Siklós Zsuzsa

 

Egy tányér nyomában

A békéscsabai Próféta vendéglőtől a kispesti kőedényig

 

Egy békéscsabai-budapesti család őrzi azt a kisebb tárgyegyüttest, mellyel a család és egy békéscsabai vendéglő kapcsolatát dokumentálják. De számunkra a legfontosabb az a két fennmaradt lapostányér, melynek szegélyén körbefutó levonóképes díszítés látható, valamint egy négyzetbe zárt, egészen modern, az 1920-as évek második felére jellemző betűtípussal megjelenített „Próféta vendéglő” felirat. A tányér fenekén pedig egy máz alatti gyári jelzés, egyenlőszárú háromszögben megjelenő PKKK betűk, valamint alattuk, GRANIT felirat. Ez a tányér adta az apropóját cikkünk megírásának.

A történet azonban 180 km-rel távolabb kezdődik, Kispesten, és az akkor még vele egységben létező Pestszentlőrincen.

A Főváros vonzáskörzetében az 1870-es évektől új települések jönnek létre. Kispest, Pestszentlőrinc és Pesterzsébet Budapesttől délre, az egykori Grassalkovich-birtokból jöttek létre. Kispest, Budapest központjától 9–10 kilométerre fekszik, így a községnek megvolt a lehetősége arra, hogy gazdasági és igazgatási központtá nője ki magát.[1] 1909-ig Kispest és Pestszentlőrinc egy település volt. Kispest, bár közel volt Budapesthez, a közlekedés hiánya az 1880-as évekig gátja volt a település kibontakozásának. Az 1880–1889-es évtized meghozta a közlekedési infrastruktúra kiépülését. Elkezdődött a Budapest–Lajosmizse vasútvonal építése és az Üllői országút mentén egy belső szállítást biztosító, először gőzvontatású vonal kiépítése. A közlekedés sínpályákra való helyezésével, lehetőség nyílt a gazdasági élet fellendítésére, nagyobb üzemek és gyárak megtelepedésére.

Azok az ipari jellegű üzemek, melyek megtelepültek a szűken vett Kispesti területeken 1870 és 1900 között, inkább kisipari, középüzemi szinten mozogtak. Azonban a „…századforduló idejétől a Budapest környéki községek és helységek a főváros elővárosaivá válnak, nagy részük a fővároshoz kapcsolódó ipari övezetté alakul át és rohamos fejlődésnek indul.”[2] Serkentette ezt a fejlődést az a tény is, hogy Budapest főváros tiltani kezdte belső területén gyárüzemek létesítését, működését.[3]

Az 1900-as években Kispesten két jelentős gyár települt meg, éppen az említett vasútvonalak mentén. A könnyűipar fellegvárává váló Kistext (1907) és a nehéziparon belül kiemelkedő szerephez jutó Hofherr-Schrantz, a mezőgazdasági gépgyár, a későbbi Vöröscsillag Traktorgyár. Ebbe a sorba fog illeszkedni az 1922-ben létrejövő Porcellán-, Kőedény- és Kályhagyár Rt. A gyár létrejöttéhez vezető úton fontos kiindulópont volt a Pestszentlőrincen létrejövő téglagyárak sora.

 

Téglagyár születése a Puszta-szentlőrinczi Lónyai birtokon

Gróf Lónyay Menyhért[4] az 1870-es években jelentős földterületet szerzett Pusztaszentlőrinczen. Kapcsolatai révén elérte, hogy 1875-ben a Cegléd–Szolnok-vasútvonalon „Puszta Szent Lőrinc Nyaraló” néven vasútállomást létesítsenek. Lónyay Menyhért 1881-ben tárgyalásokat kezdeményez egy téglagyár[5] alapításáról. Szakértőnek felkéri a kor egyik kiváló mérnökét, Wojczek Jenő Henrik építészt, aki vizsgálatok sorát végezte el a lőrinczi területen. Wojczek Jenő a talajrétegek vizsgálata után javaslatot tett a téglagyár alapítására. A kor követelményeinek megfelelő korszerű téglagyár felépítését tűzték ki célul, és a téglaégetésére szolgáló modern körkemencéket kívántak üzembe helyezni. Wojczeket azért is kereste meg Lónyai Menyhért, mert ismert volt a mérnök által szabadalmazott kemencék jó hatásfoka. Lónyay Menyhért meg is bízta a gyár felépítésével és az építkezés felügyeletével.[6] A téglagyár 1882-re elkészült, és elindult a termelés. 1882-ben a Szentlőrinczi Tégla- és Teracotta gyár részvénytársasági formában kezdte meg üzemszerű működését. A részvénytársaság elnöke gróf Lónyay Menyhért lett. „Az 1882. évi márczius 1-én tartott alakuló közgyűlés által gr. Lónyay Menyhért, Pucher József, Gerőfi Arnold, Salm Henrik és Hegedűs Béla választattak meg, kiknek czégjegyzési jogosultságaik egyidejűleg bejegyeztettek.”[7]   

A téglagyár két körkemencével égette ki a téglát, mely iránt a kereslet a fővárosi építkezések megindultával egyre nagyobb lett. 1883-ban tűz keletkezik a gyárban, az elpusztult építmények pótlása lehetőséget teremtett a gyár bővítésére is. Új épületeket emeltek, bővült a telep, és a részvénytársaságnak volt gazdasági ereje arra is, hogy új gépeket szerezzen be.[8] 1884 novemberében váratlanul elhunyt a részvénytársaság elnöke, gróf Lónyai Menyhért, mely nagy csapást jelentett a jól prosperáló üzemnek. A téglagyár 1884. évi bruttó nyeresége 11.348 Ft volt. A gróf halála felbolygatta a részvénytársaság igazgatóságát és működését. 1885-től a részvénytársaság akadozva az egykori alelnök, Pucher Károly vezetésével különböző formációkban működött. A Magyar Compass a téglagyár tevékenységéről ebben az időben csak azt tudta lejegyezni, hogy nem küldenek adatot, amely már abba az irányba mutatott, hogy elkerülhetetlenné válik a felszámolás megindítása. Bár voltak kísérletek arra, hogy a részvényesek egyedül vagy bérlet formájában vigyék tovább az üzem ügyeit.[9] 1886-ban a Szentlőrinczi Tégla- és Terracotta gyár részvényesei közül Gerőfy Arnold és Hegedűs Béla a Budapest–Szentlőrinci helyi érdekű vasút kiépítésére új vállalkozásba is belekezdett.[10] A téglagyárnak problémát jelentett a fejletlen közeledési hálózat, így a tégla szállítása is. „…a tégla beszállítása nagy nehézségekbe ütközött, mert a tengelyig homokos, gidres-gödrös Üllői úton csak nem lehetetlen volt a közlekedés.”[11]

Ennek a kis gyárnak igazi jelentősége a téglagyártáson túl, a köré szerveződő infrastruktúrának a kiépítésében keresendő. A téglagyár kiszolgálását segítették ezek a közúti üzemek, ezért tűnt jó befektetésnek a már leszálló ágban járó Szentlőrinci Tégla- és Terracotta gyár telepének a felvásárlása. 1887-ben a cég felszámolás alá került. Új néven és új részvényesi körrel 1899-ben Budapest Szentlőrinczi Téglagyár Rt. néven születik újjá és marad a téglagyártás piacán.  

 

 

A Budapest Szentlőrinczi Téglagyár Rt. első évei

A részvénytársaság 1889-ben, 134 fővel kezdte meg működését. A Budapest–Szentlőrinczi Téglagyár Rt., mely a Magyar Hitel Bank érdekkörébe tartozott, növelni kívánta kapacitását, így 1909-ben megvásárolta a Lajosmizsei vasútvonal mentén fekvő un. Szemere-féle téglagyárat. A Szemere féle téglagyár, már termelését ebben az évben csökkentette, illetve szüneteltette. A gyár évente hétmillió darab téglát állított elő.[12] A Budapest–Szentlőrinczi Téglagyár 300.000 koronáért vásárolta meg az üzemet és a földterületet. A gyár vásárlásával tulajdonjogot is szerzett erre a területre. Vezérigazgatója Gáldi Marcell lett, aki a hivatali ranglétrát végigjárva a könyveléstől jutott el az igazgatói posztig.[13] A téglagyár termelését árupalettáját 1911–12-ben bővítette, így a téglán kívül cserép, virágcserép és cement, valamint betonáru gyártásával is foglalkoztak.

 

A Budapest–Szentlőrinczi Téglagyár Rt. új gyáregység létesítésébe fog

1920-ban kezdték meg Koncz Imre[14] keramikus vezetésével az edénygyártási kísérleteket a Budapest–Szenlőrinci Téglagyárban. A Szemere-féle gyáregység lett a bölcsője annak a kísérlet sorozatnak, amelyen keresztül a háztartási edényáruk gyártására egy új, önálló gyárat alapítanak majd két év múlva, 1922-ben. A kísérletek során arra voltak kíváncsiak, hogy a téglagyári alapanyagok és égető kemencék lehetővé teszik-e a nagysorozatú háztartási edények gyártását. A kísérletek biztatóak voltak ugyan, de az már látszott, hogy új technológiára lesz szükség a sorozatgyártáshoz. A téglagyár az új üzem kialakítása érdekében partnereket keresett, és kísérletek eredményeire alapozva az új gyáregység alapító tervezetét benyújtották az érdeklődést mutató részvénytársasági körnek. Az események felgyorsultak.

A Porcelán-, Kőedény- és Kályhagyár Rt. néven létrehozandó gyár alapításának tervezetét 1922. október 22-én írták alá. A cégbíróság 1922. december 9-én jegyezte be az üzemet. A részvényjegyzők: Budapest–Szentlőrinci Téglagyár Rt., Tatai Cserép- és Tégla-gyár Rt., a Hardtmuth L. Co. Rt. (amely 1921 óta Kályha- és Agyagárugyár Rt. néven volt jelen a magyar piacon), Magyar Általános Hitelbank, Magyar Általános Kőszénbánya Rt. A cég első igazgatója Gáldi Marcell lett.

A gyár első igazgatósági ülésén a kísérletek eredményeit figyelembe véve az eredetileg megrendelt körkemencék helyett „…egy 80 m hosszú Tunell-kemencét rendeltek a Tunellofenbau-Gesselschaftnál”.[15] Felgyorsult a gyár építésének előkészülete. Az építkezés elindítása volt az egyik legfontosabb feladat. A tervek és munkálatok felügyeletével Jónás Dávid [16] építészt kívánták megbízni az igazgatósági jelentés szerint. Nem tudjuk azonban, hogy a kiváló építész ténylegesen részt vett-e az új gyár építésénél felmerülő feladatokban. A pénzügyi eszközök bővítése érdekében állami hitel felvételének lehetőségén gondolkoztak. A gyár műszaki vezetésébe tapasztalt szakemberek bevonását kezdeményezték, a műszaki technológiai ügyek intézését dr. Basch Lipót mérnökre bízták. Az állami hitel felvételének szigorú előírásai egy modern gyár létrejöttét vetítették előre. Az állam nemcsak a részvénytársasági tőke nagyságát, a gépek beruházási értékét határozta meg, hanem szigorú előírásokat tartalmazott az alkalmazottak tekintetében is.

 

Megindul a termelés

Az 1922. december 9-i cégbejegyzést követően egy folyamatosan fejlődő, a technológiai megújulások sorozatának időszaka válik nyomon követhetővé. A kísérleti gyártás 1923. október 1-jén kezdődik meg, és már 1924 júniusában bemutatkoznak a Városligetben megrendezett árumintavásáron. 1924-től termékeik megnevezésében a „GRANITPORCELLAN” elnevezést használják. Az addigi gyakorlattal szemben, mely a kis sorozatú, különleges díszítésű tárgyak előállítására törekedett, a kispesti gyár jó minőségű, nagy sorozatú gyártásra kívánt berendezkedni.

A gyár filozófiájának középpontjába elsősorban tömegfogyasztásra szolgáló olcsó fajansztermékek előállítása került. Az újonnan létesült gyár Európa egyik legnagyobb kőedénygyáraként jött létre, elsősorban nagy mennyiségű és jó minőségű kőedény gyártására szakosodott. Legkorábbi árjegyzékük arról tanúskodik, hogy a háztartásokba szánt edények mellett törekedett kiszolgálni nagyobb volumenű megrendeléseket pl. konzerv- és likőrgyáraktól. Az asztali edények, asztali és vendéglői készletek és edények nagy forma- és méretválasztékban voltak kaphatók. Érdemes megjegyezni, hogy a minőséget négy árkategóriában határozták meg.   

A kor ízlésének megfelelő, szép formatervekkel előállított teás, kávés és csokoládés készletek, szendvicstartók már a kezdetektől ismertté tették a gyárat. Újításnak számított, hogy nem készletként értékesítették ezeket, hanem olyan termékcsaládokként, amelyeket egyenként is meg lehetett vásárolni, így az esetleg eltört darabok könnyen pótolhatóvá váltak. Gáldi Marcell nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, melyben a legszélesebb kör számára mutatathatta be a gyárat. 1924-ben Kispest Város Tanácsa és a képviselőtestület tagjai ismerkedhettek meg a gyár épületével és a termelési folyamatokkal.[17] 1928-ban autóbusszal szállította ki a Magyar Építőmesterek Egyesületének tagjait a gyárba, ahol a látogatás során a résztvevők láthatták a nyersanyagtól a kész áruig zajló munkafolyamatokat.[18]

A gazdasági válság megtöri a gyár lendületes fejlesztését, új, a háztartási edények gyártásán kívül további lehetőségek beemelésén gondolkoznak. Átalakítják, egyben bővítik a gyár termékpalettáját, és szaniter termékek gyártásába is belefognak.

 

Változás a gyár részvényesi és műszaki vezetésében

1928-ban a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. növeli részvényei számát a Budapest–Szentlőrinczi Téglagyár rovására. A téglagyár 1934-re teljesen kiszorul az általa létrehozott leányvállalatból. A gyár irányítójává és főrészvényesévé a MÁK csoport válik, és már csak rövid időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy kizárólagos tulajdonossá lépjenek elő. Gáldi Marcell utóda 1936-tól Vida Jenő lesz.

1932-től a gyárnak új műszaki főigazgatója lesz Schulzer Villmos személyében.[19] Schulzer igazgatása alatt a gyár modern, gyorsan alkalmazkodó, a kor divatirányzataira reagáló háztartási készletek előállításával lendíti fel a gyár termelését és eladásait.

1938-ban megváltoztatják az üzem nevét. A névváltozással – Gránit Porcelán- és Kőedényárugyár –, az addigra ismertté vált márkanév belekerült az elnevezésbe, a végül sohasem gyártott kályhacsempét viszont elhagyta a gyár vezetése.

 

A Gránit gyár kereskedelmi és üzleti tevékenysége

A sorozatgyártásra törekvő üzem eredményessége hordozott némi kockázatot. 1924 és 1928 között a gyár nem tudott nyereségessé válni, annak ellenére, hogy növelni tudták eladásaik számát. A belföldi kereskedelmi tevékenységük eredményeként 1926-ban már 134 vevővel álltak kapcsolatban, 1928-ban a készáru 65%-a magyar piacra került, míg a külföldi eladásaik is jelentős mértékben emelkedtek. Minden lehetőséget kihasználtak, jelen voltak a magyar és nemzetközi vásárokon, azonban ez még kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a gyár valóban nyereségessé váljék.

A gyár kereskedelmi osztálya jelentős „marketing” tevékenységet folytatott. Mint már szó volt róla, az évenként megrendezett iparvásárokon, később a Budapesti Nemzetközi Vásárokon is jelen voltak. A vállalat mintatermet rendezett be Budapesten és Bécsben, állandó résztvevője volt a nemzetközi árumintavásároknak. Igyekezett a kor számottevő sajtóorgánumain keresztül reklámozni a gyárat és termékeit. 1935-ben az Üvegesek Lapja számol be arról a gyárban tett látogatásról, melyen a gyár vezetősége a kereskedelem számára nyilvánvalóvá tette, hogy minden megrendelést 4–5 nap alatt teljesíteni tudnak, és hogy „…sikerült a gyárnak a kőedénnyel szemben fennállott előítéletet megszüntetni és elérni, hogy ma a legtöbb háztartásban, a jó polgári körökben is a kőedény, a kispesti Gránit edény és készletek nagy kedveltségnek örvendenek. De ehhez az kellett, hogy legyőzze a fejlett külföldi gyártás versenyét, hogy formában, kivitelben és minőségben utolérje, sőt felülmúlja, mert ma már ott tart, hogy helytáll a legfokozottabb követelményeknek is, és a legszigorúbb kritikát is elbírja. Ennek elérésére a gyár vezetősége fáradságot és költséget nem kímélve azon volt, hogy a vásárló közönség ízléséhez, igényeihez és anyagi teljesítőképességéhez alkalmazkodva egymás után egész sorozatokat hozzon a piacra azokból a közszükségleti, díszes háztartási cikkekből, amelyekből ma már minden üveg és porcelánkereskedés egész raktárt tart. A kispesti gyár Gránit gyártmányai minden irányban a haladás és a kulturált divat úttörői igyekeznek lenni.”[20]

A Nemzetközi Vásár alkalmával az Üvegesek Lapjában jelentettek meg egy hosszabb terjedelmű írást a gyár tíz éves tevékenységéről.[21] A hagyományosan ismert termékeik mellett, „Gránit” reklámtárgyakat is szerepeltetnek. A kőedény gyártás eddig kiaknázatlan területe volt ez – írják ismertetőjükben, miközben a modern vállalati kultúrában a legelőkelőbb és a leghaladóbb szellemű vállalatok már felismerték ezeknek a reklámtárgyaknak a fontosságát, melyet a gyár a legszélesebb termékválasztékkal igyekszik kielégíteni. A fényképekkel illusztrált reklámanyagukkal főleg a kereskedő cégeket célozták meg, kérve további támogatásukat, gyártmányaik mind szélesebb körben való elhelyezéséhez.

A harmincas évek végére szívesen jelentek meg képes hirdetésekkel, melyek megtalálhatóak voltak a Színházi Élet oldalain[22]. Speciális díszítéssel, vadsültek tálalásához készült Hubertus készletüket reklámozták,[23] vagy az ugyanebből az időszakból származó étkező és teás, mocca készletük is, a reklám alján elhelyezett szigorú felirattal: „Csakis »Gránit« védjegyű árut kérjen”.[24] Ugyancsak a Színházi Élet hasábjain jelent meg egy érdekes fényképes reklámhirdetésük, melyben a Gránit gyár egyik komplett étkészletét reklámozzák, azonban a fotó mellé illesztett szöveg az V. kerületi Akadémia utca 18. sz. alatti központjuk nevében továbbra is a Porcellán-, Kőedény- és Kályhagyár Rt. nevet szerepeltetik.[25] Katalógusaik, üzletkötőik az ország minden pontjára eljutottak. A gyár nem zárkózott el az egyedi megrendelések elől sem. A vendéglők igényeinek maximális kiszolgálása tehette vonzóvá a Békéscsabai Próféta vendéglő számára a Kispesti Gránit gyárat.

 

 

A Próféta vendéglő

Békéscsaba 1919 óta város, és bár nem volt megyeszékhely, mégis jelentős szerepet töltött be a régió gazdasági, kulturális életében. Szép számban voltak vendéglátásra berendezkedő helyek, melyek egyben a civil szerveződések, asztaltársaságok, egyesületek és az általuk szervezett rendezvények helyszínei is voltak. A Próféta vendéglő épülete a város tulajdonában állt. A vendéglőt üzemeltető bérlők jó üzletet láttak a város központjában elhelyezkedő étterem üzemeltetésében, mely már 1879 óta fogadta vendégeit.[26] A Prófétát a város is fontos adóbevételi forrásnak tekintette, éppen ezért a bérlet lejártakor mindig hatalmas vitát gerjesztett az új bérlő kijelölése és a bérleti díj megállapítása. A vita tárgya a bérleti díj, illetve a vendéglős által felajánlott fejlesztési összeg volt. 1922-ben az étterem üzemeltetési jogának elnyerésére 11 pályázat érkezett.[27] A Békésmegyei Közlemények és a Körös Vidéke című lap nagy teret szentelt ennek a kérdésnek. A bérlet általában két évre szólt. Az épületet állandóan felújította az éppen aktuális bérlő, azonban a híradásokból úgy tűnik, hogy erre kétévente mindig újból és újból szükség volt. A bérlő által felújított épület változásait adja hírül a helyi újság. Az új étterem megnyitását követően beszámolók jelennek meg a csodálatosan megújított fogadóterekről.[28] Fontos volt a terített asztal, szép szervizkészlet, a kiszolgálás, mert ez biztosította azt a szándékot, hogy a Próféta vendéglő az elegáns polgárságot vonzó hely legyen. Itt terített asztal mellett lehetett étkezni, üzletet kötni, és a családokat is arra buzdították, hogy szívesen látogassák a helyet. 1926-ban az addigi bérlő, Pataky Ferenc vendéglős újra fel kívánja újítani az éttermet, és 1927-ben már olyan ajánlatot tesz a városnak, hogy az épület külső és belső átalakításával emelné az addigra parkírozott Kossuth tér eleganciáját is. Azonban a város szigorúan elutasítja az ajánlatot, és az épületet felújításra alkalmatlannak minősíti. A Próféta vendéglő üzemeltetői a város megbecsült tagjai voltak, általában régi vendéglős dinasztiából származtak. Az Ipartestület megalakulásával vezető szerepet vittek a testület élén. 1927-ben Pataky Ferenc vendéglőst és Papp Gábor vendéglőst, kik jelentős szerepet vittek a Próféta étterem üzletvezetésében, alelnöknek választották[29]. A Próféta étterem körül azonban nem csitultak a kedélyek, 1928-ban a Békésmegyei Közlöny jelentős teret szentel az étterem körüli harcoknak. A bérlő úgy látja, hogy az étterme mellett felépült Iparos székház és a piac elhelyezése jelentős veszteséget jelent számára.[30] Közben elkezdték felépíteni az ún. „Kispróféta” éttermet is, mely a Széchenyi utcán kezdte meg tevékenységét. 1929–1932 között a vendéglőt az Ipartestület jeles tagja, Papp Gábor üzemeltette.[31] Papp Gábor a vendéglős szakosztály elnöke volt. A Kossuth téren elhelyezkedő vendéglő épületét végül a város már nem vendéglőként adta bérbe, hanem 1933 januárjában a már az – előző évben szerveződő – Vegykísérleti állomás vette birtokba, ezzel lezárva a vendéglő körüli bonyodalmakat. Békéscsaba lakossága azonban nem maradt Próféta nélkül, az étterem a Munkácsy Mihály Múzeummal szembe költözött át.