Kritikák

 

 28.bor__t__.jpg

 

Dávid Péter

 

„Én olvasom a könyvet, vagy a könyv

olvassa vissza rám a múltam”

 Zalán Tibor: A lovak reggelije

  

Tíz év verstermése olvasható Zalán Tibor A lovak reggelije című, a Kortárs Kiadónál megjelent impozáns kötetében. Impozáns – mondhatjuk teljes joggal –, hiszen a több mint 120 költeményt tartalmazó könyvnek, amely kemény borításban, elegáns fehér színben vehető kézbe, már a súlya is reprezentatív. Ráadásul a kötetet Kovács Péter festőművész izgalmas, rejtelmes és néha mellbevágóan megdöbbentő grafikái teszik még látványosabbá. Abban is reprezentatívnak számít a kötet, hogy a dedikált versekkel, a költeményekben megjelenő kollégákkal – akarva-akaratlanul – Zalán Tibor impozáns irodalmi kapcsolatrendszerét is felvázolja. Feltűnnek a nagy elődök, Petőfi, Kassák vagy Ady, vagy a költő kortársai, mint Sziveri János, Tandori Dezső, Baka István, Jónás Tamás. A reprezentativitás azonban nem lehet igazi tétje egy verseskötetnek. Nem elég, ha mutatós, dísze a polcnak. Ez a kritika azt próbálja meg elmondani, mi lehet az igazi tétje A lovak reggelijének.

A kötet négy ciklusra oszlik. Az elsőben (A költő…) három humoros, ironikus költemény olvasható, amolyan költő-szatíra. A második (Elmosódások) sokféle formát és műfajt felsorakoztató verscsoport. Található itt Radnóti-eclogát idéző hexameterben megírt költemény (Alkonyi tűnődések), fegyelmezett szonett (Palimpszeszt), izgalmas tükörszonett (Barbár szonett-tükör), remek képeket felvillantó haikusorozat (40 sor Szentpétery Zalánnak) és kitűnő Balassi-parafrázis (a Telegdi Kata ismeretlen levele Balassi Bálinthoz című állevélhez kapcsolva), de erős hangú, epigrammatikus rövidségű költemények is (Távolra néző). Zalán Tibor talán itt mutatja meg leginkább a kötetben a „mesterséget”, a – szárazon fogalmazva – „szaktudást”, amelyet egy költő a formákról elsajátíthat, és amelyről még esik szó ebben a kritikában. Mindenképpen ki kell emelni a Zalán Tibor által gyakran alkalmazott variációknak a kiemelkedő szerepét. Ezt az alakzatot egészen virtuóz módon használja a költő a tükörszonettjeiben. E ciklus versei többször művésztársakat, családtagokat szólítanak meg, felvázolva azt a már említett kapcsolatrendszert, amelyben a versek írója mozog. A Semmi helyén címet viseli a harmadik verscsoport. Ebben többször emlékek szólalnak meg (pl. Murter szélverésben), amelyek nemegyszer szintén alkotótársakhoz köthetők (Emlékfoszlányok – Tolnai Ottó), de találhatók itt Papírváros-szilánkok (Anya-ébresztő-sirató), amelyek a szerző regényeiből lettek „verssé emelve”, illetve olyan költemények is, amelyek ismert történeteket gondolnak és írnak át (Ithakai találkozás). Forma tekintetében a kötet legegyöntetűbb része a negyedik ciklus, Az idő sakktáblája, amelynek szinte mindegyik darabja 9 versszakos, egy versszakon belül pedig kilencsoros, erős áthajlásokkal széttört szövegeket tartalmaz. Bár témájukban sokfélék ezek a költemények, erős versnyelvük és sajátos jelentésalkotásuk miatt sokuk egészen kimagasló minőségű, így egyben, egymás után olvasásuk azonban nem egyszerű: erőfeszítést, komoly értelmezési munkát kívánnak meg.

A költő… humoros versei már nyitányként rávilágítanak a kötet egyik legfontosabb kérdésére: milyen a költőként létezés. Vagy: hogyan lehet költőként létezni (talán ezért is van szükség az első ciklusban a „szaktudás” bemutatására). Az első vershármas erre próbál választ találni, vagy még inkább szatirikus állításokat megfogalmazni. A költemények teljes rímekkel („költő” – hurkatöltő”) és kancsalrímekkel („költő” – „szaltó”, „költő” – „Koltó”) teletűzdelt szövege számba veszi a költőkről általánosan elterjedt sztereotípiákat, mindehhez pedig Petőfi-utalásokat hív segítségül. A költő természetesen mindig kitart az elvei mellett, mindamellett különc, „hajkurássza a nőket”, vérbe mártott tollával menti meg a hazát, ugyanakkor az alkoholt sem veti meg. Ráadásul kapcsolatot tart valamilyen magasabb szférával is. Ezeket a sztereotípiákat rombolja le a zsebében féltéglával a forgószélben megálló, megkérdőjelezhető szexuális potenciával rendelkező („hév van még, de nem állat”), igénytelen és esendő („eszmét elárul s elvéti az adut”) költő képével, akinek ráadásul az alkohol is ihlet helyett csak problémákat jelent („részegen azt hiszi hogy van coltja”). A magasabb szférákról pedig csak ironikus képek jelennek meg a vershármasban („kutyaszaros égben / óvatosan lépeget”). A költő… hármasvers méltó felvezetése annak a problémának, amelyet a kötet későbbi darabjai komolyabb hangon fogalmaznak meg (kérdés, hogy lehet-e komolyabb hang az iróniánál). Merthogy mit is csinál a költő, az író? „Erőfeszít”, és „eljátszik a gondolattal / hogy neki több adatott meg / a kifejezés képességéből mint / másnak” – írja a kötet véleményem szerint egyik kulcsverse, a Tűnődések az elmondhatóságról. Mert a költő az elmondhatatlant próbálja meg mégis elmondani, és emiatt kísérletei természetszerűen kudarcra vannak ítélve. Marad tehát a hallgatás, „terpeszkedik a hosszú beszédek mögött a csönd”. Olyasmi hallgatás ez, mint A semmi helyén című költemény profi alkoholistájáé, akiben „kellő méltóság alakul ki a hallgatáshoz”. A kötet másik tétje tehát, hogy hogyan lehet az elmondhatatlant elmondani, de ha A semmi helyén világából akarunk kiindulni, ezt úgy is lehetne mondani: hogyan lehet a semmiről hallgatni. A kifejezhető/kifejezhetetlen valami/semmi által kijelölt sajátos „koordinátarendszerben” érhetők tetten A lovak reggelije versei, hiszen ezek a költemények mégiscsak kísérletet tesznek a kifejezésre, sőt gyakran torokszorítóan súlyos témákról adnak kifejező leírást. Sokszor előkerül a halál problematikája a szövegekben, többször nagyon személyes hangnemű alkotásokban. Ilyen például a Kovács Péter halálára írt Hír – barna csomagolópapíron vagy a biblikus utalásokkal dolgozó Halott veréb, amelyben a lírai énnek a halott verébről Tandori élete jut eszébe. Máskor, a főszerkesztővel folytatott vitát megörökítő Vers az életről című szövegben az élet látszatnak tűnik csak a halál közelségéhez képest, míg a Folyosókban felmerül, hogy az élettel nem is érdemes foglalkozni. Azért a halál mellett más kifejezhető témák is megjelennek a kötetben, olyanok, amelyek szintén a kifejezhetetlenség tartományába tartoznak. Olyan költemények ezek, amelyek kemény, erőteljes nyelvükön mégis kísérletet tesznek – egyébként igen magas színvonalon – leírni az alkotás patologikus jellemzőit (Alkonyi Műhely), az emberi „egérlétet” az egérfogók előtt (Éhség), a test elválását a tudattól (Önmagától elváló), az én elválását saját magától (Idegen ébredés), a hiányt (Az üres hely), az idő kegyetlen múlékonyságát (Az idő múlékony illata) vagy a jelen kiúttalanságát (A lovak reggelije). Miközben arról is szólnak versek a kötetben, hogy mi történik a költővel, ha kísérleteit meg nem értéssel fogadják.

Már az eddigiekből is látható, hogy A lovak reggelije szerteágazó verseskönyv. Sok témát érint, többfajta forma, megszólalásmód és nézőpont teszi változatossá a szövegeket. A széttartásra erősít rá a minden lapon megtalálható függőleges, perforációnak látszó vonal is. Olyan ez a különös „illusztráció”, mintha azt mutatná, hogy a könyv ezek mentén vágható, téphető, hogy a versek önállóan is életre kelhessenek. Vannak viszont olyan jellemzők is a kötetben, amelyek összetartják, költeménycsoporttá szervezik a nagyon is különböző szövegeket, mint például az állandó motívumok. Előszeretettel használja a kötet például a kutya-motívumot, amelynek jelentős irodalmi hagyománya van (gondoljunk Kerberoszra, Odüsszeusz kutyájára, vagy Faust és Mefisztó első találkozására). A Csomagolópapírba tekerve balladisztikus szövegében a halál kutyái támadnak a temető halottcsendjét megzavaró párra, az ezt követő nagyon erős költeményben, a Láncon címűben pedig a reménytelenség, szenvedés és fogság szimbólumaként találkozunk a kutyával. Hasonlóan sokrétű motívum a „sárga ház”, amely néhol pusztán a teraszról látszó épület (Ez ilyen bolt), máskor az őrültek házának metaforája (Terasz-zenék), vagy valamilyen állandó érzület, kényszerképzet (Hajnalig). Szintén kreatív, sokszor előforduló motívum a vágóhíd. Egyszer az utolsó ítélet képét vetíti elénk a kötet ebben a létesítményben („A vágóhidak kitárják / kapuikat / Utolsó emberig beterelik rajtuk a világot / a szelíd és irgalmatlan angyalok”), máskor sajátos halál-metaforaként találkozunk vele (Irgalom). Ugyancsak motívumoknak foghatók fel az alkony és a hajnal, a küszöbátlépés időszakai, amelyek több versben is jelentős szerepet kapnak.

A kötetet a több szerepvers dacára az a szerzőre jellemző hang is összetartja, amelynek sajátossága, hogy merészen nyúl az olyan nagy szavakhoz, mint „élet” vagy „halál”, anélkül, hogy a szövegek elvesztenék erejüket, és általánosságokba vagy közhelyekbe olvadnának. A versek nyelvéről és képalkotásáról jó képet kaphatunk, ha közelebbről megfigyelünk egy önkényesen kiragadott versszakot. Legyen ez a Vers az életről harmadik strófája:

 

„[…] Az élet leh
et egyhelyben járás mint a kat
onaságánál parancsszóra is
ten alaki szemléjén ahol

vigyázzmenetben csattogunk el
a Magas előtt mert nincs jelen
Múltunk sara fröcsköl surranónk
alól Ringlispilre emlékszem
az életből meg csattogó sár
ga fejű madárra a fa törzs
én kúszva fel meg a tóparton
sütkérező békákra siklók
ra nagyanyám vadgalambleves

ére meg keresztanyám rántott
ájára”

 

Ebben a rövid részletben is megfigyelhető a főleg a negyedik ciklus verseire jellemző hang. A töredezettség miatt, amelyet olyan áthajlások jelölnek, mint a versszakhatáron széttépett „ahol // vigyázzmenetben”, vagy mint a szótövet a toldaléktól elválasztó, szintén versszakhatárra eső „vadgalambleves // ére”, egyrészt dinamikussá válik az olvasás, másrészt újabb jelentésekkel gazdagodik. Bár a negyedik ciklus darabjai egy-két kivétellel mind kilenc kilencsoros versszakból állnak, a 81 sor ilyen széttört szövegeknél inkább keret, a kifejezhetőség kerete, nem pedig fegyelmezett forma. A durva áthajlások sokszor az értelmezést is új elemmel dúsítják, mint a jelen példában a „sár / ga”, ahol a sorvég a két sorral előbbi „Múltunk sara” szókapcsolatra is visszautal. A központozásnélküliség, vagy mondjuk inkább: mondatnélküliség avantgárd gesztusa ráadásul további lehetőségeket hív életre. A nagy kezdőbetű – ami általában azért mondatkezdőként fogható fel a szövegekben, mint a „Múltunk” szó esetén – jelölheti a szavak kivételes helyét vagy jelentését, ahogyan a példaversszakban a „Magas”. Ehhez még hozzájön az emelkedett kifejezések merész összevonása a nagyon is hétköznapi vagy profán szavakkal, mint fentebb az „is / ten alaki szemléjén” vagy az „élet” összekapcsolása a kellemetlen hangzású „Ringlispillel”.

A töredezettség, a merész, expresszív képzettársítások erős hangú, az olvasót folyamatosan meglepő és nem ritkán „pofán vágó” költeményeket eredményeznek, még akkor is, ha némelyik vers esetében az avantgárd merészség túlzottan, már-már az érthetetlenségig széttartóvá teszi is a szöveget (pl. Átvilágító tudatosság).

Nem értek egyet a kötet címadó versének megállapításával: „Már nincs / aki olvas”, sőt úgy vélem, Zalán Tibor legújabb könyvét mindenképpen érdemes olvasni, akkor is, ha a mackónadrágos költő a kifejezhetetlennel és a semmivel birkózik benne. Mert azért sokszor mégis győz „Itt a / hallgató nagy vizek partjain”.

 

Kortárs Kiadó, Budapest, 2021.

 

Megjelent a Bárka 2022/1-es számában.


Főoldal

2022. február 16.
Gömöri György tárcáiVöröskéry Dóra tárcáiEgressy Zoltán tárcái Banner Zoltán tárcái
Erdész Ádám: Melyik a járható út?Mátkaság a dinasztikus érdekek árnyékában
Mohai Aletta: VérpacaMagyar Dániel új rövidprózái
Ha sok a meggy, akkor kevés a búza?Mi baja Medárdnak a kólóval, és mit keres az özönvíz Eleken?
Nádasdy Ádám verseiCsillag Tamás verseiDebreceni Balázs: Börtönversek / KarantényekBánki Éva versei
Rimóczi László: Kiss Judit Ágnes: AngyalcsinálásBene Zoltán: Pest-BudaMárton László: Apa a túlvilágonDarvasi László: Tóth elvtárs
Márton László: Nibelungok. Kriemhild bosszújaZalán Tibor: MiskaGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: A gyulai vérfürdőMárton László: Nibelungok – Ötödik felvonás
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKAEMMI_log__.jpgpku_logo.png