Telt ház április 8-án a Békéscsabai Tavaszi Fesztivál zárórendezvényén a Békés Megyei Könyvtár nagyelőadójában – legutóbb Vámos Miklós késő őszi könyvbemutatóján voltak itt ilyen sokan irodalmi esten –, de hát mikor is jönnének el a kortárs magyar irodalom helyi barátai közül sokan, ha nem a tékozló fiú első igazi hazatérésekor: Grecsó Krisztián új regényének (Tánciskola) bemutatása alkalmából. A beszélgetőtárs, Szabó Tibor frappáns, a regény lényegi jellemzőit felvillantó (gömbölyűre csiszolt próza, nagyon finoman stilizált, még a korábbi prózákhoz képest is rendkívül választékos szöveg, egy megható történet és közben nagyon komoly emberi dráma) bevezetője után, az első, a Békéscsabához fűződő viszonyára irányuló kérdésre válaszul mondja is mindjárt Grecsó aktuális élményét, hogy néhány órával korábban csak három kisfröccs árán tudott a csabai sétálóutcán végigmenni, s hogy ez milyen jó érzés számára. Bő öt évig volt a könyvtár munkatársa a Bárka szerkesztőjeként, előtte három évig a főiskola hallgatója, csoda-e, ha nagyon kötődik a városhoz, s hogy nagyon bensőséges hangulatú, otthonosságot sugárzó leírások jellemzik a tótvárosi (békéscsabai) helyszíneken játszódó regényt, ahogy Szabó Tibor jellemzi. De ezt az otthonosságélményt közvetíti a találkozó is, Grecsó éppolyan gördülékenyen, szépen megformált mondatokban beszél, ahogy ír (láthatóan jól érzi magát a hazai pályán, mondja is, hogy itthon annyira jó, hogy mindennek tudok örülni), Szabó ideális beszélgetőpartner (felkészülten adja alá a lovat, könyökére támaszkodva, csillogó szemekkel hallgatja), a közönség is érzékenyen, minden poénért hálásan követi a diskurzust. Feltűnő, hogy Grecsó az est nagy részében elsősorban magáról, a saját élményeiről beszél – kezdve azzal, hogy nem volt mindig ilyen harmonikus a viszonya a városhoz, kezdetben nagyon fura, zárt világnak látta, évekbe telt a falak áttörése, bezárva a budapesti akklimatizációs élményeivel –, s közben rendre kiderül, hogy egyúttal a regény világáról is szó van. Ritka olvasói élmény lehet a jelenlévők számára ilyen testközelből megtapasztalni, hogy egy író a teljes mértékig fikciós világában is mennyire a saját életéről, a saját gondjairól képes beszélni. Például a felnőtté válás, a pályakezdés nehézségéiről, arról, hogy a mai világban már nem nagyon léteznek beavatási rítusok, a hétköznapokban dől el, hogy ki-ki el tudja-e fogadtatni magát a környezetével, az előtte járó generációkkal, s hogy mindenkinek a saját felelőssége, hogyan alakítja, építi fel az életét, mindenkinek magának kell megtalálnia a társadalomba való integrálódás során a maga túlélési stratégiáit. A regény főhősének, Voight Jocónak ráadásul egy olyan, a társadalmi konvenciókat elvető, az élethabzsoló nagybátyja, Szalma Lajos által kínált alternatívával, kísértéssel is szembe kell néznie, ami sokkal szabadabbnak, értékesebbnek látszik, mint a hagyományos hivatali, kispolgári létezés. De a regény kapcsán szóba kerülnek a korábbi címei (a Doktor urak, Ördöglugas) elvetésének okai mellett, az álomvilágba menekülés, a misztériumépítés értelme, a drogozás szakrális háttere, a szexuális elhajlások, aberrációk szerepe (Szabó szerint a piros 18-ast bátran rá lehetne tenni a borítóra, a szerző viszont a szerelmi kapcsolatok érzelmi részét hangsúlyozza), a fausti mellett a cervantesi hagyomány (Grecsó elárulja, hogy alapszöveg volt számára a Don Quijote) fontossága, a jellegzetes apakomplexusok és a népi katolicizmus mindent átható ereje. S természetesen, olvas is a szerző, méghozzá a regény egyik leghangsúlyosabb részéből, amely a gyulai úti libagázolási jelenettől, a világ- és a magyar irodalom jeles műveit is megidézve, végül a csabai vasúti hídról Magyarország sajátos megálmodásáig ível. Olvasásra felhívó jelenet az új Grecsó-műhöz igazán kedvet csináló est végén.

[E.T.]