Megkérdeztük

 

 Tompa_G__bor.jpg

 

Megkérdeztük Tompa Gábort

 

Tompa Gábor rendező, színházigazgató, iskolateremtő, az összegzés és a számadás szándékával megírt kötete, a Van még könyvtár Amerikában? a közelmúltban jelent meg a Kalligram kiadásában, Kovács András Ferenc szerkesztésében. A költőt Szil Ágnes kérdezte.

 

Botrányosan abszurdoid és groteszk futamok, tisztelettudón és tiszteletlenül kifordított szimbólumok, elfúló sóhajok, fohászok és fölröhögések a szürrealista félhomályból, így mutatja be a kötetet Kovács András Ferenc szerkesztő. Magam az első két-három vers után szünetet tartottam, hogy levegőhöz jussak, hiszen invokáció helyett provokációt, nem ritkán keserű verseket kapunk a Gigászok alkonyán. Milyen a szövegek recepciója? Meglepett hallgatás következett, vagy párbeszédek alakultak ki a szövegek kapcsán?

Egyelőre viszonylag kevés visszajelzés érkezett, hiszen a járványkorszak megnehezíti az amúgy is hadilábon álló könyvterjesztést. Erdélybe például a kötetből eddig mindössze ötven példány érkezett, ebből harminc került három-négy magyarlakta város Gutenberg könyvesbolt-hálózatának polcaira, tíz pedig a kolozsvári Kofferbe. Nyilvános bemutatója sem volt még, várni kell a korlátozások feloldására. Néhány barát, költőtárs visszajelzése volt eddig számomra jelentésssel bíró: többen közülük ezeket a verseket tartják eddigi köteteim közül a legösszegezőbb, legkiforrottabb alkotásoknak, annak ellenére, hogy keletkezésük több mint egy évtizedet ölel át, egy olyan korszakot, melyben számomra több évig szünetelt a versírás. Azt is említették néhányan, hogy megosztó gesztusokkal találkozhat bennük az olvasó…

van_meg_TompaGabor.JPGA kötetet három jól körülhatárolt, egyenként tizenhét verset tartalmazó ciklusba rendezte. Így hát a könyvet egyfelől a szigorú rend jellemzi (ezt erősíti a gyakran olvasható szonettforma), másfelől viszont a humor, ha úgy tetszik, a nyelvi pimaszság (Nem számít nála már se bőr-, se bélszín Fuck the pronouns).  Kell-e balanszírozni az egyensúlyt, vagy jön magától?

Ha az ember nem ragadtatja el magát s nem azonosul folyamatosan szemlélődése tárgyával, hanem változtatja a látószögeket, s akár a drámairodalom legkiegyensúlyozottabb alakjai, a bohócok, folyamatosan tükörben szemléli önmagát és a világot, akkor irónia és együttérzés, átlényegülés és eltávolodás, kétéségbeesés és remény egyszerre vannak jelen szinte minden pillanatban, s ami össze tudja fogni őket, az a szeretet, mely igyekszik mindent befogadni, még akkor is, amikor bizonyos jelenségek elrettentik. Egyfajta folyamatos ki-belépés ez, szerepből visssza a szerepbe, amelynek, azt hiszem, fontos eleme a játékos önvizsgálat.

A kötet címadó mondatát a Polcleválás című versben találjuk: Van még könyvtár Amerikában? „Foszlik a nyomtatott betű”, olvassuk – most viszont itt, a virtuális térben beszélgetünk, nekem a kötetet is e-bookban küldte Mészáros Sándor. Gyanítom, hogy nem csak a digitalizálásról, hanem az elit (vagy a gondolkodó ember) és a tömeg, a horda szembeállításáról is szó van. Jól értelmezem?

Talán nem szembeállításról kellene beszélnünk, hanem annak a jelenségnek a megragadásáról, hogy a tömeget soha nem tapasztalt módon tudja manipulálni roppant erők szolgálatában az a digitalizált média, amely végletesen megosztotta az egész világot, méghozzá szélsőséges ideológiák mentén, olyannyira, hogy mára teljesen ellehetetlenült a párbeszéd, a tárgyról való értekezés, az értelmes, előremutató vita. Vagy a szeretetből fakadó kritikai attitűd, akár egyazon táboron belül is. A kulturális emlékezet teljes eltörlésére tett kísérletek kísértetiesen emlékeztetnek olyan gyászos emlékű korokra, amelyeket többen is átéltünk, s amelyekből semmit sem tanultunk. Hiszen a történelemben végbement legembertelenebb mészárlásokat is világmegváltó ideológiák nevében hajtották végre. Ezekról hallgatni gyávaság lenne, ahogy a magunk szerepéről is az, hiszen így vagy úgy, mindannyian ugyanannak a rendszernek vagyunk részesei. A pilinszkys értelemben vett botrány korszaka, sajnos, nem zárult le végleg.

A kötetnek feltétlenül erénye, hogy jó pár húsunkba vágó, kifejezetten az utóbbi néhány évet érintő kérdésről fejt ki összetéveszthetetlen és bátor véleményt (anyaország, járvány, genderkérdés), de szó van benne a lírai énről is, többek között a verseskönyv csúcsteljesítményeinek számító Nagypéntekben, a Lábjegyzet egy versciklushoz-ban vagy a zárlatot adó, az Arany János-i Sejtelemre hajazó Békeszerződésben: Milyen utat jelölnek ki ezek a művek a lírikus Tompa Gábor számára?

A vers folyamatos küzdelem a kifejezéssel és a kifejezésért. A legszemérmesebb vallomásra tett kísérlet. Amely gyakran kudarcba fullad. Engem mindig vonzottak az ars poeticák, valamint a kötött, zenei formák. Ezekben kerestem a szabadságot, mint menedéket, mind a külső-, mind pedig a belső világ végső megsemmisüléssel fenyegető  káoszával szemben. A forma pontossága valamelyest emlékeztet a Teremtés tökéletes rendjére, a keletkezés meg az újjászületés meg nem szűnő folyamatára; a vers mint gyónás pedig olykor elhiteti velem, hogy bűnbánatomban egy pillanatra közelebb kerültem Istenhez.

 

(Kérdezett: Szil Ágnes)


Főoldal

2021. április 07.
Éltető József tárcái Szil Ágnes tárcái Nagy Koppány Zsolt tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái
Múltbéli járványokrólErdész Ádám: Oly távol vagy, hazám…
Húsvét utáni tormaság A múzeumok új barátja (III.)
Nádasdy Ádám verseiDrávucz Zsolt: Képeslapok Győri László verseiSimon Adri–Zsille Gábor: Rollertime
Molnár Lajos: Jó KaresznekKötter Tamás: Fair játék Légrádi Gergely novelláiDöme Barbara: Angyal a pincéből
Zalán Tibor: El kell mondanomMárton László: Nibelungok, I. felvonásMaruszki Balázs: Vasember fiaiTéblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA