Vojnics-Rogics Réka
„Egy egészen más világ tárult fel”
– útikalauz Vöröskéry Dóra
novella-univerzumához
Vöröskéry Dóra: A pozitív egész számok jelentéktelenségéről
Egyes kötetek esetében nagy előnnyel jár, hogy pályakezdő írta. Egy íróban, aki frissen lép be az irodalom világába, ott rejtőzhet a kísérletező kedv, stílusában az újdonság varázsa. Nehéz azonban másodjára is sikert aratni, ha a szerző egy korábban már elsütött koncepcióval és stílussal jelentkezik újra, miközben írásművészete nem mutat előrelépést. Vöröskéry Dóra első, Röpképtelen madarak című novelláskötetével 2019-ben elnyerte a Magyar Írószövetség Debüt-díját, nagyon is megérdemelten: sajátos hangja és humora ígéretes, kreativitása lenyűgöző, azonban A pozitív egész számok jelentéktelenségéről című novellagyűjteményében a korábban megtapasztalt kísérletező attitűd már nem bír az újdonság varázsával, miközben könnyen az olvashatóság, a befogadhatóság rovására mehet.
A szerzőt a Röpképtelen madarak pozitív fogadtatása megerősíthette abban a nem túl szerencsés elhatározásban, hogy második műve is egy inkoherens, tematikailag szétfutó novellagyűjtemény legyen. Ahogy debütkötetében, úgy A pozitív egész számok jelentéktelenségéről című munkájában is megmutatkozik az író kiváló világ- és atmoszférateremtő képessége, a szövegek műfaji és tematikai sokszínűsége, de a csak rövid snittek erejéig felvillantott világok immár nem bizonyulnak elegendőnek ahhoz, hogy az olvasóban mély nyomot hagyjanak.
A probléma részben abban rejlik, hogy a kötet nem hagyományos értelemben vett novellákat, hanem regényszerű rövid történeteket tartalmaz, amelyek ellenállnak a megszokott befogadói stratégiáknak. A szövegeket (néhány kivételtől eltekintve) nem lehet sem novellaként, sem regényrészletként olvasni, valahol megrekednek a két műfaj között. Ez akár tudatos szerzői elhatározás következménye is lehet, ha azt feltételezzük, Vöröskéry úgy alakította át a novella műfaját, hogy közben nem vette figyelembe a hozzá kapcsolódó elvárásokat. Amennyiben elfogadjuk ezt az írói döntést, és a műfaji kereteket figyelmen kívül hagyva, sőt a hagyományos befogadás kritikájaként olvassuk ezeket a kísérleti szövegeket, értelmezhetőbbé, érthetőbbé is válnak. A novella műfajának ellentmond, hogy sokszor nem sűríti vagy hallgatja el az információkat, hanem expliciten mond ki dolgokat láttatás, érzékeltetés helyett, így egyes szöveghelyek a narrátor betűzdelt kiegészítései miatt terjengősnek hatnak: „– Felejtsd el ezt az izét, Eszter! – Ákos és Eszter kapcsolata mindig remek volt, folyton nevettek és viccelődtek egymással, még sosem látták a másikat olyan haragosnak, mint akkor.” (A modern Prométheusz) A novella keretét túlfeszíti (és szintén a regény poétikai jegyeire emlékeztet), hogy egyes szövegek több helyszínen, több konfliktussal, sok szereplő felvonultatásával játszódnak (Hókusz, Götterdämmerung, A modern Prométheusz, Napsugár kapitány és a Szenny Egylet). A nyelvi regiszterek heterogenitása mellett kontrasztos időkezelésnek lehetünk tanúi, például a Zöld fények című novellában, amely egy házasságtörés történetét meséli el. A novella cselekménye öt oldalon keresztül egyetlen éjszakáról szól, majd az utolsó fél oldalon, a regényekre jellemző módon évtizedek eseményeit foglalja össze: „[Corinne] klasszikus szépséggé cseperedett…” A novella műfajára jellemző csattanót akár fel is fedezhetjük az írások végén, Vöröskéry azonban (azon kivételektől eltekintve, amikor már említett módon összefoglaló befejezést ír) a szövegeket kurtán-furcsán kerekíti le, hol egy explicit groteszk jelenettel rövidre zárja, hol csak sejteti, hol pedig teljesen elhallgatja a végkifejletet. A Napsugár kapitány és a Szenny Egylet cliffhangere azt a regény- (vagy filmes) hagyományt imitálja, amikor az alkotó a fejezet végén függőben hagyja a cselekményt, hogy felkeltse a közönség kíváncsiságát, a folytatás iránti igényét.
A kötetcím és a két szerkezeti egység elnevezése (22, 42) is a mű azon befogadási stratégiáját involválja, hogy ne keressünk mély mondanivalót, értelmet a novellákban, referenciális olvasat helyett inkább csak élvezzük ezeket a vicces, érdekes szövegeket. Tizenhárom egymástól teljesen eltérő szöveguniverzumba nyerünk bepillantást, melyek kollektív jellemzőjeként egyedül az abszurditást lehet kiemelni. A novellák számos diskurzus jegyeit ötvözik, csak néhányat felvillantva: mesei, mitológiai, fantasy, poszthumanista sci-fi (amely a Frankensteinre reflektálva levélbetéteket is tartalmaz) vagy akár krimi-elemeket is felvonultatnak. A témák groteszk színezettel bírnak: a gyerekeknek készült pornófilmeket cenzúrázó édesapára bérgyilkost küldenek, a női szépségideál változását nem követő Freya házassági válságba jut, az állatkerti látogató kibékítése egy teve életébe kerül, a szerencsegyárba kiránduló barátnők megbütykölik a rendszert, és még sorolhatnám. A szövegek történetvezetése is meghökkentő, irreális. A váratlan fordulatok humorforrásként szolgálnak, de túlzó használatuk olykor inkább eltávolító gesztusként hat, például a Cirkuszfesztivál befejezését nevetségessé és súlytalanná teszi a bohóc végletes reakciója: „Maga meg mi a frászt csinál? – kiáltotta dühösen Jánosnak, majd végigkergette a férfit az utcán.”
Az abszurd események kereszttüzébe kerülő karakterek olyannyira természetesen viselkednek, hogy az olvasónak az az érzése támad, a szereplők számára nem meglepő, hogy környezetükben beszélnek a hangyák, hivatalnokok irányítják gombok segítségével az emberek szerencsefaktorát, életre kel egy plasztikbábu, vagy hogy egy kisvárosi utcában boszorkánybolt üzemel. A misztikum és a realitás között szabad az átjáró: a novellák fele inkább realisztikus munka fiktív elemekkel kiegészítve, míg a másik korpuszban a mágia is megjelenik, és ágyazódik be a modern világba. Ezekben a mini-novellauniverzumokban neptunozik a boszorkánytanonc, valkűrök szállnak farkasokon, a mézerdei vasorrúhoz kell tanácsért fordulni, éjszaka antropomorf állatok közlekednek, egy szörnyeteg-csecsemő pedig saját anyját öli meg.
Vöröskéry csúcsra járatja a változatosságot, azonban ezek intenzitása és mennyisége miatt már szinte az hatna újdonságként, ha szerepelne a kötetben két párhuzamba állítható novella. A kísérletezés itt már kevés poétikai hozadékot eredményez, miközben könnyen kizökkentheti a gyanútlan olvasót, ha szövegenként, sőt szövegen belül is mozognak a súlypontok, és folyton megújul a nyelv, a téma, a narratív szerkezet: a befogadó nem tud mibe kapaszkodni, a szöveg nem áll össze egésszé. A pozitív egész számok jelentéktelenségéről ezért inkább egy második bemutatkozó kötet, Vöröskéry Dóra kísérlete a Röpképtelen madarak írói világának folytatására.
Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2021.
Megjelent a Bárka 2022/1-es számában.
