Oláh András
„Eredj, ha tudsz…”
(Beszámoló a 48. Tokaji Írótábor eseményeiről)
Amikor a szervezők az ez évi Tokaji Írótábor keretet adó és célját frappánsan összefoglaló címen töprengtek, aligha sejthették, hogy a Reményik Sándortól vett idézet mennyire telitalálatnak bizonyul majd más szempontból is.
A rendezvény fő vonulatát a Trianoni békeszerződés 100. évfordulójához kötődő előadások, beszélgetések, színházi és irodalmi műsorok alkották – lezárva ezzel az előző évek táborainak a Nagy Háború történetét többféle szempontból körbejáró programsorozatát.
A három évvel ezelőtt megálmodott rendezvénycsokor ötletgazdái azonban nem számolhattak a Covid-19 fedőnevű vírus felbukkanásával. (Persze a 100 éves múlt ismeretében mondhatnánk, hogy a történelem ezúttal is csupán ismétli önmagát, hiszen az I. világháború utózöngéjeként is egy kegyetlen járvány, a spanyolnátha tombolt a világban…)
A „kortárs vírus” jelentős mértékben befolyásolta a tábor életét, s az elrendelt óvintézkedések miatt szinte szó szerint a címben jelzett formula következett be: eredj, ha tudsz…
Bizony, sokaknak nem adatott meg a lehetőség, hogy köztünk lehessenek. Váratlanul felmerült problémák miatt a programban feltüntetett előadók közül is többen hiányoztak (pl. Mezey Katalin, Szőcs Géza, Fekete Péter). Emellett különösen a határon túli régiók képviselőinek hiányát érzékelhettük… Voltaképpen csak Karácsonyi Zsolt, a kolozsvári Helikon főszerkesztője, valamint Böszörményi Zoltán és Varga Melinda, az Irodalmi Jelen két kiválósága tudta vállalni a határátlépéssel együtt járó viszontagságokat.
Dupka Gyuri Kárpátaljáról üzent a közösségi oldalán. Tari Pista pedig egy 25 évvel ezelőtt készített filmfelvételt tette közzé. (Sajnos az ott felbukkanó arcokból sokan már nincsenek közöttünk. Magamra is alig ismertem rá: hol van már a hosszú gesztenyebarna haj… és a 20 kilós súlytöbblet is markáns változást eredményezett...)
Muzsnay Árpád levelét közvetlenül a tábornyitás előtti napon kaptam kézhez. Sajnálkozva jelezte, hogy ő sem tud eljönni, s kérte, hogy a nagy zsongásban azért majd gondoljunk rá. Így is történt. Már a legelső rendezvényen, Rákóczi Pincében lebonyolított szokásos tábornyitón koccintottunk az egészségére.
Koccintás Muzsnay Árpád egészségére
(Ködöböcz Gábor, Finta Éva, Oláh András)
Az említett pince persze így is megtelt. És nem csupán a hőség miatt menekültünk oda.
L. Simon László, az írótábor nemrég megválasztott elnöke és Posta György, Tokaj polgármestere köszöntötte az egybegyűlt irodalmárokat.
Tábornyitó
L. Simon László köszöntője
A hangulatot Gáspár Tibor, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze alapozta meg, aki Juhász Gyula és Karinthy Frigyes egy-egy Trianonhoz kötődő versét mondta el. L. Simon László pedig – utalva ama szólássá vált gondolatra, miszerint „Magyar az, akinek fáj Trianon” –, azt fejtegette nyitóbeszédében, hogy semmiképp sem tehetünk úgy, mintha a trianoni fájdalom nem lenne ma is jelenvaló.
Természetesen sor került a borral való ismerkedésre is, bár ez utóbbit jelentősen befolyásolta a tábor elnökének figyelmeztető megjegyzése, miszerint a program roppant feszes, ezért mindenki igyekezzen tartani az időpontokat. Hamar bebizonyosodott azonban, hogy az első napon ez szinte lehetetlen vállalás. Már a szállások elfoglalása is csúszást eredményezett. (Ezúttal ugyanis nem a kollégiumban voltak elszállásolva a táborlakók, hanem Tokaj panzióiban, vendégházaiban.)
A plenáris ülések a szokott helyen (a Tokaji Ferenc Gimnáziumban) – de a szokottól eltérő rendezésben zajlottak (mintegy hátraarcot fordítva a korábbi gyakorlatnak – az egykori nézőtér lett a „színpad”).
A délután első eseményeként a Nemzeti Összetartozás Éve kapcsán Kurucz Éva beszélgetett Kövér Lászlóval, az országgyűlés elnökével a trianoni békediktátum politikai megítéléséről, a magyarság múlthoz kötődéséről és jövőbeni lehetőségeiről.
Beszélgetés Kövér Lászlóval
Kövér László – kiemelve és körbejárva azokat a traumákat, amelyek hazánkat sújtották a történelem során – leszögezte: a magyarság legfontosabb sikere és eredménye az, hogy túl tudta élni ezeket a megrázkódtatásokat, és nemzet tudott maradni.
Fontosnak tekinti, hogy az elhallgatás évtizedei után végre kitárgyalhatjuk a fájó múltat, és végre valóban magunk alakíthatjuk a sorsunkat. Beszélt az Európában kisebbségi helyzetben élő népcsoportokról, akik semmiképp sem hagyhatók magukra. Nemzeti létünk és megmaradásunk tekintetében külön hangsúlyozta: az „a legfontosabb, hogy olyan erős alapokat hozzunk létre, amelyek akkor is állni fognak, amikor már nem mi alakítjuk a nemzet életét”.
Hozzátette, hogy a mi Trianon-problémánk szorosan összekapcsolódik azzal az Európa jövőjét meghatározó kérdéssel, amelyben két tábor áll egymással szemben: a független, önálló és egyenrangú, de együttműködő nemzetek alkotta Uniót támogatók, illetve a nemzeteket (kulturálisan is) maga alá gyűrő összeurópai birodalomban gondolkodók.
Mindeme felvetések jó alapot adtak a folytatáshoz, amelyben előbb Erős Kinga, az Írószövetség elnöke és Hatos Pál osztotta meg gondolatait, Majd Thimár Attila szakszerű közreműködése mellett a már említett Karácsonyi Zsolt és Demeter Szilárd (a PIM főigazgatója) fejtette ki véleményét a „Vérző Magyarország – Trianon utóélete az anyaországi és erdélyi irodalomban” címmel jegyzett témakörben.
Karácsonyi Zsolt egy Reményik-versrészlettel („Ne hagyjátok a templomot, / A templomot s az iskolát.”) emlékeztetett arra, hogy az idézett figyelmeztetés sajnos ma ismét aktuális. Mindezt egy fájdalmasan szomorú, saját tapasztalatú történettel is illusztrálta. Demeter Szilárd pedig azokat az ötleteket osztotta meg, amelyeket a Petőfi Irodalmi Múzeumban valósítanak meg, s amelyekkel a mai fiatalokat (is) próbálják megszólítani.
Az első nap méltó zárásaként előbb a Miskolci Nemzeti Színház ragyogó előadását élvezhette a közönség, melynek során Hunyadi Sándor Feketeszárú cseresznye című darabját mutatták be hatalmas sikerrel, a Paulay Ede Színházban. Végezetül pedig a még talpon maradni bírók Iván Szandra és zenekara koncertjét élvezhették a Rákóczi Pince teraszán.
Persze az este során borozgatásra is sor került. (Én magam Ködöböcz Gábor és Bakacsi Ernő társaságában kóstolgattam némi nedűt.)
A második nap izgalmas kerekasztalbeszélgetéssel indult – ami szinte késhegyig menő vitába torkollt. A közel háromórás attrakciót Makranczi Zsolt moderálta, a beszélgetőtársak pedig Schmidt Mária, Salamon Konrád és Vízi László Tamás voltak.
A beszélgetés résztvevői
Maga a témafelvetés is érdeklődésfelkeltő volt, hiszen a Trianonhoz vezető út felelőseit kutatták, és a békeszerződés következményeit vették górcső alá. Abban egyetértés mutatkozott a vitázó felek között, hogy az USA háborúba való belépése után már nem volt remény a győzelemre, ahogy abban is, hogy a kaotikus belpolitikai helyzet mellett a nemzetiségek törekvései, az utódállamok irredenta politikája, valamint a győztes hatalmak érdekérvényesítési szándékai meghatározónak bizonyultak. „A győztesek totális kapitulációt írtak elő, teljes megadást követeltek” – szögezte le Schmidt Mária, aki azon véleményének is hangot adott, hogy – épp azért, mert ez egy külső nagyhatalmi döntés volt, „Trianonnak nincs még vége! Ez egy lezáratlan dolog.”
A vita akkor kezdődött, amikor Salamon Konrád azt kezdte fejtegetni, hogy idejében végrehajtott reformokkal megelőzhető lett volna a hazai radikalizmus erőre kapása – s ezzel voltaképpen Tisza Istvánt tette elsőszámú felelőssé. A beszélgetés másik két résztvevője azonban sokkal inkább Károlyi Mihály pacifista és a realitásokat figyelmen kívül hagyó politikájában látták az eredménytelenség okait. Vízi László Tamás véleménye szerint 1917-től nyilvánvalóvá vált, hogy az antant a monarchiát szét akarja bontani, hisz így tudta legegyszerűbben megfosztani szövetségesétől Németországot, a magyar politikusoknak éppen ezért nem a Monarchia, hanem Magyarország egyben tartásán kellett volna fáradozniuk. Ezért érthetetlen Károlyi Mihály belgrádi látogatása, s egy – a padovainál lényegesen előnytelenebb – megállapodás aláírása, és a hadsereg leszerelése egy olyan pillanatban, amikor a tényleges háborúnak ugyan már vége volt, de a cseh, a román és szerb csapatok nem álltak meg a demarkációs vonalnál.
A téma izgalmas voltát jelzik a hozzászólások, és az, hogy még ebéd közben is újra terítékre kerültek ezek a kérdések.
A délutáni és esti programok során az irodalomé – illetve a folyóiratoké – lett a főszerep.
Először az Irodalmi Magazin trianoni számának bemutatója zajlott a lap szerkesztőinek (Kondor Péter és Molnár Krisztina) illetve szerzőinek (Pécsi Györgyi és Almássy Balázs) közreműködésével.
Az Irodalmi Magazin bemutatója
Hasonló programmal kapcsolódott be az Irodalmi Jelen is, amelynek szerkesztőségét Böszörményi Zoltán és Varga Melinda képviselték, és hozzájuk csatlakozott Tallián Marian és Lázár Balázs, akik az évfordulós lapszámban közölt írásokból készítettek egy ragyogó összeállítást. Mindemellett valamennyi résztvevő ajándékpéldányt kapott a folyóirat említett számából. Mindkét bemutatónak Sturm László, a Kortárs szerkesztője volt a házigazdája.
Az Irodalmi Jelen Tallián Mariannal és Lázár Balázzsal
Az esti program a Rákóczi pince teraszán lebonyolított Parnasszus-bemutatóval kezdődött. Turczi István, a lap főszerkesztője a 25. évét ünneplő költészeti folyóirat állandó szerzőit invitálta egy kis felolvasásra és anekdotázásra. Előadásukat Gerendás Péter kiváló gitárjátéka színesítette. Természetesen az ajándékozásra itt is sor került: a jubileumi Parnasszus-szám is minden érdeklődőhöz eljutott.
Parnasszus-est
A nap záróakkordját a Hétszőlő Pincészet borkóstolója jelentette. Makai Gergely fantasztikus borkínálattal örvendeztette meg a jelenlévőket. Iván Szandra és Jász Andris pedig nosztalgia slágerekkel biztosított zenei aláfestést. A hangulatról mindent elmond, hogy csak jóval éjfél után kezdett asztalt bontani a társaság.
A harmadik nap programját némiképp az időjárás is befolyásolta. A plenáris ülés még rendben lezajlott. Konrad Sutarski a magyar-lengyel történelmi kötődés szemüvegén keresztül vizsgálta a Trianon-kérdést. Csontos Márta Reményik Sándor életművét alapul véve a kultúra megőrzésének fontosságáról beszélt.
Konrad Sutarski, Lezsák Sándor, Csontos Márta előadásai -
az ülést Ködöböcz Gábor moderálta
Lezsák Sándor – aki számtalan határon túli szerzővel tartott kapcsolatot már a 70-es években is – a megmaradás témakörére helyezte a hangsúlyt. Ennek kapcsán saját emlékeit és a magyar irodalom klasszikusait idézte. Sütő András érzékletes példázata mellett – miszerint „A fű lehajlik a szélben, és megmarad” – Szabó Dezső szállóigévé vált mondatát is felelevenítette: „Minden magyar felelős minden magyarért.” És egy Gálfalvi Györgyhöz kötődő anekdotát is elmesélt, aki a dicstelen 2004-es népszavazás után felhívta őt Marosvásárhelyről, és kesernyés humorral ezt kérdezte: „Hát hogy vagytok, ti, határon túli magyarok?” Az ülést Ködöböcz Gábor moderálta, aki zárásként egykori egyetemi diáktársát, Csengey Dénest idézte, aki egy munkájában többször is leírta – csak hogy el ne felejtsük: „Magyarországon vagyunk”.
A következőkben Reményik Sándor emléktáblájának felavatására került sor.
Emlékezés Reményik Sándorra
A zuhogó eső miatt az avató beszéd – amit Fekete Péter államtitkár úr váratlan elfoglaltsága miatt L. Simon László vállalt magára –, ezúttal a gimnázium épületében hangzott el. Az emléktábla leleplezése pedig az esernyők árnyékában történt.
Ezt követte a tábor záróeseménye, az immár hagyományosnak tekinthető díjkiosztó ünnepség.
A Tokaji Írótábor díját ebben az évben Rózsássy Barbara kapta. Az írótábor Nagyhordó-díját Szentmártoni János vehette át, Hordó-díjban pedig három hölgy (Mirtse Zsuzsa, Tallián Mariann, Völgyi-Tóth Zsuzsa) részesült. A díjazottak munkáját Erős Kinga méltatta.
Szentmártoni János és Mirtse zsuzsa díjazása,
laudál Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke
Itt vehették át jutalmaikat az ez évi Debüt-díjasok is. A szakmai zsűri líra kategóriában Bék Timur költőnek ítélte a Debüt-díjat, a tavaly megjelent Aszterión című első kötetéért. Széppróza kategóriában Vöröskéry Dóra vehette át a kitüntetést Röpképtelen madarak című novelláskötetéért. Tanulmány kategóriában a díjat Smid Róbert irodalomtörténész kapta Sigmund Freud és Jacques Lacan papírgépei című könyvéért.
L. Simon László táborzáró összegzésében leszögezte: bár Trianon hosszú ideig tabu volt, s emiatt kibeszéletlen maradt, az utóbbi időkben a kettős állampolgárság és a nemzeti összetartozásról szóló törvény elfogadásával, valamint a határon túli magyar területek kulturális és gazdasági támogatásával történt néhány érdemi lépés a nemzet egyesítésére.
A táborzárás után persze még meglátogattunk egy közeli pincészetet, hogy ne csak az emlékeinkben maradjon meg a tokaji bor íze.
De a hazaúton sem maradtam irodalom nélkül. Két utasom is volt. Petrusák János ugyan csak Nyíregyházáig tartott velünk, de Sturm Lacival Kocsordig még folytathattuk a diskurzust. (Lám, ez is a tárgyalt korszakhoz kötődő emlék: hiszen a kocsordi Kraszna-híd mellett áll Kratochwil tábornok székely hadosztályának emlékműve, amely itt vívta utolsó győztes csatáját a román hadsereggel szemben…)
