Szász Anna Tünde
Színigazgatók tapsban és viharban
Június hatodikán a MOM Kulturális Központ gyönyörű kupolatermében rendezték meg a Hitel-estek évadzárójaként a Színigazgatók tapsban és viharban című beszélgetést. Az érdeklődők hamar megtöltötték a termet, nem számíthattak üres helyekre a későn érkezők.
Az est házigazdája, Kathy Horváth Lajos hegedűművész köszöntötte elsőként a meghívott színházigazgatókat: Vidnyánszky Attilát, aki jelenleg a debreceni Csokonai Színház igazgatója, művészeti vezetője (július 1-jétől pedig a Nemzeti Színház igazgatója lesz), Ókovács Szilvesztert, a Magyar Állami Operaház főigazgatóját, Balázs Pétert, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatóját és Fekete Pétert, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatóját (aki egyben a Nemzeti Színház átadását-átvételét menedzselő miniszteri biztos is). A moderátor szerepét Gazsó L. Ferenc töltötte be. A köszöntőt Kathy Horváth Lajos saját szerzésű hegedűjátékával koronázta meg, s ezzel kezdetét vette a beszélgetés.
Kathy Horváth Lajos
Gazsó L. Ferenc nem hagyta egy pillanatra sem, hogy csönd telepedjen a jelenlévőkre, izgalmas kérdései egész este záporoztak. Rögtön megtudhattuk, hogy Balázs Péter hangja előbb volt bebiztosítva a Nagy Ho-ho-ho-horgásznak, mint ahogy megszületett volna a rajzfilm, vagy hogy Vidnyánszky Attila jegyárusítása sikeres volt: a legelső őszi előadásra már mind elfogyott. Ókovács Szilveszter elmondta, egy tévés tökéletesen megtalálhatja a helyét az operában, és ez fordítva is igaz; aki pedig eddig nem tudott róla, most értesülhetett a Jókai Színház nemrégiben aratott kijevi sikereiről is.
Az est első meghívott művészvendége Gubik Petra volt, a Jókai Színház színművésze. A Monte Cristo grófja egyik számát adta elő, meseszép jelmezébe bújva.
Gubik Petra
Ezután Vidnyánszky Attila emlékezett a még pályakezdőként eltöltött beregszászi küzdelmes időkre, mint monda, „rettenetesen fiatalok és borzasztóan elszántak” voltak, s ennek köszönhetően képesek egy működő színházat létrehozni. Beszélt az előtte álló feladatról is: reméli, hogy a budapesti közönség otthonra fog találni az általa vezetett Nemzetiben. Gazsó L. az igazgatóválasztásról kérdezte Ókovács Szilvesztert, aki mesélt arról, hogy külföldön mennyire más folyamat eredményeként jönnek létre ezek a döntések. Balázs Péter is visszaemlékezett az első Szolnokon eltöltött éveire, elmondta, az eltelt idő alatt sikerült mostanra egy művészi erővel rendelkező népszínházat felépíteniük. Mivel Szolnokon a Szigligeti Színház az egyetlen, így nem engedhetik meg maguknak az egyszínűséget: az eklektika jegyében játszanak mindenféle műfajú darabot, sok előadásuk van, emellett pedig a nemrégiben felépült 70 fős kisszínház az alternatív daraboknak is helyet biztosít. Fekete Péter bevezetett minket a kormánybiztosi munkakörébe: „Nem tudok szenzációval szolgálni”, mondja mindig s mondta most is, ha ezzel kapcsolatban kérdezik, az ő feladata az, hogy minden rendben és zökkenőmentesen történjen az átállás során.
Gazsó L. Ferenc és Fekete Péter
A szót ezután ismét Vidnyánszky Attila kapta meg, aki a Nemzeti Színházzal kapcsolatos terveiről beszélt, kiemelte, remek és fantasztikus teljesítményre képes emberek élnek ebben az országban, s ezt szeretné bemutatni a darabokban is, szeretne elszakadni attól a közel 30 éves európai trendtől, ami az embert kicsinyes és állati szerepekbe állítja, s leginkább kérdőjelek állítására képes. Ehhez kapcsolódva köszönthettük a következő meghívott színművészt, Trill Zsoltot, aki által ízelítőt kaphattunk a Nemzeti Színház őszi repertoárjából: Nyuhin Iván Ivanovicsként Csehov A dohányzás ártalmasságáról című írását hallhattuk tőle.
Trill Zsolt
Ókovács Szilveszter a sztrájkról és az Operával kapcsolatos terveiről, programjairól is beszélt: elmondta, alapvetően egyetért a sztrájkkal. Úgy gondolja, hogy minden szerepre mindig a lehető legjobb embert kell színpadra állítani, ugyanazt a minőséget kell garantálni. Megtudhattuk, hogy mi is az a Gördülő Opera: az 1940-es évek végén két vasúti kocsiban járták a színészek az országot, hogy hírét vigyék az operának, megszüntessék az operajátszás Budapest-központúságát; ezt a hagyományt tervezik ősztől feléleszteni Ókovácsék, a Don Pasquale című darabot fogják tizenkét városban bemutatni, többek között Békéscsabán és Szolnokon is. Fekete Péter örömmel fogadta a hírt, mint mondta, a békéscsabai közönség nagyon nyitott, s humorosan megjegyezte, felállíthatják a cirkuszi sátrat is a vasútállomás mellett, ezzel megidézve a 40-es évek hangulatát.
Ezután ismét művészvendég érkezett: Szóka Júlia operettprimadonnától hallhattunk egy lenyűgöző áriát.
Szóka Júlia
Ókovács megjegyezte, nagy kihívás elé vannak állítva, rengeteg a játszóhely, a néző nap mint nap több mint 8000 ülőhely közül válogathat Budapesten, ha klasszikus zenét szeretne hallgatni. Adta is magát a következő kérdés: lesz-e elég néző? Fekete Péter szerint az alkotóközösségben és a műhelytársulatban rejlik a színház nézővonzó és -megtartó ereje. Mesélt walesi tapasztalatairól is: a társulati lét és a néző-művész közötti személyes kapcsolat hiánya meglátszik a jegyeladási statisztikákon is, hiszen nagyon fontos a nézőknek, hogy lehessen kötődni a társulathoz, így tudnak hinni bennük, és a bizalom miatt bátran megveszik majd előre a jegyeket egy ismeretlen darabra is. Vidnyánszky Attila és Ókovács Szilveszter ugyanazt vallották: szerintük a színházat oktatási intézményként is fel kell fogni, az embereket be kell engedi a színházba, az Erkel Színház éppen ezért próbálja jegyárait a mozik árfekvésében tartani, így áprilisban képesek voltak 94 százalékos telítettséget produkálni.
Zárásként Gazsó L. Ferenc megemlítette, a köztévé is igyekszik eljuttatni a operát, a színházat a nézőkhöz, több darabot, bemutatót is közvetítettek már, ősztől pedig a Nemzeti Színházzal is leülnek tárgyalni ebben az ügyben.
Végezetül Balázs Péter meglepetése következett: ars poeticája meghatározásaként visszaemlékezett legelső szerepére, amit még Sinkovits mellett játszott Az ember tragédiájá-ban, s az est méltó befejezéseként meghallgathattuk Heltai Jenő Szabadság című versét.
