Megkérdeztük

 

JaszAttila_meret.jpg

 

Jász Attilát kérdeztük

 

Köztudott, hogy szerzőlétét és műveit az indián életérzés hatja át, ezért lett Cseh Tamás előtt tisztelegve alteregója Cs.T., azaz Csendes Toll. Bölénytakaró  avagy hogyan lehetsz indián című könyvében egy valódi és egy fiktív félből álló szerzőpáros – Jász AttilaCsendes Toll – meséli el, mit jelent indiánná válni a 20-21. században, Magyarországon. A versláncolatban mindegyik prózavers első mondata az előző utolsó mondatát folytatja a következő fejezetcímek szerint: (Vadölőkorszak), (Utolsó mohikánok), (Nyomolvasás), (Egy bőrharis feljegyzései), (Prérigyakorlat).

 

Még sosem írtál (saját) életrajzot irodalmi szövegként, pedig milyen jó nyomolvasás! Csendes Toll ötlete volt?

Közös ötlet volt. Jász Attila Csendes Toll életének egy periódusát, a családi életét, már megírta napló-szócikk formában úgy tíz évvel ezelőtt. Az is a kettőjük együtt gondolkodásának eredménye, hogy végül verses formában született meg a mű. Jász Attila mindig is vágyott egy önéletrajzi regényfélére. Ez lett belőle. Csendes Toll és a Nagy Szellem segítségével.

bolenytakaro.jpgA könyv címe fejtegetnivaló. Mi az a Bölénytakaró? Szövet-szöveg összefüggések, életünk szövete, a látható életrajz? Ami alatt ott van, a titokzatos (ma már csak rezervátumban élő) lény, ösztöneivel, tudattalanjával, időtlenségével – csak az indiánok ismerhetik igazán… Ilyesmiről lehet szó?

A gyerekkori dunyha a nagyszülőknél, annak a poétizált és indiánosított verziója. Ami alatt el lehetett bújni, éppúgy, mint a fák lombjai között. Ami alatt álmodni, álmodozni lehetett, kilesve számolni a redőny résein át beverődő lassú fénysávokat. Az indián bölénytakaró még multifunkcionálisabb, öregek és gyerekek számára is nélkülözhetetlen, nem beszélve a fiatal szerelmesekről a közös tipiben. És emellett gyönyörű tárgy is, mint az indián használati eszközök mindig. De szétbontva is fontos szókapcsolat számomra. A bölénység a szülőket is jelenti, és a párhuzamosan megidézett mostani énemet, és a takaró óvó-védő jellegéről pedig már szóltam. Uff.

Idézek:…„előre kell haladni, kibontani azt a többletet, / amit mindannyian ajándékként kapunk a születésünkkor, a születésünkkel, / a születésünk lehetőségét, // mindegy,/ hogy indiánságnak nevezzük vagy másnak,…” Majd úgy fogalmazol: „…nagyon is díjazzák az effajta hülyeségeidet, / amit jobb híján művészetnek hívnak majd / a fehér emberek, a sápadtarcúak, / az indiánok számára ez csak egy megfelelő álca…”. Szóval, bizonyos értelemben a művész indián?

Az is egy értelmezési lehetőség, hogy az indiánság ezt is jelenti. A művészi szabadság, márpedig ez a legfontosabb dolog a művészetben, ettől más, mint a tudomány például, párhuzamba állítható az indián léttel. Azzal, ami a fejünkben van róla. Az indiánság ideájával. Másrészt pedig a konkrétumokat nézve, az elkülönítés, a másság bélyege a rezervátum-lét szimbóluma. Ezt a kettőt egymás mellett nézve pedig tökéletes lefedése a szépségeknek és nehézségeknek, amivel akár művészként, akár kultúrindiánként meg kell küzdenünk.

Az indiános könyvek generációkat érintenek meg, sok művészt is. Eszembe jutott például Karinthy. Hazudok című novellájában gyerekkori emléket elevenít fel; barátjának mesél két wigwamról, ami bakonyi kastélyuk kertjében van… füllentget tovább, majd írását ezzel zárja: „Így lettem íróvá.” Téged sosem kizárólag az irodalom érdekelt, a képzőművészet, a zene is. Kik hatottak rád?

Húha! Akkor én is füllentgetéssel kezdem. Fiatal koromban nagyon érdekelt a filozófia és a teológia is, nem mondom, hogy hivatalosan akartam velük foglalkozni, de a reál tudományok után üdítően hatottak rám. A zene és a képzőművészet is mindig érdekelt, de ez így elég tág és felelőtlen kijelentés. Bizonyos rokon lelkületű gondolkodók és művészek érdekeltek csak kizárólag. Zenében a jazz volt a fő irány, képzőművészetben a régi korok mesterei mellett a kortárs, finom, monokróm, minimalista próbálkozások. Mindig óvakodtam a nevek felsorolásától, mert az nagyon a pillanat lenyomata. Viszont mostanában, nyilván korral járóan, elkezdtem újraolvasni a kedvenceimet. Bár ez Borgesszel, Pessoával, Paul Austerrel gyakran megesett már nálam korábban is. Fiatalkoromban nagyon hatott rám Bulgakov és Dosztojevszkij. Őket évtizedek óta nem olvastam újra. Hamvast viszont kezdem végre úgy érteni, ahogy talán kell. És újabban Kafkát is egészen másként olvasom és értem, nagyon élvezem. Nemrég hirtelen felindulásból Hrabalt is újra levettem a polcról, nagy élmény. Ahogy például a kortársak közül Tolnai Ottó mindig. Bari Károly, Takács Zsuzsa, Borbély Szilárd. Húha, ahhoz képest, hogy egyáltalán nem akartam neveket mondani…    

Azt is írod, amikor tudomásul veszed, „hogy valami óhatatlanul kezd elromlani, szépen lassan / tűnnek el a bölények a látókörödből, / egyenként” …De azért vannak még körülötted. Indiántársakról, valós és fiktív törzstagokról, az Új Forrásról szeretnélek kérdezni.

A kötetbeli bölények szülők, nagyszülők, sajnos már nagyon régen „kihaltak”, vagyis magamra hagytak. Talán ezért is kellett újra bölényeket, társakat, mestereket magam mellé választanom, mert nélkülük nem indián élet a valóság. Az Új Forrás mint indián törzs is így működik, lassan, tíz év alatt alakult ki ez a megbízható és elpusztíthatatlan kemény mag, lazábban hozzánk kötődő munkatársainkat is nagyon megválogattuk, jövőre egy csomó új rendes és tiszteletbeli tagunk lesz. Fontos ez is, oda-visssza deklarálni a kötődést. (Bari Károly, Tolnai Ottó, Dukay Barnabás, Krulik Zoltán, Uri Asaf, Gerlóczy Gábor  a tiszteletbeli újak.)

Napjaink pandémiája sokszorosan rádöbbent minket, hogy semmi sem állandó, minden bizonytalan. Lehet, hogy vissza kéne térni az indián életszemlélethez, és átgondolni, újra tanulni kapcsolatunkat a teremtett világgal? Hogyan éli meg ezt az időszakot J.A. és Cs.T.?

Jó a munkakapcsolatuk, és az életben is elég jó barátok, így remekül, ezt a részét, persze. A bizonytalanságot. Ehhez is hozzá lehet szokni, csak kicsit fárasztó. De nem árt gyakorolni. Hiszen mindig is ez volt, csak nem szembesültünk vele ilyen nyilvánvalóan. Mivel rezervátumban élünk (JA–CsT) a Gerecsében, csak kicsit fegyelmezettebb lett az élet, merevebb a napirend. És mivel szerencsére sétálni lehet a környező dombokon, és föl az erdőbe, így bezártság csak szociálisan érvényes, ami azért nem jó, de az is kiderül, kivel lehet és érdemes így is, virtuálisan tartani a kapcsolatot. Mindig azt mondom, ha kérdeznek a járványhelyzetről, bezártságról, hogy tanulnunk kell belőle. Persze, mi, indiánok jó ideje megtanultuk és gyakoroljuk is a rezervátumlétet, most egy kicsit mindenki indián lett. A korlátozás persze nem jó. Jó viszont, hogy nem vagyok egyedül. Ott van nekem mindig Csendes, neki meg én.

Könyved egy életre szóló leckével, a felnőttkor küszöbén fejeződik be. Várhatjuk a folytatást?

Életszakaszonként képzeltem el ezt a művet, ahogy a Cooper-regények időbeli fejlődését, és írtam is tovább, de ez már régen történt, ezt az első szakaszt is befejeztem már több mint hét éve. Akkor valahogy elégedetlen voltam, főként formailag. Aztán jött egy szikra, és minden a helyére került. A folytatással is lehet, hogy így lesz, de nem ez a baj igazán vele. Az életem onnantól, a felnőttkor küszöbétől kevésbé érdekes, mivel elég specifikus ahhoz, hogy általában megérintse az embereket, mint a gyerekkor, ami mindenkinél hasonló. Ha a történések mások is. Ahogy megéltük, ugyanaz. A felnőttkor nehezebb ügy. Szürkébb történet, sokkal inkább belül, a láthatatlanban zajlik, ritkán vannak erős, elmesélhető történések benne, azok meg túlságosan is azok (gyerekek születése-szerelmek-szülők, barátok halála). Nem tudok igazán válaszolni, de ha tudnám, se árulnám el, mert nem szeretem kikotyogni a dolgaimat előre.


(Kérdezett: Szepesi Dóra)


Főoldal

2021. január 04.
Molnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcáiVári Fábián László tárcái
21 - Kalmár András Márton: KorkülönbségAcsai Roland verseiKiss Judit Ágnes versei Darvasi László: Lángszámolók vidám dilemmái
Döme Barbara: Angyal a pincébőlOláh András: MulasztásainkEgressy Zoltán: És a te kis szobádFehér Csenge: Éhezik a test
Maruszki Balázs: Vasember fiaiTéblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszertCsík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkája
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA