Elek Tibor és Darvasi László
Dávid Péter
„Néha arra ébredek, hogy írok.”
Darvasi László Békéscsabán
„Korunk egyik legnagyobb prózaírója” – vezette be Elek Tibor a Darvasi Lászlóval folytatott beszélgetését. 2019. november 11-én Békéscsabán, a Művész kávéházban a teltház érdeklődve hallgatta, a vendég pedig tartózkodó szerénységgel fogadta a magasztaló szavakat.
Darvasi László
Darvasi László szerény, megfontolt, őszinte, megválogatja a szavakat, okosan, jól beszél, humorral sztorizik, erős, kemény történeteket mesél. Mintha szóban is írna, mintha lejegyzendő szöveg lenne, amit mond. Jó író, még ha legutóbbi Szív Ernő-tárcájában a Bárkaonline-on éppen arról írt, hogy „olyan nincsen, hogy jó író”.
Elek Tibor kérésére elmeséli, hogyan lett tárcaíró. A Délmagyarnál dolgozott, de olyan feltételeket kapott, amik mellett nem folytatta munkáját. Befejezte hát a tárcaírást, de hamarosan elvonási tünetek jelentkeztek rajta: felfigyelt az élet olyan apró mozzanataira, amiket jó lett volna megírni tárcaként. Főleg egy olyan ember számára lényeges ez, aki néha arra ébred, hogy ír. Így aztán újrakezdte, és a mai napig folytatja a tárcaírást, aminek az alapja a figyelem, a világra való folyamatos rácsodálkozás és a félelem. Félelem a csendtől, a haláltól, amiktől csak írás által menekülhetünk.
A közönség egy részével
Darvasi László jó felolvasó. Szövegei lüktető fantáziával, színes nyelvvel, széles regiszterben áradó mondatok. Karádi Katalinról írt tárcájából olvas egy szívszorító részletet. Elmondja, hogy drámát is írt Karádiról (éppen Elek Tibor kérésére), ahogy Bajor Giziről is, ezekről a bátor, megalkuvást nem tűrő művésznőkről, akik szembe mertek fordulni a hatalommal, akik a szenvedést színjátékként értelmezték.
A Magyar sellő kerül terítékre, Darvasi László legújabb regénye. Elmeséli, hogy négy-öt korábbi, hasonló hangulatú novellát fésült össze, hogy egy egységes egész álljon össze belőlük. Megbolondította ezt a Fertő-tóban talált vadember történetével, akiről Jókai is írt Hany Istók néven a Névtelen várban. A történet egy német kisvárosban játszódik, ahol köveket dobálnak az emberek, és ahol egy könyörtelen gróf hatalmaskodik a lakosság felett (erre a célra a főnemes még egy ún. tortúramestert is alkalmaz).
Magyar sellők
Elek Tibor felhívja a figyelmet a könyv problematikusnak látszó jellemzőire is. Jelzi, hogy meglehetősen sok trágárság fordul elő a szövegben, és hogy nem elég egyszer elolvasni a regényt, hiszen sok titok, sok fehér folt található benne. Darvasi az előzővel kapcsolatban úgy véli, minden szónak megvan a maga létjogosultsága bizonyos környezetben, megfelelő helyen nincs csúnya szó, ráadásul – teszi hozzá – a szépen megfogalmazott hazugság sokkal csúnyább, mint akármilyen trágárság. Ezt bemutatja a regény is, hiszen a „szépbeszédű” hatalom borzalmas dolgokra kényszeríti a szövegben szereplő német kisváros lakosságát. A regény fehér foltjaival kapcsolatban úgy tűnik, hogy Darvasi László inkább kérdéseket próbált feltenni, semmint pontos állításokat megfogalmazni. A regényben előforduló többfajta beszélő (a szövegből kiugráló kurzív mondatok), lehet, hogy nem kedvez a könnyed olvasásnak, de több nézőpontot kínál az értelmezésnek.
Darvasi felolvas
A Magyar sellő több témát is érint. A hatalom problematikáját, a hatalommal való szembefordulás lehetőségét, és azt, hogy hogyan lehet normálisnak maradni egy olyan környezetben, ahol semmi sem normális. Van a regényben szerelmi szál, de megjelenik benne az Istennel való kapcsolat is. Sokrétű és sokszínű szöveggel van tehát dolgunk, amely ráadásul – mondja Elek Tibor – az eddigiek közül az egyik legköltőibb nyelvű Darvasi-szöveg. Az író rábólint erre a megállapításra, hiszen ő is úgy gondolja, hogy úgy kell olvasni a Magyar sellőt, mint egy hosszú verset.
A szerző Merő Béla példányát dedikálja
Az est végén Darvasi László még elmeséli, hogy egy regényen dolgozik évek óta, egy olyan nagyregényen, ami az egész huszadik századot felöleli 1910-től napjainkig. Jelenleg 1945-nél tart… Még egy rövid tárca az idős költőről, akinek pajzán verseit többször is elolvasva kritizálják és élvezik az idős asszonyok. Azután taps.
Fotók: Rácz Katalin
