Helyszíni tudósítások

 

 

rendezveny 025

 

Dávid Péter

 

A „mi” csapatunk

 

Dívik a lokalitás! Ebben a globalizált izében, amit világnak hívunk jobb híján, egyre nagyobb értékként ismerik fel a biztonságos helyit, a saját környezetben lévőt, azt a városnyit vagy megyényit, amire a „mi”, a „mienk” (mifelénk: „mijenké”) szavak utalhatnak. Sőt, manapság azért is érhetnek gáncsok folyóiratokat, mert nem egy bizonyos régió szerzőinek biztosítanak nyomdafestéket, hanem országos orgánummá is kívánják szélesíteni magukat, noha a legtöbben tudják, hogy erről vitatkozni azért elég – hogy ne használjak nagy szavakat –: meddő.

Visszatérve a „miénkre”: szeptember 28-án délután öttől a „mi” folyóiratunk tartott bemutatót a „mi” megyénk fővárosában, Békéscsabán (persze, szerintünk, gyulaiak szerint, a „mi” igazi fővárosunk mégiscsak Gyula), a „mi” focinkkal kapcsolatban. Elek Tibor főszerkesztő ismertette a 2012/5-ös Bárka tartalmát politikusan kivonva magát a lokális-egyetemes birkózásából azt bizonyítva, hogy a „mi” folyóiratunk igazából az egész magyar irodalom, kultúra folyóirata is. Elmondta, hogy a mostani szám különböző műfajú focihoz kapcsolódó szövegeket is tartalmaz, hiszen a „mi” focicsapatunk, a Békéscsabai Előre idén 100 éves. Ebből az alkalomból még a Bárka színe is lila lett (az alkalom miatt ez megbocsátható). (Főként, hogy minden 5. számunk lila - a szerk.) Helyi és nem helyi szerzők szólalnak meg a lapban kapcsolódva a mai magyar irodalom egyik legfontosabb (vagy legneuralgikusabb?) témájához: a magyar focihoz.

A nézők nem voltak stadionnyian, de a családias irodalmi B-közép azért megjelent az „Előre Centenáriumi Klub Cathy’s Bár és Kávéház”-ban. Az előadók nem lóbáltak lila-fehér sálakat, és a bírók szidalmazása is elmaradt, ennek ellenére, vagy éppen ezért, egy kellemes délutánt tölthetett a „mieinkkel” a nagyérdemű.

Először Sáfár Gyula, a Békés Megyei Levéltár igazgatóhelyettese ismertette A százéves Békéscsabai Előre múltjának főbb társadalomtörténeti mozzanatai című tanulmányát. Nem sziporkázó csatárokról és hálószaggató lövésekről szól ez az írás, hanem bizonyos szempontból annál sokkal izgalmasabb témáról, a klub megalakulásáról, az Előre vezetőségéről, a regionális hatalomért való rivalizálásról, bundabotrányról, stb. felhívva a figyelmet arra, hogy a „kapuőrző láblapta” játéknak sokkal szélesebb körű hatása van, mint azt a hálószaggató lövésekből gondolhatná az ember.

Nem idegenlégiósként, hanem (Bárka-publikációi révén is) teljes jogú csapattagként, Bartus Gyula, a Békéscsabai Jókai Színház Jászai Mari-díjas színművésze az új Bárka-számot nyitó Fecske Csaba-szonetteket olvasta fel (köztük A meccs vége címűt), és később Egressy Zoltán EB-blogjának két részletét.

A „mi” csapatunk következő tagjának, Sarusi Mihálynak, a Békéscsabáról elszármazott szerzőnek és a veszprémi kispályás bajnokság egykori betonhátvédjének már másfél éves korából voltak előrés élményei. Valószínűleg irodalmárként ő a legautentikusabb tudója a csabai focinak, amiről Csabai pálya című „széptanulmánya” értekezik a Bárkában. Az elmúlt száz évből 66-ot szólaltat meg benne.

A lokálist maga mögött hagyva (de sosem elveszítve) Kiss László, a „mi” egyik írónk, az Arsenal hivatásos szurkolója az angol csapathoz való viszonyáról hozott egy pezsgő nyelvű, humorral fűszerezett szöveget, megmutatva, milyen hatással van az ember identitására a döntés, hogy éppen akkor melyik csapatnak szurkol, és hogy hogyan alakul ki végül az érett személyiség, aki már azt tudja mondani: „innen nincs tovább”, marad az Arsenal.

A sort Gyulai Ábrahám folytatta, aki Pásztorról írt kritikát a legfrissebb számba. Pásztor Józsefről, „Békés megye ikonjáról”, az Előre Détárijáról (vagy Détári volt a Kispest Pásztora, attól függ, honnan nézzük), akit még a szemellenzősen UTE-s Simonyi Imre is megdicsért, Szigeti Csaba írt hosszú könyvet, ezt ismertette Gyulai Ábrahám elragadtatott szavakkal.

Darvasi Ferenc egymondatnyi novellájának (Kettő az egyben – Adorján, Pásztor és Unyatyinszki) egy részlete zárta az estet. A szerző visszaemlékezett elbeszélésében első békéscsabai stadionélményére, ezzel együtt egy sajátos nevelődés-novellával ismerkedhetett meg a hallgatóság, ami elmeséli, hogyan is lesz az argentin Burruchagából (valójában egy kisfiú) a békéscsabai Dorka (valójában ugyanaz a kisfiú).

Be kell vallanom: én nem voltam sosem Előre-drukker. Valószínűleg azért, mert bennem sosem vert gyökeret klubhűség, mindig a vesztésre álló csapatnak szurkolok (legjobban szeretem a döntetleneket). A magyar válogatottnak persze igen, de ez majdnem ugyanaz. Ha nyernek a „mi” fiaink (vesztesek iránt érzett empátia ide vagy oda): mosolygok, mint annak idején, középiskolás koromban, amikor osztálytársam panaszkodott, hogy kedvencei, a zöld-fehérek (nem pontosítok) csúnya zakót kaptak az Előrétől – a „mi” Előrénktől. 

 

rendezveny 042

Sáfár Gyula, a Békés Megyei Levéltár igazgatóhelyettese 

 

rendezveny 061

Sarusi Mihály az Előre szubjektív történetét idézte

 

rendezveny 050

Bartus Gyula, Jászai-díjas művész felolvasása

 

rendezveny 031

A közönség egyik része

 

rendezveny 064

  Sáfár Gyula és Elek Tibor is feszülten figyeltek 

 

rendezveny 068

Kiss László viccesen az Arsenal-ról 

 

 

rendezveny 081

Gyulai Ábrahám, aki Ábrahám György

 

rendezveny 085

Darvasi Ferenc egymondatos novelláját olvassa

 


 

Főoldal

2012. október 01.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png