Kritikák

 

 32._Nagy_Attila_A_k__k_b__lna___neke.jpg

 

Koszta Gabriella

 

Amiről a kék bálnák énekelnek

Nagy Attila: A kék bálna éneke

 

Zajos és vírustámadásoktól szenvedő korunkban sok múlik azon, hogy meghalljuk-e a bálnák énekét. És ha meghalljuk, felfogjuk-e a bálnaének kék színének jelentését.

Nagy Attila Nagyenyeden született, Marosvásárhelyen élő kortárs költő eddig megjelent tizenhárom verseskötetében a kettős – költői és orvosi – hivatásban gyökerező humanizmus jegyében rendeződnek fegyelmezett versekké a különböző élettapasztalatok és meghatározó olvasmányélmények. Természettudományos és humán műveltsége összefonódik, de csupán kiegészíti a lét misztériuma iránti alázatát, sohasem tolakodik a versek előterébe, sőt a legegyszerűbb dolgokban, jelentéktelennek tűnő epizódokban fedezi fel a költészetet. A műveltség, a tudás csak kalauz a lét egyszerű, ámbár igencsak rejtélyes és tekervényes útjain. Sajátos, halk szavú, érzékeny líra születik a rebbenésnyi észlelésekből, töprengő versek a szülőföld, a tágabb vagy szűkebb közösség és környezet iránti aggodalomból. A közérzet fogantatásának pillanata a közös élmény, amelyben költő és olvasó a vers jelen idejében találkozik. Nagy Attila – egy interjúban elhangzott – hitvallása szerint minden találkozás tétje „a kimondott vagy kimondatlan szeretet”. Megannyi ellentmondást és konfliktust, gyűlölködést és lelki sivárságot hordozó korunkban álnaivnak vagy korszerűtlennek tűnhetne ez a kijelentés, ha a verseiben a sorok mögött nem vibrálna a szeretet hiánya vagy a végleges elvesztése miatti aggodalom. A kimondott szavakat a kimondatlan vagy kimondhatatlan gondolatok és érzelmek hitelesítik, amelyekben a versek megfogannak. A költői látásmódban gyaníthatóan szerepe van az orvosi tapasztalatnak, ami konkrét és gazdag tudást jelent az ember fizikai állapotáról, esendőségéről és mulandóságáról. Jól ismeri a legmagasabb szinten szerveződött anyag, az agy működésének mechanizmusát. Költőként viszont azt szeretné megragadni, ami azon túl van: az élettelen anyagba lehelt lelket, a megfoghatatlant, ami örök – és az univerzummal egynemű. A roppant feladat alázattal és aggodalommal tölti el. Visszafogottsága szándékos önkorlátozás, tapasztalatból fakadó józan beismerése annak, hogy az ember nem mindenható. Az aggodalmat, a szorongást csak olykor oldja fel a játékosság vagy az irónia, mert a lírai én attitűdje a töprengő keresés, már-már kész gyöngyhalászat a háborgó emberi lélek mélyén. Ahogyan csak az óceánba lemerülve hallható a bálnák, e hatalmas, titokzatos – de a kíméletlen fogyasztói szokásaink miatt immár veszélyeztetett – óriás teremtmények talányos, emberi füllel-ésszel megfejthetetlen éneke, úgy a költő is önmaga legmélyén talál transzcendens élményre. Az élmény feltárásának folyamata az előző verseskötetekben is fontos szerepet kapott, és bár az alaphang, a látásmód, a költői stílus bizonyos állandóságot mutat, a legújabb kötet erőteljes metaforája különös fénytörésbe helyezi az újabb verseket. 

A kék bálna éneke című kötet az igencsak ellentmondásos korunkhoz fűződő személyes lírai közérzet – a névtelen fájdalmak, szorongások, a múló idő, a cselekvéstől a csendes rezignációig vezető út, a magány – hatvanhárom versét tartalmazza. Megértésükhöz nem elég csupán posztmodern korunk zavarát, a világ technikai fejlődésével párhuzamos általános érzelmi elbizonytalanodást érzékelnünk („Manipulált infók virulnak, s intrikák.”), vissza kell nyúlnunk a lelki folyamatok eredetéhez, a közérzet fogantatásának pillanatához.

A kötet címe, mottója és indító verse (Hommage à Parmenidész) jelzi, hogy a költő a klasszikus hagyomány viszonylagos biztonságában találja meg a maga számára a versíráshoz nélkülözhetetlen körülményt, és azt az állapotot, amelyben „nem marad más, / Mint megszületni újra egy vidámabb földtekén.”

A tárgyi és alanyi síkon egyaránt megmutatkozó kettősségek a legkülönbözőbb – általában kötött – versformákban öltenek alakot. Ezek mindig eleven dilemmák, amelyekben két pólus és a közöttük lévő feszültség vibrál a visszafogott szavak mögött. A költő és az orvos, a művész és a tudós, a gyermek és a felnőtt, a mester és a tanítvány élményei egymásban tükröződnek. A kettősség két pólusa a metafizikai és a tapasztalati világ, és ezek ellentétje képezi e líra finom rezgését ég és föld között. A nyolcvanas években című – Székely Jánosnak mondanám alcímű – vers hajdani önmaga elsiratása és a reményteli várakozás megilletődöttségében fogalmazza meg ezt a kettősséget, a vonzást–taszítást, a merengésben a nyugtalan nyugalmat. Székely János költői alakja és szelleme egyébként végig jelen van a versek mögötti téridőben, a tárgyi világ keretei között vigaszt jelent: „Nem hagy el soha / A vers, az édes mostoha.

Az állandó dilemma kapcsán óhatatlan felmerülő magatartás kérdései és válaszai válnak önálló versekké Nagy Attila költészetében. Erkölcsi, filozófiai, társadalmi és személyes nyugtalanság áll e szemérmes líra mögött, balsejtelmek, nosztalgia, felvillanások az elkerülhetetlen öregedés és elmúlás miatt. Egyik verse pontos időpontmegjelöléssel jelentés korunk váratlan és fenyegető ellenségéről, a vírusról (Corona-gólya); de egyúttal a vele szembeállított jó Hírről is! A bizakodással teli aggodalom, vagy fordítva: az aggodalommal teli bizakodás két szólama itt összecseng. Ez a törékeny egyensúly teremti meg a feszültséget; hogy biztosan nem tudjuk, csak reméljük, hogy merre billen a mérleg nyelve. Éles vakuval készült, fekete-fehér pillanatfelvételeket látunk szülőkről, némelyik rokonról (Néném), a városi környezetről. Megidéz költőket, Füst Milánt, Szőcs Kálmánt, Jékely Zoltánt, Rilkét, Áprilyt, Janus Pannoniust, de nem a költői vita vagy csupán a rajongó tisztelet miatt, hanem mert a „holt költők társasága” az a közeg, amelyben magabiztosan kijelentheti, hogy „…a vers szabadság / Egyetlen biztos otthonom.” És bár azt vallja, hogy „Indulat nem ihlet versre engem, / Komolyabb düh vagy bosszú sem” – e látszólagos nyugalom ellenére az angyali és a démoni, az életszeretet és az elmúlás, a közösségi igény és a magány feszül egymásnak a verseiben; a hit és a kétely eleven és mégis rezignált vívódásainak lehetünk tanúi (Orphikus himnusz Thanatoszhoz). Valójában a lírai én önmagával való feleselése rendeződik a fegyelmezett verssorokba: „Érzelmek nano-flottája / Méri be, merre navigálok. / Bűvölik egymást fekete-lyukak, / És bár az elme lázasan kutat, / Meg-megtorpanok, hezitálok.” Az Ady-szaggató kilenc verse is a lázas, vonzó és taszító kutatás, belső vívódás – a mélyre szállás éles lenyomata.

Nagy Attila versei burkolt, tárgyiasított önvallomások. Az álmodozó, ideált kergető 21. századi tétova ember magányossága, tágabb környezetével való ellentmondásossága, a jelen időből való kilépés igénye szólal meg bennük. A lírai én két világ, két szerep, kétféle világfelfogás között lebegve álmodozó, vívódó, merengő emlékező, aki a klasszikusok társaságában vagy a saját felelevenített félmúltjában talál leginkább önmagára.

A Leoldott saruk tanúsága szerint a személyes sorsot kísérő, a két pólus között feszülő állandó dilemma végül katartikusan feloldódik a hitben: „Mert nem marad más: a havazásban / Lebegő őzeknek lehelete. / Egymáshoz békülni, mintha lázban, / Quemadmodum speravimus in te!

A legelső vers, A kék bálna éneke utolsó versszaka A bálna kék énekeként csendül fel a kötet végén, már abban a dimenzióban, „ahol minden csak Egy!”: „Immár együtt, megnevezetten, / Kék bálnák Egyként ússzák a távot. / Fogannak nemlét s magány ellen – / Nem ellobogó idegen telkek / A Föld, a Nap, az éteri házak! // Szigonyt tesz le és minden terhet – / Lelke zúg föl az orvvadásznak.”

 

Lector Kiadó, Marosvásárhely, 2020.

Megjelent a Bárka 2021/6-os számában.


Főoldal

2022. február 01.
Gömöri György tárcáiVöröskéry Dóra tárcáiEgressy Zoltán tárcái Banner Zoltán tárcái
Erdész Ádám: Melyik a járható út?Mátkaság a dinasztikus érdekek árnyékában
Mohai Aletta: VérpacaMagyar Dániel új rövidprózái
Ha sok a meggy, akkor kevés a búza?Mi baja Medárdnak a kólóval, és mit keres az özönvíz Eleken?
Nádasdy Ádám verseiCsillag Tamás verseiDebreceni Balázs: Börtönversek / KarantényekBánki Éva versei
Rimóczi László: Kiss Judit Ágnes: AngyalcsinálásBene Zoltán: Pest-BudaMárton László: Apa a túlvilágonDarvasi László: Tóth elvtárs
Márton László: Nibelungok. Kriemhild bosszújaZalán Tibor: MiskaGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: A gyulai vérfürdőMárton László: Nibelungok – Ötödik felvonás
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKAEMMI_log__.jpgpku_logo.png