Konok Tamás
Abafáy-Deák Csillag
Lélek és logika, avagy a felénk fordított világ
A kilencvenéves Konok Tamásról
A művészet kód egy másik dimenzióba.
Konok Tamás
Ki hiszi el, hogy Konok Tamás, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas festő- és szobrászművész 90 éves? Nem lehet elhinni. Ha beszélgetünk vele, ami mindig élmény, halljuk nyilatkozni, részt veszünk kiállításán, ha nézzük, és nem csak nézzük, de látjuk is friss műveit, az örök kísérletező nyitottságát, erre nem gondolunk. Csak egy dolog gyanús. Ennyi jelentős művet, az utazások, vándorlások, megpróbáltatások mellett kevés évtized alatt nem lehet összehozni, tehát bele kell nyugodnunk abba, hogy a hír igaz és ünnepelnünk kell, a mai napig is aktív, fáradhatatlan művészt.
Számos kitüntetéssel ismerték el munkásságát, életművét: a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének lovagja (1997); Kossuth-díjas (1998), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének (2004) a birtokosa. A Nemzet Művésze (2014); Prima Primissima-díjas. Munkái – többek között – a hamburgi Städtische Galerie, a hollandiai Stedelijk Museum, a berni Musée des Beaux-Arts, a winterthuri Kunstmuseum, a párizsi Bibliothèque Nationale, a budapesti Ludwig Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Szépművészeti Múzeum és az Iparművészeti Múzeum gyűjteményeiben találhatók meg. Konok Tamás a magyar festészetben és relief épületszobrokban a geometrikus absztrakció markáns képviselője, aki gyakran megküzd a művészet értelmének témájával, ugyanakkor alkotásai lírai oldottságot jeleznek.
Hommage à Martinovits I. – 30×30 cm - Akril, fa
Konok Tamás nagyon gazdag ember. Már fiatalkorában jelentős vagyont örökölt. Ne anyagiakra gondoljunk, bár gyerekkorában nem volt szegény, nagypolgári családban nevelkedett. Dédapja festőművész, nagyapja jelentős építész, katonatiszt apja az első színes diára dolgozó hazai fotográfus volt és koncertező zenész, Tamás első hegedűtanára. A háború és egyéb borzalmak következtében sok megpróbáltatást, veszteséget élt át a család, de az az örökség, amire én gondolok, az nem veszett el, hanem Tamás által csak folyamatosan kamatozott, és ez a láthatatlan bankbetét ma sem vesztett semmit értékéből. Igazi aranytartalék!
Kisgyerekkora a zene, a festészet és az építészet hatása alatt telik, nagyapja mellett rajzol, este a családi vonósnégyesek hangjára alszik el. Szülőháza mozaikpadlóját nagyapja tervezte, nevének kezdőbetűi felett a fehér címeren a három pajzs az építészetet, a szobrászatot és a festészetet szimbolizálta. Jó indítás ez a gyereknek, amihez Tamás a zenét is magával vitte ebből a házból. Sőt, azt is elmondhatjuk, hogy még az irodalmat is, nem csak mint olvasó, ami az egész család részéről szintén példamutató tevékenység volt, hanem íróként is, amit igényesen megírt visszaemlékezése is bizonyít. Építész nagyapjáról, akinek sokat köszönhet, így ír: Az eklektika építészeinek egyik mestere volt, egy azok közül, akik fővárosunk arculatát széppé tették. Egyéni stílusában a gótika szellemét követte, ami nem más, mint a világmindenség nagy építőmesterének kőbe meredt csontváza. Ez a szellemiség ragyog ki az unoka életművéből is.
Mestere a Főiskolán Bernáth Aurél, aki nemcsak látni, de a művészetről gondolkodni és beszélni is megtanította, ami pozitívan visszahatott munkásságára. Konok Tamás 1959-ben Párizsba költözik, majd Zürichben telepedik le. Első önálló kiállítását 1960-ban, a párizsi Galerie Lambertben rendezték meg. Múzeumi egyéni kiállításra a hollandiai Stedelijkben kapott lehetőséget 1964-ben, majd a svájci Lausanne Múzeumban volt önálló tárlata. 1983-ban szerepelt Zürichben a Geometrische Abstraktion kiállításon J. Albers, F. Morellet, F. Picabia társaságában. Svájcban a Galerie Schlegllel működött együtt, több ízben állított ki a bázeli Art-Expón. Magyarországon a nyolcvanas évektől számos kiállításon láthattuk műveit, reptrospektív tárlatot a Ludwig Múzeumban (1995) és az Ernst Múzeumban (2006) rendeztek.
Töretlen alkotókedvét jelzi, hogy az utóbbi évtizedben is jelen van új és régi műveivel, hely hiányában csak néhányat említek: A gondolatmenet struktúrája (2010), Fővárosi Képtár – Kiscelli Múzeum; Transzcendentális terek (2011), Symbol Art Galéria; Mikroludiumok II. (2012), Evangélikus Múzeum; Ludium pigmentum (2013), Modern képtár – Vass László gyűjtemény; Utak a transzcendens felé, Mária Magdolna Torony (2014), Ars Sacra; A Digitális Agy Anatómiája (2015), Szépművészeti Múzeum; Sine loco et anno (2019), Kálmán Makláry Fine Arts. Utóbbi kiállítás a művész 90. éves születésnapját is ünnepelte.
Ludium Pigmentum – 60×50 cm - Akril,vászon
A világot az újszülött a hangokból és képekből ismeri meg. A hangokat már az anyaméhben érzékeli és reagál is rá, születése után a képek következnek. Nagyon jellemző, ahogyan Konok Tamás a 2019-ben, az Új művészet gondozásában megjelent Emlékkövek című visszaemlékezésében leírja első vizuális élményét: Létem első benyomásai – a homályból felvillanó emlékképek – az amatőr filmek akadozó képkockáihoz hasonlóak. Látom, ahogy a tágas ketrec korlátjába kapaszkodom, és nyúlok a labdámért, majd érzem a langyos víz melegét és a kályhában lobogó tüzet. Ajtaja felett a vasöntvény narancsvörösen izzik. A sugárzó szín bűvölettel vonz, megérintem. A kimondhatatlan fájdalom életem első fizikai megpróbáltatása.
A sugárzó színre figyel, a jövőbeni művész kíváncsiságával, már nem a labda után nyúl, hanem a ragyogó színt, a megfoghatatlant szeretné megragadni és egyúttal megismeri a tapasztalatszerzés gyakran kínzó megpróbáltatásait. De tudjuk, a labdát se hagyja el, folyamatosan labdába rúg, mert a játék végigkíséri egész életművét. Komoly játék ez. Nem hiába másik szenvedélye a zene, a színekkel, vonalakkal is skálázik. Színskála sorozatot hoz össze, fekete alapon szín mélységet és színeltolódást. Ütemek és ritmusok, nincs kitüntetett szín, egyformán ragyogók. Elmúlt a vihar, a szivárványt látjuk vagy kinézünk a kék égre is, talán zöldül a táj. Ablakokat látunk. Mintha elgondolkozva megdöntenénk fejünket és úgy néznénk a világba, hogy ne csak a szokványos fókuszból lássunk, majd egy meghajlított papírlap, talán az el nem olvasott levél titkával, a piros sáv akár örömhír is lehetne.
Emlékirataiból tudhatjuk, mennyire rettegett gyerekkorában a sötétségtől, és most sem szeret teljesen sötét szobában aludni. Szerinte a feketére festett képfelületnek beszívó ereje van, ezt a hetvenes években indult Graphidion noir (Fekete graphidion, 1981) című képeinek festése közben is érezte, a sötét mélység vonzását. Képeivel ablakot nyit az éjszakába, csillagtalan az égbolt, de néhány fehér vonal, négyzet, megtöri a feketeséget és látni a nyitott ablakot, sőt redőnyt, de lehet egy számítógép felnyitott fedele is. Néha fehér téglalap uralja a képet. Egymásra vetültek élményei, benyomásaira kereste festői kifejezésmódját, letisztulási folyamat kezdődött festészetében, nagyméretű monokróm relief-kollázsokat készített, amelyekből Lausanne-ban kiállítása nyílt. A fehér relief sorozatokkal egyidejűleg nagyméretű, fekete alapú vásznain megjelentek a fehér vonalhálók, hálózatok, végtelen kapcsolódások.
Kedveli a hajló, íves fekete színformákat is, amelyek a szürke felületen úgy jelennek meg, mintha betűk lennének, talán betűt vet Konok és nekünk ezeket kell learatni, megfejteni. Keresztezik egymást a fehér vonalak, stilizált keresztként is felfoghatom őket, vagy bábjátékot látok, valaki marionett figuraként irányítja, mozgatja a nem látszó testet. Nincs egyhangúság, mozognak a formák, a vonalak, helyüket ugyan nem változtatják, de szemünk becsap bennünket, úgy látjuk, hogy elmozdulnak vagy elmozdultak a helyükről. A képi motívumok elhelyezése sugallja az örök mozgást és az örök nyugalmat. Az egyik képen a háttér márványos, a kép közepén tiszta kék, halvány és erősebb színben, tintahal kéken, a fekete négyzet a kép jobb alsó sarkában képezi azt a pontot, amit Arkhimédész mindig is keresett, azt a pontot, amelyből kifordíthatja a világot. A kép alsó mezejében fehér téglalap, a mélységet hordozza, a távlatot, az alapot. Innen indulunk, amikor megszületünk. Tiszta lélekkel, érintetlenül. Konok nem fordítja ki a világot, hanem felénk fordítja.
A csonka vonalak, átlók, ívek és körök a teljesség igézetét hordozzák, de nem tagadva, hogy a tökéletesség mindig torzó is, olyan tér, amelyben a viszonyok és arányok meghatározottak, megtervezettek, de nem feltétlenül számolás és vonalzó által, hanem a kreativitás révén, hogy nincs igazán megoldása a viszonyoknak és arányoknak. A szem csal, harmóniát lát ott, ahol valójában nincs, és diszharmóniát vél felfedezni ott, ahol harmónia uralkodik. A sors nyitottságát látjuk, a nem determinisztikus világát. Valamin belül és kívül vagyunk, egy térből lépünk ki és egy másik térben találjuk magunkat. Az idő nem számít, pereg a rokka. Fogy a fonál, a párkák csendben szövik, vágják el a sors fonalát. A jelenben érezzük magunkat, és nem egy fiktív időben és térben. Konok Tamás nézőpontjával vitatkozhatunk, de egyet nem tehetünk, hogy a képek dinamikáját, a képekben rejlő energiát figyelmen kívül hagynánk. Színenergia, mondhatnánk. Kötődünk a látványhoz, és a látvány kötődik hozzánk, a nézőkhöz. Nem csak színenergia, szinergia is.
Nem az a feladat, hogy megörökítsük a látott világot, hanem az, hogy létrehozzunk egy világot. A művészet nem stíluskérdés, hanem az egyéni ideának végsőkig kiművelt, következetes útja. A művészet filozófia és szelekció, a többi kézügyesség. A műalkotás az isteni teremtés utánzása egy művész temperamentumán keresztül – vallja Konok Tamás. Absztrakt geometriájában végig ott van az érzéki mozzanat, amely nem engedi, hogy csak az értelem uralja képterét, így nem marad a jelenségek világának foglya. Műveiben az élet jelenik meg, művei az életet szolgálják. Nála szervesen kapcsolódik egybe struktúra és a tapasztalat érzékelt minősége. A megismerés folyamatát, a művészből kiváltott intenzív érzelmi reakcióit is követhetjük a formagazdag variációkban, amelyek a szerkezetek érthetővé válását segítik.
Mindegyik művében az érzékelt formák újjáteremtésére törekszik. Ez az újjáteremtés nem feltétlenül jelenti, hogy a művész kizárólagos célja a harmónia elérése, inkább valamilyen sajátos arány megtalálása. Képeinek ritmusába, egységébe mindig beletartozik bizonyos jellegű disszonancia, határátlépés, ezzel is jelezve, a gondokat, az ellentmondásokat sem az életben, sem a művészetben nem lehet kikerülni, nem létezővé tenni. Bach a fúgáinak rendszerét matematikai szerkezet mintájára építette fel. Konoknál is az érzéki formák felismerhető matematikai renddel párosulnak. Ez a művészi gyakorlat nem mond ellent a Thoreau által leírtaknak: Néha, mikor a tó partján cél nélkül sétálok, megszűnök élni, hogy létezni kezdjek. Konok mindegyik művében érezni a létezés kezdetét, az elindulás, a továbblépés mozzanatát, dinamikáját. A milliméterek ritmusát. Az egyes művek egymáshoz való hasonlósága nem az utánzásból, ismétlésből fakad, hanem az egyetemes ritmus megtalálásából és láthatóvá tételéből. A szabadság terepei ezek, ahonnan az élet szeretete árad. Fel-feltűnik a halál előérzete is egy-egy kép láttán, az érzelmi feszültség és az egyenes vonalakból kialakított szerkezeti váz összhangja nem steril világot mutat és ábrázol. Fülünk is figyel, moll és dúr zenei hangokat rejtenek a képek, a líraiságban a fehér vonalak tisztaságát a sötét hasábok, sávok ellensúlyozzák.
Konoknál minden objektivizáló szándék érzelemmel telített, mert ami megtörtént, ami múlttá lett az ismétlődően visszatér az alkotásaiban. Önhagyományozó, önmagára is reflektál. A függőségektől és kényszerektől terhes világban sem tagadja meg, hogy műveivel rendre ahhoz a kérdéskörhöz közelít, amelyben a fő kérdés: mi is a festészet? Semmi sem magától értetődő, ha annak is látszik, vagy annak látja a néző a kép előtt állva. (Systemes, 2011) Konoknál a szétterjedő tér dinamizmusa, a kereszteződések, ellenmozgások, a vonalak és ívek finom árnyalatai önmozgások, szervesek. Képeinek színei elnyelik a fényt, az átlós vagy párhuzamos struktúrák, görbületek, ívek és szögek a világos és sötét mezők váltakozó ritmusában is tetten érhető, hogy alkotásai egyre egyszerűbbek és koncentráltabbak. A színmezők és a vonalak párharcában nincs végeredmény, nincs győztes, de nincs vesztes sem. Megteremti annak illúzióját, hogy olyan művet hozott létre, amit korábban elképzelni sem tudott.
Systemes – 15×15.3 cm – Collage, akril, papír
A digitális agy anatómiája címmel nyílt kabinet-kiállításán hatalmas diptichont (Az elektronikus agy anatómiája 1–2, 2010–35) állított elénk, ikreket. Talán oltárképet, vagy egy női és egy férfi agyat látunk? A két kép korunk szimbóluma, paradigmaváltásra utal. Helyesebben maga az új paradigma. Időben egymásba olvasunk, egymásba írunk, egymásba mosódunk. A logocentrikus világunkban új gondolkodásra vagyunk kényszerítve. A digitális (elektronikus) agyat és annak képét a valóság megismerhetőségének, rögzíthetőségének szimbólumaként is értelmezhetjük. Konok Tamás a linearizált rögzítés és a többdimenzióság, többrétegűség gyakorlatát alkalmazza, amely révén a bennünket körülvevő világ feltérképezéséhez jut egyre közelebb.
Konok az emberfőre irányítja a figyelmet. A digitális agy integrál, összefog, befogója van. Univerzális. Anatómiailag biztosan. A 2003-ban készült 21 gramm című filmben „Azt mondják, a halál pillanatában mindnyájan 21 grammot veszítünk el”. Ez lenne a lélek. Ennek a kijelentésnek nincs tudományos alapja. Konok Tamás megmarad szigorúan az agy digitális képénél. Nem grammban méri a lelket, az agy működését.
Alkotásait térköltészetként, kommunikatív és imaginatív kapcsolatok hálózataként is felfoghatjuk. Műveinek megkülönböztethetősége más absztrakt művészek alkotásaitól, emocionálisan is hat, felismerjük, ráismerünk, ez Konok, aki ugyan műveit minimális formavilággal hozza létre, de a rend, a rendszerteremtés apollonisztikus világképét képviselve. A rendteremtés vagy a rendszerbe foglalás a szabadság összhangzása – nyilatkozta egyik interjújában. Műveinek anyagtalansága meglepi a látogatót, az absztrakt képek színdinamikája, mozgalmassága közvetetten felveti az emberi test és minden életforma, a bolygók és a napok és a valóság összefüggését, anélkül, hogy tudnánk vagy tudnunk kellene, ezekben az összefüggésekben egy matematikai számsor, a Fibonacci sor rejlik. Sőt az aranymetszés is jelen van Konok alkotásaiban. Az érvelés legmegfoghatóbb és egyben legelvontabb formáit alkalmazza az alkotásai révén. Diptichonként nézhetjük a Csíkos piros piramis (2010) és a Csíkos kék piramis (2010) című alkotásokat, hideg és meleg, akár jin és jang is lehetne.
Az ember öreg korára felszínesedik, hallottam Konok Tamás mondását, amit sikeres szemműtétje után mondott. Értem és kedvelem öniróniáját. Legújabb képeit is látva, mondhatom, hogy semmi felszínesség, a végletes értelmezés horizontja nem jelölhető ki, képről képre folytonosan változik. A sikerült alkotás metamorfózis, mondja Konok Tamás önéletírásában. Mikro- és makrovilág egyszerre.
Juhász Ferenc Konok Tamás tíz évvel ezelőtti kiállításának megnyitó beszédéből idézek: A lét-felület alatt, a belső isteni kimutatkozás titkos rendszerét és titokzatos mélységeit akarta tudni, megmutatni és kimutatni. A héj alatt a benti mélységet, láthatóvá tenni a rejtőzködő, így örök láthatatlant. A külső alatt a belső mélységet, a fölfelé táguló ritkulás szerkezetét. A nagyapa gótikája köszön vissza?
Juhász Ferenc arcképe – 120×100 cm – Olaj, vászon
Konok Tamás, mintha Barabási Albert László, a világhírű magyar kutató Behálózva – a hálózatok új tudománya című évtizedes kutatások alapján megírt könyvének mondanivalóját jelenítené meg képein, amire csak a művészet képes. Tanuljunk meg látni és tanuljunk meg kérdezni egyszerre a logika és a lélek nyelvén. A felszín csobog és nem hallgat a mély.
Megjelent a Bárka 2020/3-as számában.
