Május 29-ének forró csütörtök délutánján vendégül láttuk a sokszínű Karafiáth Orsolyát. A művésznő az utóbbi években nem egyszer volt már a Bárka, a Békés Megyei Könyvtár és a Körös Irodalmi Társaság literatúrkommandójának vendége, talán emiatt maradt el a várva várt, kaput-falat döngető létszám. A szervezők kissé feszülten, a könyvtár dolgozói némileg értetlenkedve, maga a szerző azonban könnyedén és derűsen vette tudomásul, hogy a közelgő érettségi megmérettetés, a tikkasztó hőség, egyáltalán: a dolgos hétköznapok energialecsapoló hatása nem múlt el nyomtalanul a békési irodalmi tájon. Tehette mindezt azért is, mert ezúttal újfent kiderült, a kevesebb gyakran több. A könyvtár kistermében megtartott „est” baráti csevellyé oldódott, melybe belefért a beszélgetőpartnerek közötti ironikus zrika, a „Karafiáth-mítoszhoz” (értsük rajta: kép a költőről) most már elválaszthatatlanul hozzátartozó, szokásosan lazára vett sztorizgatás, vagy a hallgatóság játékba vonása, megszólítása, amit a publikum könyörtelenül kihasznált: talán nem is volt még ilyen közvetlen társalgás a kezdetben fáradtnak tűnő, az idő múltával azonban egyre vagányabb, fesztelenebb szerző és közönsége között.

Szabó Tibor, a bő egy óra moderátora elsősorban legújabb, az Ulpius-Ház kiadónál megjelent regényéről, A Maffia-Klubról faggatta vendégét, felkészülten, precíz és lényeglátó kérdéseket elővezetve. A könyv recepciója egyelőre nem minden probléma nélkül alakul: a visszafogottan hízelgő kritikák kapcsán volt tehát miről beszélgetni. Közben persze képet kaptunk a mű szerkezetéről, beszédmódjáról, szóba került a fikció terében mozgatott alakok lehetséges „földi mása”, illetve az ezek kapcsán érkező meggondolatlan és hálátlan olvasói reakciók, melyek a ráismerés öröme helyett a ráismerés bosszúságáról árulkodnak. Aki nagyon figyelt, megtudhatta, ki az a titokzatos Lajos, s Ágota szimbolikus nevének fölfejtése sem maradt el.

Ritkán fordul elő, hogy felolvasás nélkül megy le egy író-olvasó (legutóbb talán Vámos Miklós ittlétekor maradt el az olvasás), ezúttal azonban így történt, aminek nem láttuk az okát, de nem is firtattuk. Megvolt, rendben volt, és ami a legfontosabb: egyben volt az egész.

A Karafiáth-délután több csúcsa közül egyiknek a könyvvel párhuzamosan kiadott lemez prezentálása bizonyult. A Maffia-Klub című film zenéje különös, igényes, mindenekelőtt azonban szórakoztató egyveleg, mely a szerző könyvének narrációs mechanizmusait felidéző monológok köré épül, s alighanem performance-turnéért kiált. Magunk abban a pillanatban, amint megütötte a fülünket egy a szerzőhöz intézett kérdés (az utolsó számot, ugye, nem stúdióban rögzítették?) és az erre adott válasz (dehogynem), tudtuk, rendkívüli kiadványról van szó. Ebbéli várakozásainkban nem kellett csalódnunk. A CD-borítón Karafiáth Nagymesternő, az Elektrik Bugi Kommandó misszionárius tánczenekar szelíd főalakja látható, jósnőnek öltözve, ölében-kezében levágott disznófej. Sejtésünk szerint a döglött Nagyúr nem más, mint a könyv fel- és megidézett alakja, a gyűlölt-kívánt Lajos. Ama bizonyos utolsó dal meghallgatása után pedig értjük a fentebb citált kérdést, s jobbnak látjuk „a vérhóhér a kommandó parancsára vár” szöveghelyet is megfelelően értelmezni.