Pál-Lukács Zsófia
„Pontos történetek, útközben”
Bemutatták a Magyar Kultúra
első számát
a Petőfi Irodalmi Múzeumban
„Így nőnek fel bennünk az álmok” – idézem fel Farkas Wellmann Endre nagy hatású versének egyik tételmondatát a Magyar Kultúra nevű új, havi megjelenésű folyóiratból, melynek első lapszámát ünnepélyes keretek között mutatták be 2021. június 23-án a Petőfi Irodalmi Múzeum udvarában. Persze, az általam választott mottó megtévesztő, kissé romantikus képet idéz, melyet a szerző a szövegben erőteljesen szétszálaz, lebont. Éppen ezért találom reprezentatívnak a bemutatóval kapcsolatos beszámoló során, mert új összefüggésekre irányítja a figyelmet. Ugyanezt teszi, szándéka szerint a Magyar Kultúra című folyóirat is: látleletet nyújt a magyar örökségről, hosszúfényben mutatja meg azokat az értékeket, melyeket saját kortársaink képviselnek, Kortársak közelről. Mindeközben nemcsak az álmok nőnek (fel) bennünk, hanem a magyar kultúra iránti elköteleződésünk is, mint amilyent a Petőfi Irodalmi Ügynökség képvisel.
Demeter Szilárd, A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója
Köszöntőbeszédében Demeter Szilárd éppen erre az elköteleződésre utalt: „Magyarországon újraindítjuk a kultúrát”, ebbe a koncepcióba illeszkedik a hétfőn Széphalmon megnyílt állandó Kazinczy-kiállítás, melyet a Petőfi Irodalmi Múzeum – A Magyar Nyelv Múzeuma rendezett, ennek része a tegnapi esemény, melynek keretében folyóirattámogatási kuratórium alakult, a magyar folyóiratkultúra megerősítése céljából. Az újraindítás részeként ugyanakkor átalakul a Petőfi Irodalmi Ügynökség, átfogóbb jelleget öltve, Petőfi Kulturális Ügynökséggé fog válni.
A kultúrával kapcsolatosan arra vagyunk kíváncsiak, ami más. A másságunk a mi önazonosságunk, jelentette ki beszédében Demeter Szilárd. Ez leginkább abban mutatkozik meg, hogy a magyar nemzet, magyar kultúra határai nem esnek egybe Magyarország határaival, így „vannak végvári vitézeink”, akik élik és értik a kultúránkat. Az ők történetei a mi útitársaink, ha a címben szereplő Mészöly Miklós-szöveg címére utalok, a pontos történetek tehát útközben íródnak, melyeket tudnunk kell észrevenni és megmutatni a közönségnek. Minderre van igény; noha a kulturális szokásaink megváltoztak, áttolódott az online világba az érdeklődés, mégis vannak magyarok, akik ragaszkodnak a tárgyiasult kultúrához – ezt az igényt szolgálja ki a Magyar Kultúra, hogy megismerhessük saját magunk karakterjegyeit. Pál Dániel Levente megfogalmazásában a Magyar Kultúra egy leírt oral history magazin kíván lenni. Emellett persze sok más is.
Bonczidai Éva, Pál Dániel Levente, Juhász Anna
A lap főszerkesztője, Bonczidai Éva a folyóirattal kapcsolatos koncepciók alakulásáról beszélve, éppen a fentiekben említett, nagy ívű kettősségre hívta fel a figyelmet: a szellemiségnek a magyarságot és a magyarság kultúráját is képviselnie kell, az irodalom mellett meghatározó képzőművészeti alkotásokkal, alkotókkal is foglalkoznia kell, emellett tánccal, kortárs zenével, művészetekkel. Amikor a felkéréssel találkozott, egyértelmű volt számára, hogy a folyóirat neve rögtön behatárolja azt, mit lehet és hogyan lehet mondani. Minőséget feltételez. Kérdés, hogy releváns válaszokat fognak-e találni arra az olvasók, hogy mi az, amit képvisel a magyar kultúra, összehasonlítva például a száz évvel ezelőtti kultúrával, mondta. A kultúrák és kulturális idők közötti kapcsolódást, a híd szerepét is fölvállja a folyóirat, ezért lett többek közt az első tematikus szám témája a Duna, erre a motívumra épült a rangos megnyitó arculata (a következő lapszámnak piros lesz a vezérszíne, témája pedig a család: alkotóként működő családokat fognak bemutatni, az idős családtagok életterére, kapcsolati hálójára figyelnek; egyes írások elérhetőek lesznek a továbbiakban a kultura.hu, a 1749.hu, a helyorseg.ma és a Mesecentrum kulturális, irodalmi és gyerekirodalmi portálokon).
Juhász Anna és Száraz Miklós György
Ady Endre A Duna vallomása című verse a Hosszúfény nevű költészeti rovatban adja meg az alaphangot, ehhez viszonyítva szólaltak meg kortárs kötők a Dunával kapcsolatosan. Útközben a Duna felé sok neves alkotóművésszel találkozhatunk az első lapszámban, sokféle kapcsolódás jön létre. Visky András író szemtanúja volt a Dunának, ennek emlékeiről vall az Eddig nem ismertem, de most ismerem című, Bonczidai Éva által készített interjúban, mesél a gyerekkori kényszermunktáborba való internálással kapcsolatos emlékképekről, az ő saját Duna-élményéről. Az intellektuális, érzelmi és történelmi körút során Bonczidai Évát kérdezőként és főszerkesztőként jól láthatóan egy cél vezérli: megkeresni és bemutatni azokat az embereket, akiket már Ady is keresett a lapszámban idézett versében: „A Duna-parton sohse éltek / Boldog, erős, kacagó népek?” A kétkedés nála meggyőződés, hisz abban, hogy ma is vannak boldog, erős, kacagó népek a magyar kultúrában, akiket szerkesztőtársaival és azokkal a műhelyekkel együtt rendre fel fog keresni, hogy „mindannyiunk közös témáiról” beszéljenek. Éppen ezért akar egy ügynökség kulturális lapot indítani, emelte ki Pál Dániel Levente, hogy a világról alkotott határozott mondanivalót mindig tematikusan tudja az olvasók felé közvetíteni, összetetten, 130 oldalban. Ilyen mondanivalót pedig ebben a különösen nehéz, járvány okozta időszakban bőven találunk.
Farkas Wellmann Endre felolvassa a folyóiratban megjelent versét
A rendkívül igényes tartalmi és formai sokszínűséget, esztétikai tartalmat közvetítő lapszámot tehát most egyrészt a Duna, másrészt pedig Szőcs Géza emléke fogja össze, hiszen az első számot az ő emlékének ajánlják. Miként Juhász Anna, a bemutató háziasszonya fogalmazott, a magyar kultúrát elsősorban a halhatatlan életművek jelentik, ehhez Szőcs Géza munkássága mellett Csoóri Sándor neve társul, vagy éppen a száz éve született Pilinszky Jánosé, Mészöly Miklósé (az évforduló kapcsán portré-kiállítással készül a Petőfi Irodalmi Múzeum). Tartalmi szempontból ekként reflektál a jelenünk kulturális életére, hogy – amint Bonczidai Éva fogalmaz – „Ha majd több évtized múlva feltevődik a kérdés, miről szólt a kétezerhúszas évek eleje – (makacsul hiszem, akkor is lesz, aki kérdéseket tegyen fel) –, bizonyára szereplenek majd a válaszban olyan kifejezések, mint a pandémia, klímaváltozás, migráció, adat….De ha most tevődik fel ez a kérdés, a válasz az életünkről szól. Ha őszinték vagyunk, a válasz egy történet”.
Zsille Gábor és a Magyar Kultúra
Ezek a történetek most, illetve a továbbiakban egy tárgyként is gyönyörű, kivételes esztétikai értéket hordozó lapszámban jelennek meg. Az Előretolt Helyőrség című folyóiratból átmentett érték, hogy képzőművészeti választ is kapjunk egy-egy mű, vagy rovat által megfogalmazott kérdésre. Sokféle játék teszi érdekessé és színessé a mottóban megfogalmazott kétkedő komolyságot.
„Minden élet mindent látott, / a kérdések csupán a részletek / hogy mit fogadsz el mikor és minek / segíts, vagy szólj, ha tévedek…” (FWE: Hannibal Lecter látlelete egy káeurópai folyó partján)
Fotók: Hartyányi Norbert/kultura.hu
