Megkérdeztük Jenei Gyulát
Gazdag könyvhéten vagy túl - nem csupán hatodik verseskönyved jelent meg (Az időben rend van), de egy interjúkötetet is kiadtál (Ívek és törések). Ami az utóbbit illeti, miért láttad időszerűnek, hogy tíz általad készített beszélgetés szövegét könyvformában is megjelentesd? Milyen szempontok szerint válogattad a kötet anyagát, milyen viszonyban van egymással ív és törés?
A jó beszélgetések mindig időszerűek, hiszen az ember (az olvasó) szereti mások történeteiben, gondolataiban szemügyre venni önmagát. Jó két évvel ezelőtt kezdtem el a negyedévente megjelenő Esőben Jász-Nagykun-Szolnokban élő vagy innen elszármazott, illetve a megyéhez szorosan kötődő írókkal életútinterjúkat készíteni, s ehhez a kilenc beszélgetéshez hozzávettem egy tíz évvel ezelőtti interjúmat Ember Máriával. A beszélgetőtársaim (Benedek Szabolcs, Darvasi László, Dienes Eszter, P. Nagy István, Rentz Mátyás, Saád Katalin, Serfőző Simon, Szenti Ernő, Várszegi Tibor) nagyon különböző emberek, nemcsak életkorukban, személyes sorsukban, de írói habitusukban, az alkotáshoz való viszonyukban, az irodalomról, irodalmi életről vallott nézeteikben is. Korrektúrázáskor, amikor összeolvastam a szövegeket, engem is meglepett, milyen érdekesen rímelnek, máshol feleselnek ezek az interjúk egymással.
Régebben terveztem már, de április elején döntöttem el, hogy ezt a kötetet is megjelentetem a könyvhétre. Sokáig nem tudtam, mi legyen a címe. Az utolsó beszélgetést, amit P. Nagy Pistával csináltam, csak április végén írtam meg. Úgy gondoltam, majd ez az interjú kidobja a kötetcímet. Így is lett. Pista sokat emlegette Pilinszkyt, például amikor arról beszélgettünk, hogy áttelepülése óta miért ír kevesebbet, egyáltalán hogy is van ez az írni vagy nem írni dolog, előkerült az az idézet: „nem az a fontos, hogy a madár hányat csap a szárnyával, hanem hogy íveljen." Ha a kötetben szereplő írók alkotói pályáját tekintem, vannak, akiké szépen ível, például Darvasi Lacié, Benedek Szabolcsé, míg néhány másik beszélgetőtársamé tele van törésekkel, hosszú hallgatásokkal, kitérőkkel, útkereséssel. Úgyhogy ez a cím forgott ki.
Legújabb versesköteted felzaklató olvasmány - családi líra, hommage-költészet, elfelejtett szerelmek: anya-könyv. Első verse a Hajnali részegség „átirata", egyben külön ciklus is. Mi indokolta az egyverses blokkba helyezést? (Különösen, hogy a ciklus címe ugyanaz, mint a versé: Hajnali éberség.) Miért tartottad fontosnak, hogy ilyen hangsúlyosan jelen legyen Kosztolányi, vagy inkább a Kosztolányi-vers a kötetben?
Kosztolányi régen kedves költőm. (Tavaly egy körkérdésre ezeket írtam a hozzá való viszonyomról.) De hogy mi indokolja az egyverses blokkot? Talán kiábrándító: egyszerű technikai oka van. A Hajnali éberséget mindenképpen be akartam tenni a kötetbe, bár ez a rákövetkező ciklusok „halálos" témáihoz képest csak barátságos életkép, szolid tűnődés. Igaz, valamilyen módon ezt is az elmúlás keretezi, ha nem is az élmény, hanem a tudás síkján. Tulajdonképpen előrevetett versnek szántam (mindenképpen a kötet elejére kívánkozott - s bizonyos tekintetben a kötetzáró Ritmuszavarnak a párverse), de mert a negyedik oldalra különböző könyvészeti információk kerültek, az ötödik oldalon nem lehetett elkezdeni a verset, ezért találtuk ki a szerkesztővel, Falvai Mátyással, hogy inkább beiktatunk egy külön (egyverses) ciklust - a cikluscímet ugyanis „elbírja" az ötödik oldal.
Az időben rend van kötetnek nem csupán jelentős fejezete az anya halálát és a fiú Canossáját elbeszélő Egy érzés leltározhatatlansága, de úgy tetszik, minden vers ebbe az irányba mutat. Mintha a könyv minden szövege érezné és éreztetné ennek a témának a súlyát.
Hát igen, ez elég súlyos téma. A nehezen megszokható, feldolgozható viszont az, hogy nemcsak az írások, de az életünk is elég pontosan mutatja az „irányt". Ahogy Darvasi írja a fülszövegben, a lemezkorongot megfordították, vagyis akkor is ideje lenne eltöprengeni a világból való kikopásunkon, ha korábban nem is foglalkoztatott volna az elmúlás. Korosztályomat, sőt a nálamnál fiatalabbakat is kóstolgatja a halál, a betegség. Agyvérzés, egyéb szörnyűségek. De a kikopás is egyre gyakrabban beszédtéma baráti társaságban. Ez persze így közhely, de akadnak finom, szinte bájosan új mozzanatai is a témának. Például amikor valaki nem kér süteményből, tortából, merthogy ő nem szereti az édeset, pedig korábbról úgy emlékezhetünk, nem vetette meg a nyalánkságokat. Aztán később elmondja, hogy öregkori cukorbetegséget diagnosztizáltak nála. Negyvenvalahány évesen. Úgyhogy lassan kialakult az a képzetem (lehet, hogy tév-, mindegy), hogy a kocsmákban a középkorú vagy idősebb férfiak többnyire a magas cukruk miatt isznak száraz bort.
Fejezet, elbeszélő: a versek nyelve erőteljesen epikus. Nem gondolkoztál azon, hogy prózában írd meg ezt a történetet?
Amit állítasz, nyilván az Egy érzés leltározhatatlanságára igaz leginkább. Nem gondoltam rá, hogy prózában írjam meg, bár lehet, hogy el kellene rajta töprengenem, már csak azért is, mert nem te vagy az első, aki ezt felveti. Előző kötetem bemutatóján Turczi István nagyjából ugyanezt kérdezte.
Régóta kedvelt formai eljárásod a kisbetűs mondatkezdés, a tört ritmusok és sorvégek alkalmazása. Előző versesköteted, a Ha kérdenéd verseit is ezzel a technikával írtad. Mikor találtál rá erre, és miért alkalmazod szinte kizárólagosan?
Szinte a kezdetektől kisbetűt használtam, először még vers-, sőt kötetcímnél is, aztán rájöttem, hogy hivatkozásoknál ez összevisszaságot okoz, így egy ideje csak a verstest mentes a nagybetűtől. Hogy miért? Így szoktam meg. Ha írásjeleket használok, tulajdonképpen nincs is jelentősége a nagybetűs mondatkezdésnek. Előfordul persze, hogy pontot és vesszőt sem teszek, olyankor különösen fontos, hol van a sortörés - és hát ez általában többféle olvashatóságot is megenged. A szótörés pedig mindig hangsúlyos helyre esik.
1998 óta szerkeszted az Eső című szolnoki folyóiratot. Milyen célkitűzéseid voltak a lap indításakor - milyen helyzetben van most az Eső?
A cél az volt, s ma is az, hogy a lap esztétikai irányzatoktól lehetőleg függetlenül, a minőség jegyében fogja össze Jász-Nagykun-Szolnok literátorait, úgy, hogy országos nevek között mutatkozzon meg a rangjuk. Vagyis az itteni szerzők dolgait a magyar irodalom javának társaságában közöljük. Olyan megyebéli fiatalok indultak az Esőben, akik azóta más folyóiratokból is ismerősek lehetnek: Kele Fodor Ákos, Sepsi László, Hecker Héla, Novák Zsüliet, Molnár H. Magor, Szutorisz Szabolcs Bence. De mi közöltük először folyóiratban Rékasy Ildikó, Verebes György vagy Lengyel Attila írásait, vagy a nemrég meghalt Zápor György szövegeit (a nyári Esőben lesz egy Zápor-blokk Gyuri néhány verséből és egy novellájából, illetve róla szóló munkákból). A színházi körökben jól ismert Matuz János pedig novelláiból csak az Esőnek ad. Soha nem volt még ennyi jó író a megyében. Abban, hogy ezt ki tudjuk mondani, az Esőnek is van szerepe, hiszen magába, vagy maga köré gyűjti a helyi szerzőket. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy a kortárs irodalom is rendkívül erős: kitűnő költőink, íróink vannak.
Hogy milyen helyzetben van az Eső? Az évek során belefáradtam, hogy folyton a pénzhiányra panaszkodjam, pedig hát az igencsak meghatározza a szerkesztés, a lapkiadás mindennapjait. Én azt hiszem, a folyóirat több támogatást érdemelne, de tudom, hogy a papírlapok helyzete is igencsak átgondolandó. Kevesebben vásárolnak irodalmi lapot - nagyon sok minden áttolódott az internetre. Az Esőnek is készül az új honlapja, két-három héten belül látogatható lesz. A honlap arculatát Verebes György tervezte, miként könyvheti könyveimét is.
(Kiss László)
