Fodor György
Ötvenfóbia
VI. Irodalmi Humorfesztivál
Gyulai Várszínház, Várszínpad
Kortárs magyar írók a színpadon
2013. július 16. 20.30
Az 50-es szám bűvöletében és kísértésében telt a VI., a kortárs magyar irodalmi elit 11 tagját felvonultató humorfesztivál. Köszönhető ez a Gyulai Várszínház félszázados jubileumának. Ennek megfelelően Tarján Tamás, az est veterán házigazdája, átkötő szövegeiben is alkalmazta Elek Tibornak, az est szerkesztőjének házi feladatára reflektáló megoldásait, amelynek lényege az volt, hogy mindenképpen hangozzék el az ötven szó az írásokban. Legalább 5x50 ember tapsolt az érkező, konferáló irodalomtörténésznek, aki bevallása szerint kerülő úton jött be, hogy mindenkinek legyen ideje helyet foglalni (és valóban, ismét telt házra néztem hátra). Rögvest tanúbizonyságát tette felsőfokú irodalmi korrespondencia-készségének, amikor a magyar humor hagyományrendszerét elemezve bemutatta a hallgatóságnak, hogy az miből táplálkozik: a pesti vicc, Örkény, Karinthy, a Csárdáskirálynő, Kabos Gyula és a Hyppolit című film születésnapi köszöntőjének tanulsága (az 50 év ismét elhangzik) léptek az asszociációs mezőbe, majd az is eszébe jutott, hogy jómaga 39 éve járt először Gyulán, a színházban, A nagyszerű halál előadásának alkalmával. Miután megjegyezte, hogy a színpadra beülők átlagéletkora is alatta marad a bűvös 50-es számnak, felkonferálta a vendégeket, és Szabó Dánielt szólította a zongorához.
Szabó Dániel játéka (aki mellesleg bölcsész diplomával is rendelkezik, így értő megfigyelő volt a zongoraszólók szünetében) az első szekciót bevezetendően improvizatív, magas hangokból építkezett, az intró felpörgetése után fokozatosan elmélyült, mintegy előre érzékeltetve a humor két arcát, amely a groteszkhez vezet.
Tarján Tamás megelőlegezve a humor szóteremtő képességét a hagyományos és közkedvelt stand up comedy helyett az estére a stand up literary, vagy az előadók döntésétől függően a sit down literary kifejezéseket használta. Ezzel indította útjára Egressy Zoltánt.
Egressy Zoltán író, költő, műfordító, de elsősorban kiváló drámaíró. A fesztiválra a Ravatal Rádió című írását hozta el, amelyet a 66,6 MHz-en lehet meghal(l)gatni, mielőtt a többiek írásával együtt meg nem jelenik a Bárka 5(0). idei számában. Alkotása egy rádióműsor-paródia, amelyben a játék a halállal egy szerelemre szakosodott patológus-nyomozó tollából olvasható. Rögtön eszembe jutott a mű képi világa, amelyre csak a Lordi Would You love a Monsterman című számával tudok utalni (http://www.youtube.com/watch?v=uUpuCBTrbKo). Megelevenedett előttünk egy NCIS-szerű elemzés a boncteremben fekvő 5 hulla halálának körülményeit illetően (szerelmi négyszög + maga a főhős). Közben rengeteg halál-allúzió szólalt meg: adástemetés, élő orosz rulett, öngyilkossági tanácsadás (az első ingyenes), archív temetésközvetítés és egyéb nyelvi játékok, a rádióban halhatatlan rock&roll aláfestő zenével. Zseniális asszociációs hullám. Az elköszönés stílszerű: Viszont halásra!
Tarján átvezető képzettársításában második körben az idén 4x50, azaz 200 éve született Rózsa Sándor figurája elevenedik meg. A fáma szerint a betyár éppen annak a Ráday utcai háznak a pincéjében raboskodott, ahol Tarján és Závada Pál barátként élik mindennapjaikat, olykor témát merítve a falakból. A következő fellépő is egy „betyár hölgy”.
Szabó T. Anna – kolozsvári születésű költő, műfordító – saját bevallása szerint ugyan nem tud csujogatni, de előadása mégis dinamikus egyéniségre engedett következtetni, és el-elhangzott egy ihaj-csuhaj! Ennek oka, hogy az alkoholfogyasztásról született az első költeménye, amelyet mikrofonnál állva adott elő. Kínrímekbe fojtotta bánatát az, aki vodkát, whiskyt, pezsgőt, sert, Bacardit, abszintot, tequilát, vörösbort ivott. Második rímhányó hulláma Romhányira hajazott, valójában azonban Nemes Nagy Ágnes gyermekkori (talán első igazi) versének átirata, amely így szólt: „A büszke tehén a réten csak állt, csak állt”. Amikor a vonaton utazott Gyula felé, kiderült, hogy van az állatokban humorforrás: a tehén, róka, vérfarkas, nyúl, rája, viza, macska, eb alkalmasak arra, hogy róluk infantilisnek tűnő gyerekvers-átiratok szülessenek. Az 50-es számot a költőnő Weöres Sándor emlékének szentelte, hiszen ő 2x50 éve született. Meglepetésre felolvasását egy olyan blokkal zárja, amelyben mindenkiről írt egy-két vég/kínrímet. „Aztán jön a Végh, és a viccből elég”.
Tarján már ezen a ponton figyelmeztette a közönséget, hogy az est folyamán verbális nyersülésre, durvulásra lehet számítani, mert ez a kortárs humor sajátja.
Nagy Koppány Zsolt Marosvásárhelyről származó író, fordító, angoltanár a kortárs hivatali gépezet komoly kritikáját adta. Feljegyzések a hivatalból című regénytervezetének részleteit hallhattuk, amelyet a közigazgatásban, semmittevésben eltöltött évek alatt sikerült megalkotni szigorúan munkaidőben. Semmiképpen sem a kafkai hivatalra kell gondolni, hanem a magyarországi „sóhivatalokra”, ahol só- vagy shownepperek dolgoznak, a bürokrácia nátriumklorid-malmaira, amelyek akár egy főnök-beosztott, állam-egyén viszonyában konstruálódnak és őrölnek. A Béla bá informálódik című szövegrészben egy az új törvények miatt ablakon keresztül dohányzó, semmit el nem siető (mert akkor hibázna), munkaidőben pornót néző, nagypályás közig-munkakerülőről van szó, aki egyetlen embertől fél, az amazontermészetű, mintatitkárnő-típustól, Zenikétől. A hivatal tele van érdekemberekkel, akik nem feltétlen értenek munkájukhoz, itt már nem mintacsinovnyikok, hanem megbízható káderek dolgoznak (akár 50 pusziért, egy Esmeralda nevű titkárnő kegyeiért), amely méltán bizonyítja, hogy még mindig MUTYILAND vagyunk.
Erre nehéz zongorajátékban reflektálni, de Szabó Dániel kiválóan megoldotta Kádár-korszakot idéző, tagadhatatlanul markáns ütemeivel.
Tarjánnak egy emléket idézett fel Nagy Koppány szövege, amely Moldova György A „Fekete Csillag Népkávé” c. szatírában ölt testet. Az efféle hivatalnokok nem olyanok, mint az ufó, nem olyanok, mint Weöres Sándor volt, akiről mindezt Nádasdy állította.
Végh Attila szövegében az ufó-jelenségről írt. Ülve adta elő humoros önreflexióit, amelyek – megjegyzem – az est leggroteszkebb sorai közé tartoznak. Sokan nevettek, de valójában mérhetetlenül pesszimista az elképzelés, hogy minket már csak egy ufó menthet meg. Elhagyva a Földet, a Marson szexrabszolgává válni nem lehet életcél, különösen nem akkor, ha a végén már ott is csak parasztok lesznek (mert az ember egy kultúrparazita). Lesújtó emberiségkritika humoros köntösben. Ugyanilyen sötét, de mosolygásra ingerlő a második szöveg, amely Petőfi-átirat egy rákos ember haláláról, Egy ember végén címmel. Gottfried Benn villant be a maga patologikus természetével, mire jött a csattanó: „szolvencia kell, ne parázz, dokikám!”. Harmadsorban a Bóbita modern, facebook-parafrázisa következik. Majd a Ha az ember… című dilettáns költőkritika, amely szimbolikus verseskötet-égetést jelenített meg: „gyújtósnak egy-két kötet elég”. Végül egy klasszikus disztichon, amelynek címe 50, és benne „ötven bárka kifut”. Feladat megoldva.
Tarjánnal az univerzum szépségeire figyelhettünk fel az ufó-kalandot megismerve. A következő előadót a bákon keresztül ragadta meg. Már volt Béla bá (Nagy Koppánynál), s következett a korábban Fábry Sanyi bánál is fellépő Muszka Sanyi bá.
Muszka Sándor kézdivásárhelyi író, visszatérő vendég, népszerűségét az igazán hiteles székely történeteinek köszönheti, amelyekből most is hozott egy guruzsmára valót. A csíki, gyimesi, gyergyói, hargitai, csicsói emlékeit valódi stand up-ban megörökítő Muszka ismét nagy sikert aratott nyelvjárásával, amelyhez olykor nem ártott volna egy székely szótár, bár az öndefiníciót mindenki derüléssel és mélységes (meg)értéssel fogadta: „Sándor vagyok, a nyulak fáradhatatlan bakoztatója”. Elhangzott a klasszikusnak mondható disznótoros jelenetsor, csak itt épp az 50 esztendős Karcsi bához kötődően, a Magik lehet nem es tudják című szövegben egy marosvásárhelyi, félresikerült kirándulás emléke, a végén pedig egy kis kimozdulás a „nagyvilágba”: a parasztgyerek étterembe megy. A végső életeszenciát egy életre érdemes megfogadni: „Meg kell inni egy hideg sört, télen meg egy meleg konyakot!”
Tarján Tamás a Muszka-előadás alatt megszámolta, hogy éppen 250 szék van, tehát az 50-fóbia jegyében újból merész képzettársításokat hajtott végre, de ezt csak azért tette, mert Lackfi Jánostól ugyanezt várta.
Lackfi János ugyancsak széles spektrumú alkotó, aki a stand up-műfajban is otthonosan mozog, ami rögtön kiderült. A Hogyan temessünk anyóst című vicckavalkádja után a helynevekben és kiejtésekben rejlő humorfaktorokat mutatta föl: Halászaranyos, Ajka, Beled, Egerben a saskúti vasúti átjáró, Barack Obama és a pálinka esete, halhami mint arab haleledel, vagy a kakuminalizációban megfáradt focidrukker, „mit ítéltél, te tetű, átálltál” szlogenje. Úgy éreztem magam, mintha Grétsy tanár úr állított volna meg egy szóra, hogy ezeket a nyelvben rejlő humoros sajátosságokat megfigyelhessük. A továbbiakban Lackfit sem kerülték el a (nép)dalátiratok, amelyeket bevallottan Varró Dániel hatására követett el. Élvezhettük tehát a Cirmos cica és az Elvesztettem zsebkendőmet archiszövegek parafrázisait ÓMS, Csokonai, Berzsenyi, Ady, Kassák, egy kis rap, Janus Pannonius, Balassi, József Attila és a legnagyobb sikert hozó Bye Alex stílusában.
Az átvezető zongorajáték evidensen a népdalszekciót szólaltatta meg egy kis improvizatív hajlítás sorral. Az első blokk lezárult, de a mellékhelyiségeket Tarján tanácsára csak gondolatban volt érdemes felkeresni, hiszen a program pörgött tovább, ahogy a Várszínház is 50 órát dolgozik naponta ezen a nyáron.
*
A második blokkot felvonultató Tarján Tamás nem sokáig szajkózta Weöres Szajkó c. költeményének sorait, hanem szólított. Közben újraindultak a zongoradallamok, majd Szabó Dánielnek folyamatosan a beszűrődő Hunyadi opera próbahangjaival kellett megküzdenie, de biztonsággal vette az akadályokat. Dialógus alakult ki a zenei betétek, külhangok és elhangzott szövegek között.
Példának okért Székely Csaba az ugyancsak Marosvásárhelyen született író, drámaíró saját nevével játszott, amikor magát nem hiteles székelynek tartva mégis reprodukálta az erdélyiek jellegzetes szófordulatait. Petőfi Anyám tyúkjáról még mindig lehet bőrt lehúzni. Székely bevállalta, hogy 3 átiratot készít. Elsőként saját magával dialógust kialakítva újratanított bennünket magyarul, megfelelve annak a divathullámnak, hogy székelynek lenni és a nyelvjárást ismerni fájin dolog. Másodsorban a jobb- és a baloldal politikai felhangjával töltötte meg az ismert tyúkot, libát, ludat, hogy szemléltesse, hogyan védjük meg hazánkat a nem kívánt tyúkoktól. Az esten először hangzott el igazán komoly és félreérthetetlen politikai allúzió-halmaz.
A „székelykedés” mindig csemege, ahogy Grecsó Krisztián legfrissebb gasztroprója is annak ígérkezett. Az első szerelmes étel címből már lehetett arra következtetni, hogy el fogunk veszni a sütés-főzés Bermuda-háromszögében. Így is történt, amint kibontakozott előttünk egy tinédzserkori történet, amely egy sült krumpli (teszem azt, a kamasz fiú) és ketchup (leány) találkozásának elfuserált pillanatait elevenítette fel egy szerelmes este kapcsán. Az Anyám első süteménye egy „újrafogalmazott” házi recept, egy „emészthetetlen” isler-történet, amelyben az édesség olyan rosszul sikerült, hogy szó szerint a kutya se ette meg – ugyanakkor a közönség zabálta.
Gyermekkorunk szép emlékei gyakran a közös sütésekhez kapcsolódhatnak, olyan ez, akár a Lecsó című rajzfilm nagy kóstolás jelenete Mr. Egóval. Ehhez Tarján egy személyes történetet mesélt, amely egy november 4-i mákos tészta felejthetetlen memoárja.
Szinte népdalokba illő, ahogyan emlékeinket, viszonyunkat a világhoz megfogalmazzuk. Ugyanezen a vonalon indult el a Bárka online-jának szerkesztője, a marosvásárhelyi születésű Farkas Wellmann Éva is, aki ugyan ülve kezdte előadását, de később – megtisztelve a népdalok hagyományrendszerét – állva folytatta. A groteszk forrása, hogy nem tudunk felszabadultan nevetni. Éva esetében ugyanezt éreztem, hiszen a Jelenségek, tünetek, diagnózisok a nép nyelvén című írásában arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyi érték van abban a népdalkincsben, amelyet ma már csak felkutatni, kivesézni, megfigyelni, de hozzá társuló újat tetten érni nem tudunk. Komoly tanulmánynak ható írása Tarján szerint már bőven kész volt első fázisában is, orvosi szakszavakat (anorexia, depresszió, narkolepszia, paranoia, allergiák) felsorakoztató, ugyanakkor a népdalokat messzemenően és szándékosan félreértelmező szerepvállalása adta a humorforrást.
Talán nem véletlen, hogy Szabó Dániel improvizálása is komorabb hangvételű, melankóliába hajló lett az elhangzott Farkas Wellmann-szövegek után.
Petőfi sokszor részét képezte a magyar irodalomtörténetnek halála után, mindenki valahogyan viszonyult hozzá. Karinthy bevette a kortársak közé, Tarján elmesélte, hogy Weöres Sándor például nem szívelte, így Szombathelyen büszkén járna ma, ha tudná, hogy szobra a Petőfi-szobornak hátat fordít. A következő felolvasó, aki nemsokára 50 esztendős lesz, szintén Petőfire reflektált egyedi módon.
Podmaniczky Szilárd ugyancsak veterán vendég. Története egy érdekes, meghökkentő és irracionális, patologikus esetet tárt elénk. Az asszony, akiből dőlt a füst című írása egy balatoni, spáros emlék túldimenzionálásából született. Egy kortárs, 1968-as születésű Szendrey Júliáról írt, akiben tényleg elégett a táplálék, s aki azért szokott a dohányzásra, hogy palástolja különös betegségét, és inkább lett volna valóban Petőfi felesége, amivel mindenki mindig piszkálta. Végül egy kolbászfüstölőben alkalmazták, és egy láncdohányos buszsofőr lett élete párja. Rá kellett döbbennünk, hogy a füst azért nem minden, a harmonikus emberi kapcsolatokat egy-egy kiadós beszélgetés tartja életben. Buszosunk örömlányok társaságában kereste a menekülési útvonalat, majd vallott, Júliánk pedig olyan dühös lett, hogy eddigi szűkszavúsági fogadalmát az őrjöngő sárkánykodás váltotta fel. Miután a széket 50 pici darabra törte párja fején, a féktelen düh rendbe hozta immunrendszerét, és többé nem füstölgött. A tanulság shakespeare-i: „A szerelem csak füst és könnyű pára”.
Ezt Nádasdy Ádám tudhatja igazán, aki korunk egyik legkiválóbb és legtermékenyebb Shakespeare-fordítója, remek anglicista, professzor, és az idei, nyári várszínházi szezon öttusázója: 5 alkalommal szerepelt a gyulai színházi berkekben más-más kötelezettségének eleget téve. Zárásként háromféle alkotással örvendeztetett meg bennünket. Elsőként kínálkozott egy saját fordításrészlet Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékából, avagy Orlandó szerelmet vall Rozalindának. Majd egy klasszikus, páros rímbe szedett költemény Közlekedésfejlesztés címmel, amelyben egy margitszigeti lóvasút lehetőségét ajánlotta a szerző. Végül a kötött formájú, ötsoros, népszerű nonszensz-versek, az ún. limerickek kötötték le a figyelmet, amelyek között megtalálhattuk Shakespeare-t, Gyulát, Apuleiust, Makrancos Katát, Macbethet, Angelót, Falstaffot és meglepetésként Gedeon Józsefet, a Várszínház direktorát. Zárásképp egy köszöntővers a gyulai teátrumhoz is elhangzott.
Mielőtt Tarján Tamás minden szereplő irodalmárt, Elek Tibor rendező-szerkesztővel együtt felhívott a színpadra egy közös meghajlásra, Szabó Dániel egy könnyű, matinézenével búcsúztatta a humorfesztivált. Úgy éreztem, mintha rég ismerném ezt a szignált, mintha már hallottam volna, de hogy ha-ha-hallani akarom, az már 50x biztosabb: a VII. Irodalmi Humorfesztiválon!
A fényképek Kiss Zoltán munkái.
