Farkas Wellmann Éva
A Gyergyószárhegyi Írótáborról
2012. szeptember 6–9.
Az erdélyi magyar irodalomtörténet és annak sajátos kérdései, szemléletei, megírási lehetőségei kerültek a szeptember elején tartott, gyergyószárhegyi írótábor érdeklődésének középpontjába. De volt ott még ellensúlyozásul (?) fiatal, élő irodalom, állásfoglalás a Látó mellett, internetes erdélyi irodalom, jazz-zene, Csiki László-díjkiosztó és jókedv is.
A tábort Kassay Péter, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti központ vezetője nyitotta meg, majd köszöntő beszédet mondott Petres Sándor, Hargita megye tanácsa nevében, valamint a csíkszeredai magyar főkonzul, Zsigmond Barna Pál. Egyed Péter, a tábor egyik főszervezőjeként a tábor tulajdonképpen 32 éves múltjáról beszélt, és kiemelten köszöntötte Zöld Lajost és Kántor Lajost, akik már a legelső találkozó szervezésében is részt vállaltak. Szintén főszervezőként szólt Fekete Vince is az egybegyűltekhez; Gálfalvi Zsolt pedig levezető elnökként mondott előszót a nap (és a tábor) témaadó előadásához, melyet Pomogáts Béla tartott.
Az irodalomtörténész négy kötetre tervezett munkáját Magyar irodalom Erdélyben címmel jelenteti meg; a sorozat háromnegyede, az első három kötet elvileg hozzáférhető a könyvesboltokban, könyvtárakban – jelenleg az utolsó kötet nyomdai munkálatainál tartanak. A vállalkozás roppant mérete és fontossága miatt Pomogáts személyes vonatkozásokról, elköteleződéséről is beszélt. Hiába gondolnánk, hogy valamely rokoni viszonylatról van szó – elmondása szerint nincsenek erdélyi felmenői, kötődése fokozatosan alakult ki; de ennek ellenére irodalomtörténetéről fontosnak tartotta elmondani, hogy alapvetően budapesti perspektívájú. Ezen belül természetesen szó esett arról is, hogy ez a kézikönyv hagyományos, olvasható irodalomtörténet kívánt lenni, amely szélesebb olvasóközönséggel is számol. Pomogáts munkájának előzményeit is felsorolta, s hangsúlyozta az alapelvet, melyhez mindvégig igazodott: hogy ne pusztán saját vízióját jelenítse meg az ábrázolásban. Három követelményt is támasztott önmagával szemben: a tárgyilagosság, a kiegyenlítés és az összefoglalás igényeit.Az utóbbi évek nagy irodalmi dilemmájával kapcsolatban Pomogáts Bélának az az álláspontja, hogy egyetlen magyar irodalom van, sajátos műhelyekkel, csoportosulásokkal – munkája címével is ezt kívánta jelezni. Kitért aktualitásokra is, a Nyírő-ügyről például azt jegyezte meg, hogy nem szabadna ezt az írói életművet napi politikai események eszközének tekinteni.
Első korreferensként Kántor Lajos a mű érdemeit összegezte, aztán néhány problémára is felhívta a figyelmet. Ilyen például a korszakolás kérdése: az időbeli határok nem veszik figyelembe a írói életművek, folyamatok határait, vagy a kiegyenlítés igénye könnyen egyenlősdibe fordulhat át. Ez aránybeli eltolódáshoz is vezethet: nem reális Páskándi Géza pályáját egy átlagos riporterével ugyanazon terjedelemben tárgyalni. A korszakos összefüggéseket is jobban lehetne érvényesíteni, s erre adódhat is alkalom, hiszen a záró kötet anyaga még nincs teljesen lezárva.
Láng Gusztáv szerint ez az első átfogó munka, amely „keletkezésétől” napjainkig tárgyalja az erdélyi magyar irodalmat, s mivel a könyv a szerzői szándéknak megfelel, ő nem kíván kritikát gyakorolni. Általában viszont az a baj, hogy azt az összmagyar irodalomtörténetet, amelybe ennek beilleszkedni kéne, még nem írták meg. És szövegkutatások, életműfeltárások, eddig nem tudatosított összefüggések is sokat árnyalhatnak még a kötetekbe foglalt tényeken, színezhetik az irodalomtörténész munkáját.
Cseke Péter az irodalomtörténeti munka megírásának nehézségeit vette számba, az érték- és érdekképviselet problémáiról szólt. Fleisz János történész is azt emelte ki Pomogáts művéből, hogy elsősorban nem ideológiai, kanonikus, hanem értékkereső; hogy igyekszik tompítani a vitákat, de nyitva hagyni a lehetőséget az egyes kérdések újratárgyalására.
Borcsa János kritikai, elemző tanulmánnyal készült, melyben alaposan, több szempontból is vizsgálta az irodalomtörténetet. Borcsa a kiadótól éberebb figyelmet várt volna egy ilyen jelentőségű mű közreadásakor, hiszen adatszerű tévedések jelentős számban akadnak a kiadványban. Kijelentését néhány egészen szellemes példával is szemléltette. A szépirodalmi rendszerezés hiányosságaként könyvelte el Borcsa azt is, hogy nem derül ki, milyen szempont szerint sorakoztatja fel az alkotókat, így tendenciózusnak (értékelő jellegűnek) is tűnhet a sorrend. Zárszavában elmondta, hogy enciklopédikus, nyílt, bátor és fontos műnek tartja Pomogáts irodalomtörténetét.
A délutáni, legtöbbször szintén előadás értékű hozzászólások sorát Markó Béla nyitotta. Örvendetesnek tartja, mondta, hogy egyáltalán létezik egy olyan mű, amelyhez hozzá lehet szólni, kiegészíteni és javítani. A politika és irodalom viszonyáról szólva nem kerülte meg a felelősség kérdését sem, és pazarlásnak nevezte azt is, hogy „nem szólunk sokkal szélesebb körben” az ilyen típusú irodalmi kérdésekről. A Nyírő-ügyre ő is kitért, és sajnálta, hogy egyes politikusoknak fontos, hogy írók vállára álljanak, hogy magasabbnak látszodhassanak. Miközben sok más teendő lenne ezen kívül is még. A Látó folyóirat átszervezésére, megszüntetésére irányuló törekvésekről is szót ejtett. (A későbbiekben a táborban, Szabó Róbert Csaba és Kovács András Ferenc kezdeményezésére alá is írtak a jelenlevők egy nyilatkozatot, melyben a Látó szerkesztősége melletti szolidaritásukat fejezték ki.)
Elek Tibor előbb Pomogáts Béla irodalomtörténészi pályájának gazdagságáról és sokoldalúságáról szólt, majd utalva arra, hogy a konkrét kötetek méltatását már sokan megtették előtte, inkább a problematikus kérdésekre fókuszált. Pomogáts Béla vállalását emberfelettinek nevezte, s ekképp: egy emberen túlinak; éppen ezért szerinte nagy lehetőséget szalasztottak el az irodalomtörténet életre hívói – egy kutatói csoport vagy akár csak egy irodalomtörténészi közösség által megírt/felügyelt, valóban korszakos jelentőségű kiadvány esélyét. Aránytalanságokra hívta fel a figyelmet, arra, hogy a mindenkiről, mindenről írásra törekvés, felszínességet, pontatlanságot eredményez sok esetben. Javító szándékkal, egy újabb kiadás reményében, ő is kiegészítette a Borcsa által megkezdett listát. A korszakolás, a portrék hiányosságainak általános említése után konkrét esetet is vizsgált: a Székely Jánosról szóló rész problémáit, amelyek részben a vonatkozó szakirodalom ismeretének hiányáról is árulkodnak, a portré végén pedig, mint általában, nincsenek bibliografikus, a további kutatásokat elősegítő utalások.
Füzi László már annak a bizonytalanságának is hangot adott, hogy egyáltalán megírható-e a(z) (kortárs) irodalomtörténet. Mert az biztos, hogy szaktanulmányok gyűjteményét semmiképp sem lehet irodalomtörténetnek tekinteni. Füzi, minden korábbi vélemény ellenére, a szerkezetet tekinti az egyik legfőbb pozitívumnak. Ugyanakkor azt is nagyon méltányolta az előadó, hogy Pomogáts budapesti, külső perspektívájú műnek nevezte irodalomtörténetét.
Pomogáts Béla röviden reagált az elhangzottakra, megköszönte az alapos olvasást, kiemelve a kritikai megjegyzéseket, melyeket reményei szerint a negyedik kötetben és az előző részek újrakiadásakor is hasznosítani tud majd.
A délután folyamán az e-irodalom című, hat hónapja indult erdélyi irodalmi portált is bemutatták. A főszerkesztő Lőrincz György a honlap hiánypótló szerepéről beszélt, Zsidó Ferenc a szerkezetet ismertette, Szakács István Péter pedig tárcaolvasással is meglepte a közönséget.
A szombat délelőtt a legújabb generációé volt: tíz fiatal erdélyi szerző mutatkozott be. Adorjáni Panna, Győrfi Kata, Horváth Előd Benjámin, Láng Orsolya, Papp Zakor Ilka, Potozky László, Serestély Zalán, Székely Örs, Varga László Edgár és Vass Ákos olvastak fel írásaikból, Gondos Mária-Magdolna egyénre szabott felvezetői után. Az elhangzott szövegek meggyőzték a hallgatóságot, hogy az utánpótlás miatt nem kell aggódni – a skála sokszínű, a hangok pedig határozottak és figyelemre méltók.
Este 6 órától került sor a Csiki László-díj átadására a Lázár-kastély lovagtermében. A jeles erdélyi szerzőről elnevezett elismerést idén Szabó Róbert Csaba vehette át, az utóbbi két évben megjelent két könyvéért.
Az estet és a tábort Boros Zoltán jazz-műsora zárta. Színes, hangos-képes, a műfajt népszerűsítő bemutatója után zongorajátékkal is kedveskedett a hallgatóságnak.
Pillanatképek a táborból:
Pomogáts Béla megnyitó előadását tartja
Kántor Lajos, az első véleményező
Láng Gusztáv
Markó Béla hozzászólása
Elek Tibor
Füzi László
A hallgatóság egy része
Lőrincz György, az e-irodalomról
A fiatalabb generáció egy része
Szabó Róbert Csaba a Csiki László-díjjal
Mester és tanítványok
Generációk találkozása a Fenyő kocsmában
A 8. GYERGYÓSZÁRHEGYI ÍRÓTALÁLKOZÓ ÁLLÁSFOGLALÁSA
A MAROSVÁSÁRHELYI LÁTÓ ÉS VATRA FOLYÓIRATOK ÜGYÉBEN
Mi, a 8. Gyergyószárhegyi Írótalálkozó résztvevői megdöbbenéssel értesültünk a marosvásárhelyi Vatra és Látó szépirodalmi folyóiratok létét fenyegető önkényes határozat-tervezetről, amelyet a Maros Megyei Tanács elnöke jegyzett. A még érvényben lévő határozat-tervezet értelmében fölszámolódna a két nagy múltú kulturális folyóirat önálló, jogi státusa, autonómiája, ami tulajdonképpen a két lap ellehetetlenítését és végső soron megszüntetését jelentené. Jelen nyilatkozattal kiállunk a Vatra és a Látó folyóiratok autonómiájának és önálló, jelenlegi jogi státusának megtartása mellett, és tiltakozunk a Maros Megyei Tanács bármilyen hasonló, bármikor elrendelhető, jövőbeli intézkedése, és a lapok bármilyen jellegű, gazdasági vagy adminisztratív érvekkel álcázott, ám hatalmilag diktált beolvasztása ellen.
Gyergyószárhegy, 2012. szeptember 7.
