Szántó Magdolna
Családi kör
„Este van, este van: kiki nyúgalomba!", legalább is 19,05-ig, mert onnantól már izgatottan várjuk, hogy elkezdődjön a „tündérmese".
Április 20-án ugyanis azért mentünk el a Körös Irodalmi Társaság által rendezett, és a Békés Megyei Jókai Színházban tartott író-olvasó találkozóra, hogy másfél óra erejéig részesei lehessünk Szabó T. Anna költő és Dragomán György író „tündérmeséjének". Így aposztrofálta ugyanis Szabó Tibor, a Bárka társszerkesztője és az est egyik házigazdája a meghívott író házaspár kapcsolatát. Kiss László szerkesztő- és beszélgetőtárs fel is teszi a jelen esetben klasszikusnak számító nyitó kérdést: hogy tud ez a kapcsolat működni?
Kis hezitálás után Szabó T. Anna ragadja magához a szót, s életútjáról mesél. Kolozsvárott született, majd 1987-ben családjával Szombathelyre költöztek. Itt ismerkedett meg jelenlegi férjével, mely találkozást „sorsszerűnek" nevezte. Dragomán György, aki szintén erdélyi származású (Marosvásárhely), 1988-ban került Szombathelyre. A következő közös állomás Budapest, egyetemi élet, házasság, gyerekek. Látszólag hasonló útirány (angol szak, doktori iskola), jogos hát a nyitó kérdés, mégis nagyon finoman elkülönül a beszélgetés folyamán a két személyiség.
A hallgatóság Szabó T. Annát egy érzékeny gondolkodó és sokoldalú embernek ismerhette meg, aki költői mesterségéről éppen olyan komolysággal és természetességgel beszél, mint másik választott „mesterségéről", az anyaságról.
Őszintén szól szellemi fejlődéséről, költőpéldákról, elutasításról és elfogadásról, megértett művészsorsokról, költészetéről, versírásról. A sok előd közül a Radnóti-analógia talán az egyik legmarkánsabban megragadható, hiszen az ő esetében is élesen elkülönül az élményháttér (ld. naplóját) és a költői nyelv. Számára is fontosak a napi események, de az csupán ihletforrás, a költői nyelv, az más. Formában kell írni, mert a forma fegyelmez, ennek megtanulása a költőiség egy bizonyos foka. S nem csak a Szabó T. Anna-versekre igazak e megállapítások, hanem habitusára is. A vers ugyanis írja önmagát, s ha kell, éjszaka ébreszti fel költőjét oly módon, hogy az véresre harapja nyelvét, de a szöveg megszületik, még akkor is, ha a gyerek ollóval vágja el a laptop zsinórját.
„A körülmények ne legyenek kifogások", hangsúlyozza (hangsúlyozzák) Dragomán György (is) többször is az est folyamán. Prózaírói tevékenységéről Szabó Tibor faggatja, fókuszálva második regényére, A fehér királyra. Bepillantást nyerhetünk a prózaírás rejtelmeibe, nehézségeibe, technikájába. Teljes Karinthy-feeling, Így írtok ti, illetve ír Dragomán György a nélkülözhetetlen foteljában ülve, s a fehér falat figyelve, hiszen elmondása szerint „vizuális típus", s ha nem is az a bizonyos bibliai kéz írja fel a szöveget, a hallgatóságnak efféle allúziói is támadhatnak. Míg Szabó T. Anna a formát hangsúlyozza, Dragomán György az elbeszélői hangot. Ő ehhez igazítja történetét/történeteit - A fehér király esetében a novellafüzér lett a megfelelő narratív keret. Az élményi háttér ez esetben is másodlagos, hiszen irodalmi alkotással, fikcióval állunk szemben. Megtudhattuk, e regény valóban „tündérmesébe" illő útját a megszületéstől a recepcióig, valamint a számtalan nyelvre való fordításáig. A szöveg ez esetben is önálló életét éli. S mivel Karinthy mester már nem (de csak ezért!), Király Levente vállalta az értékelést a paródia eszközével, aki szerint A fehér királyt 998 nyelvre fordították le,1000 volt a cél, de közben két nyelv kihalt.
Természetesen a beszélgetés egésze sem nélkülözte a humort, iróniát, öniróniát, mivel ez a személyiségből fakad. A két alkotói pálya újra összeért az est folyamán, hiszen mindketten a fordítás fontosságát, a fordítók felelősségét, alázatát emelték ki, s ennek a munkának a specifikus nyelvhasználatát, nyelvi specifikumát.
A találkozó vége felé hobbik - kertészkedés, főzés, tervek, s a majdani célok is felsejlenek: gyerekkötet, újabb prózakötet, esetleg egy közös Metallica koncert.
A hallgatóság az est ama finom fokozatosságára is rezonál, miszerint ez a beszélgetés négy olyan ember között zajlik, akik mindannyian aktív résztvevői kortárs irodalmi életünknek. Az a fajta tolerancia és közösen beszélgetni tudó, egymás gondolataira reflektáló magatartás, mely ezt az alkalmat jellemezte, mindenképp főhajtást vált ki az olvasóból/hallgatóból.
A zárás méltó az esthez, hiszen Szabó T. Anna legutóbbi kötetéből olvas fel (Elhagy). Kisebb hiányérzet Dragomán Györggyel kapcsolatban merül(het) fel, aki ez esetben saját prózai munkásságából ezt a mozzanatot Elhagyta: „Egy csak a lecke: nem ő vagyok én,/idegen, idegen, elhagy.//Ott a világ, lesz más, aki vár!/Lesz majd benne, kit elhagyj./Csukd be az ajtót, vissza se nézz:/várni könnyebb, menni nehéz,/lesz ki elárul, lesz, ki elárvul,/mindig lesz, aki vár, aki fél,/mindig lesz, aki vissza se tér,/megszül, és meghal, és elhagy."
Az esten készült fotók galériája (a képeket Sz. Kovács Viktória, Rácz Katalin és az A-Team készítették).
Hartay Csaba helyszíni tudósítása az Irodalmi Jelen portálján (külső hivatkozás)
