székely ember – Zsidó Ferenc: A fák magukhoz húzzák az esőtLehet-e nevetésbe csomagolni a tragédiát? – Kovács Dominik, Kovács Viktor: Lesz majd mindenHazatérés a versbe – Szentmártoni János: Eső előtt hazaérniEgy fényképalbum dramaturgiája – László Noémi: Pulzus
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png