Kolozsi Orsolya
Patyik Fedon mindig nyitott kabátja
Regős Mátyás: Patyik Fedon élete
Regős Mátyás első kötete, mely az Előretolt Helyőrség Íróakadémia gondozásában jelent meg, két részre tagolódik: az első rész a címszereplő életének egyes eseményeibe avat be, a második rész pedig verseit tartalmazza. Így a Patyik Fedon élete egyszerre próza- és versgyűjtemény, de a két műnem egyébként is keveredik, hiszen a kötet minden elbeszélése líra, és szinte minden versében ott az epikus szál. A fiatal költő debütáló műve valahol a líra és a próza termékeny határvidékén imbolyog. Ugyanígy határvidéken dülöngél az elbeszélő is, aki mintha a gyermekségből kinőve, a felnőttségbe még nem belenyugodva emlékezne vissza képzeletbeli barátjára, társára, bátorítójára, az örökké nyitott kabátú, határtalan Patyik Fedonra. Mintha ezt az életkori szakaszt ragadná meg a kötet második felében olvasható, a tíz év körüli kisfiúk léthelyzetének átmenetiségét felvázolni kívánó Ne aggódj című vers is: „ Senkinek sem a / szemébe nézve és mindent elfogadva, / Ketrecnek látva az / egész mindenséget, rettegve, kóvályogva, üresen, / szótlanul, semmitmondó, márkás jövőkön képzelegve, / magányosan, magányosan, már kint / a méhből, de abban / még nem bent”. Nemcsak a műnemek szempontjából, vagy az elbeszélő feltételezett életkorát tekintve, de a fikció és a valóság vonatkozásában is a határhelyzet, az eldönthetetlenség tapasztalata a meghatározó. Sokszor nehezen elválasztható ugyanis a realitás és a képzelet ezekben az írásokban, folyamatos az elbizonytalanítás azzal kapcsolatosan, hogy az elbeszélő éppen melyik birodalomban jár.
Ehhez az elbizonytalanításhoz nagyon jó alapot szolgáltat a gyermek nézőpontja. Azé a gyermeké, aki kognitív adottságai miatt nem képes elválasztani az említett dimenziókat: álmai sokszor valóságként élnek benne, míg a valóság gyakran elmosódott fantáziavilág. A leggyakrabban a gyermek perspektíváját érvényesítő narrátor alkalmazása miatt Regős debütkötete több jól ismert szöveggel létesít kapcsolatot. Kapcsolható egyrészt Kosztolányi A szegény kisgyermek panaszai című kötetéhez, de Esterházy Fancsikó és Pinta című könyvéhez is. (Utóbbihoz a kisgyermeket támogató, fantáziából született alakok létrehozása miatt.) De ha a mottóban feltett Bereményi-idézet kérdésére („Mondd, honnan bújtunk elő?”) az irodalmi előképek és tradíciók felől keressük a választ, akkor felmerülhet még a már említett Kosztolányi Esti Kornélja, vagy Krúdy Szindbádja, illetve egyes szöveghelyeken Rejtő Jenő egy-egy hőse mint irodalomtörténeti előzmény.
Patyik Fedon igazi „patchwork-hős”, de nemcsak az irodalmi hagyományban áll több lábbal, hanem jellemét, személyiségét tekintve is rendkívül összetett figura. Ha jellemezni akarnánk (ahogy erre az elbeszélő is többször kísérletet tesz), akkor rengeteg jelzővel illethetnénk, de valahogy sosem lenne megragadható a lényeg, mert a hős mintha kisiklana minden meghatározási kísérlet alól. Annyi bizonyos, hogy az őt és kalandjait leíró elbeszélő számára elsődleges példakép, azonosulási pont: „Ő volt az az ismerős, mondanám barát, de nem, mert az talán kölcsönös, tehát ő volt, akire fel lehetett nézni, aki olyan volt, mint én szerettem volna, a semmitőlsefélni, az örökké nyitott kabáttal.” (Patyik Fedon) Bizonyos szempontból a hőst életre keltő narrátor ellentéte, félelmeinek, szorongásainak oppozícióként való kivetülése. A félelem nélküli, mindent átvészelő figura azonban nem a nyugodt erő megtestesítője, inkább – a nyitott kabát metaforikusságát alapul véve – a lazaság, a könnyelműség, a felelőtlenség a legfontosabb attribútumai. A szabadság iránti vágy is alapvető jellemzője, igazi költő, szoknyavadász és nagy szájhős. Történetei, élete rendkívül kalandos, minden a feje tetejére áll ott, ahol megjelenik, nem véletlen, hogy a borítón is fejjel lefelé látható, hiszen a világ normál működéséhez képest ő tótágast áll, mindennek a fonákja, megkérdőjelezője, kifordítója. A borítón látható alak (feltéve, ha azonosítjuk Patyik Fedonnal) ráadásul fekete, hiszen a tudatalattihoz, az ösztönökhöz, az én sötét karakteréhez is köze lehet. Fehér szemüvegével pedig elrejti tekintetét, hogy kiismerhetetlen, titokzatos és talányos maradjon, igazi definiálhatatlan, megfoghatatlan hős.
A kötet első fele az ő életének, múltjának különös történeteiből áll, de nemcsak ő, hanem közvetett módon az elbeszélő is fontos szereplővé válik, hiszen Fedonnal rengeteg közös története van. A közöttük lévő kontraszt adja a kötet mélységét, mely nagyon sok helyen felvillan ebben az alapvetően groteszk és abszurd minőségű szövegben. A történetekben a világ kifordul a sarkaiból, sok a vicc, a nevetés, de (és itt ismét a kontrasztokra kell figyelni) mindemellett ott a fájdalom, és nagyon erősen jelen van a halál is. Ez a furcsa szerzet válasz az egyik legnagyobb, a haláltól való félelemre is, még ha ő is meghal (többször is) a könyv lapjain. Fedon halála összefüggésbe hozható az elbeszélő felnőtté válásával, több utalás történik arra, hogy helyét majd Isten veszi át: „Arra gondolok, mit tenne ma Fedon, hogyha túléli azt az évet, ha Isten nem tolakszik belém, ő pedig megmarad. Akkoriban vittek el óvodába, a halállal is akkor találkoztam, mert Nagymama meghalt, szóval épp mikor kellett volna, elment ez a gyönyörű lángész.” (Patyik Fedon, ha élne)
Nagyon sok fontos kérdés kerül itt elő, a nőktől a halálon át Isten létéig, és nagyon fontos és sűrű mondatok is felbukkannak a rendkívül játékos szövegvilágban. Fedon életeleme a játék, és ennek megfelelően szerveződik a szöveg. Olyan, mint a vert csipke, „érzékeny anyag, / nem tudni, mi tartja össze részeit.” (Az érchegységbéliek) A gyermeki nézőpont jelenlétéből és a főhős személyiségéből következő asszociatív szerkesztésmód rendkívül széttartóvá teszi a szöveget, rövid történetekből, mozaikokból épül fel a novellafüzér, melynek struktúráját a főhős személye fogja össze, hiszen minden történet az övé, az ő életének egy-egy darabja. Rendetlen hőshöz rendetlen szerkezet dukál, Fedon nem hisz az időben, a rendben, így a szöveg szerkezete kiválóan rímel az ő világlátására, és illik a már említett groteszk hangvételhez is.
A fiktív hősnek nemcsak élete történetével ismerkedhetünk meg, de a kötet második felében verseit is elolvashatjuk (annak ellenére, hogy Fedon „örök érvényű költő”, aki soha nem írt verset). Ez a tizennégy szöveg (többnyire prózaversek) szerkezetében, hangvételében és témájában is igen heterogén, sokféle hagyományt megelevenít, sokféle megszólalás irányába elindul. A gyermekkor és a gyermek nézőpont itt is fontos szerephez jut, az apa (A fiúk otthon maradnak), a nagyapa alakja (A paksi Regős) és a gyermekkor (Házi démonokról; Ne aggódj) is versbe íródik, ezek egyébként a ciklus legerősebb darabjai. A Szigony Kázmér, a zseni című prózavers azt a zabolátlan fantáziát és játékosságot erősíti, mely a kötet egészének alapvető jellemzője. A sokféleség nemcsak formai, de a beszédmódban is nagy változatosság figyelhető meg. A humoros regisztertől a melankóliáig, egyszer-egyszer az emelkedettségig jutnak el a szövegek. A Patyik Fedon jó kezdet, látható, hogy van honnan építkezni, nagyon erős tartalék és muníció van Regős Mátyás írói eszköztárában. Nem csak Fedon kabátja nyitott, de az egész kötet az – innen még szinte bármi lehet, de hogy jó lesz, az nagyon valószínű.
Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., Budapest, 2019.
Megjelent a Bárka 2020/2-es számában.
