Mechiat Zina
Tábor a hegytetőn
Tudósítás az I. Nemzetközi FISZ Táborról
Szilágyi István, Spiró György, Tóth Krisztina. Az I. Nemzetközi Fisz Táborban nemcsak ezekkel a már-már legendássá vált szerzőkkel találkozhatott 120 fiatal irodalombarát, író, szerkesztő, de olyan fiatal csoportokkal is, mint a FÍK (Fiatal Írók Köre), a Bretter-kör vagy éppen egyetemi folyóiratok szerkesztőségével, mint a Szkholion, a FÉLonline, az Apokrif és még sorolhatnánk. A kivételes panorámát élvező, Makovecz-épületek közt bolyongó táborlakók megrogytak a koffeinmentes kávé terhe alatt, álmos, de érdeklődő szemekkel figyelték a korszakalkotó tábor programjait. Korszakalkotó, mert először rendezték meg nyáron, először adott helyet ennyi embernek, s először kapta meg a nemzetközi jelzőt.
A FISZ az elmúlt évben rendszeresen jelentkezett olyan programsorozatokkal, mint a Fényírás és a Kritikustusa, amelyek néhány alkalom erejéig beköltöztek a hegyek közé, és talán egy hagyományt is elindítva mutatkoztak be a közönségnek (ha egyáltalán el lehet különíteni a közönséget és a fellépőket, mert mind egy csapat voltunk). Már az első este megcsapott bennünket a várt kulturális nyüzsgés előszele, amikor is Falvai Mátyás Gépindák című kötetén rágódott Hermann Veronika, Antal Nikolett, és Várnagyi Márta a Kritikustusán. A beszélgetésen nem a kötet minősége szolgáltatott értelmezendő anyagot, a színpadon nem az ítélőtábla ült, hanem egy értelmező közösség, akiket figyelve a kritikai gyakorlattal még nem rendelkezők elleshették, hogyan is kell értelmezni, adekvát módon vitatkozni. A megidézett programsorozat nemcsak nyitotta, de zárta is az öt napra nyújtott tábort. Az utolsó napon Izsó Zita Tengerlakó című kötetét tárgyalta meg két fiatal kritikus és a kötet szerkesztője, azonban az utolsó nap fáradalmai nyomot hagytak mindenkin, így az a beszélgetés kevésbé volt prototipikus Kritikustusa, ennek ellenére a szórakozás ott is garantált volt.
A második naptól kezdve lehetőségünk volt belerázódni a napi rutinba, ebéd után folyóirat-bemutatók, aztán fiatal alkotókörök bemutatkozása, majd a fő program, sok kötetes, elismert alkotó ült fel a színpadra. Aztán persze vacsora és buli hajnalig. Az első ilyen napon Műút, Tiszatáj, FÉLonline, FÍK, Hátsó bejárat, Apokrif, Ambroozia, és Tóth Krisztina. Az írónőt Neszlár Sándor kérdezte, és szóba került, lehet-e folytatni a Vonalkód tematikáját. Elképzelhetetlen, még akkor kellett megírni, amikor még nem érzett iránta nosztalgiát, válaszolja a szerző. Szóba kerül a vers és próza közti átjárás, az írás közbeni önreflexió, ami nincs, vagy csak kevéssé, és az, hogy mennyi mindent lehet megtanulni a fordításból. Aztán Tóth Krisztina felolvas, a tömeg tapsol, szétszéled, indul a vacsora, küzdelem a tarhonyával, a táborlakókat átjárta a félelem a fehér tésztától.
Szilágyi István
Másnap a Szépirodalmi Figyelő és az Új Könyvpiac szerkesztőgárdája nyitotta meg a folyóirat-szekciót, s a könyveladás, könyvpiac kérdéseiről esett szó elsősorban. Ezen beszélgetés témái a későbbi programokban is felmerültek, mindenütt kiemelt helyet kapott, hogyan kell tekintetbe venni a piaci kérdéseket, hogyan kell viszonyulni a kis kiadók kiadványaihoz, melyek terjesztési gondjai lehetetlenné teszik, hogy népesebb olvasótáborokhoz is eljussanak a könyvek. Pápai György, Zsolnai György, Pécsi Györgyi és Szabó Tibor Benjamin a színpadról lelépve átadta a helyét az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (EMIL), amelynek tagjai a fenti kérdések megbeszélése, és az erdélyi írókörök bemutatása mellett anekdotákat is meséltek. A beszélgetés nem csak különösen szórakoztató, de fontos is volt, mert a magyarországi olvasóközönség betekintést nyerhetett abba, milyen magyar irodalmi szervezetek, és hogyan működnek, működhetnek az anyaországon kívül.
A nap következő fellépője Szilágyi István. Az ő nevére a maradék, elpilledt táborlakók is kiporoszkálnak a faházak hűséből, padokon, sámlikon, földből kiálló gyökereken ülnek, és csillogó szemekkel figyelik, ahogy egy igazi úr válaszol Molnár Gábor Tamás kérdéseire. Nemcsak válaszol, de mesél, minden kérdés után felállva beszél, élénken gesztikulál, s kivételes humorával szórakoztatja a tömeget. Bevallja lustaságát, hogy milyen nehezen is ül le írni, hogy tolja el a munka kezdetének pillanatát, és hogy saját praktikái vannak az írás beindítására. Mesél arról, hogyan lépett át novellából regénybe, és hogy talán minden novelláskötete regénytorzó, s minden regényét novellákra lehetne szabdalni. Felszabadító, inspiráló beszélgetés volt, s kivételes lehetőség a pályájukat még meg nem kezdő íróknak a praktikák ellesésére, betekintésre egy jelentős író életébe.
Vacsora után a FISZ alapító tagjai beszélgettek az indulásról, kezdeti nehézségekről, fontos eseményekről a szervezet életében. Bengi László, Bednadics Gábor, Pápay György és L. Simon László idézett fel történeteket a 15 éves írószervezet legendáriumából. A politikai aktivitású alapító pár szóban elmondta a közönségnek, nem politikai céllal jött, jelenlétét a szervezetben mutatott egykori aktivitása indokolta. A tábor ennek megfelelően politikamentes övezet maradt, s inkább számítottak a kulisszatitkok, a nagyobb rátekintés lehetősége arra, mi is az a FISZ. A színpadon ülőkön kívül más alapító is tiszteletét tette a táborban, így például Mócsai Gergő, aki ismét új szállóigét ajándékozott a szervezetnek: "Reaktiválták a zombikat", indítja el a suttogást, utalva rá, hogy felemelték a korhatárt, s a Fiatal Írók Szövetségébe visszatérhettek a 35 év feletti tagok is. Talán ez a nap volt a tábor csúcspontja, ezentúl a péntekről mindenkinek az éjszakai pogózás fog eszébe jutni, s próbálja majd megfejteni a rejtvényt, miképpen lehet egymás után lejátszani az Álomhajót és a Megalázó durva szerelmet.
Spiró György
Szombatra már elfogyott a koffeines kávé, az éjszakai esőzés gondoskodott a tábort elborító sárról, a darazsak tántoríthatatlanul rohamozták meg a reggeliző asztalok szörpjeit és meggyes pitéit. De ha táborról és irodalomról van szó, a bölcsész ember kitart, megnézi az Alföld és az Új Forrás bemutatóját, meghallgatja a Bretter-kört, a Szkholiont, a Jelfolyamot, a KuK-ot, s tűkön ülve várja Spiró Györgyöt. Alföld és Új Forrás, páros bemutató, Csapody Kinga kérdez, biztosítja a szakmaiságot és a jó hangulatot egyszerre. Tekintetbe veszi a közönséget, kiszedi a szerkesztőkből, hogyan lehet bekerülni ezekbe a fiatalok számára talán félelmetes folyóiratokba. A két idősebb lap után frissebbek következnek, Török Erna jelfolyamos performansza után Korpa Tamás kérdezi a meghívottakat vetésforgóban, a lapok és a szervezet indulásáról, kontextusról, lehetőségekről, majd felolvasással zárul az utolsó, fiatal alkotókat bemutató program.
A sokak által leginkább várt Spiró György vacsora után érkezik a programok helyéül kijelölt "Tökházba", s rutinosan válaszol Varga Betti kérdéseire. Miért nehezebb ma indulni, mint akkor, hogyan működött a kánonba kerülés egykoron, és milyen írótípusok vannak. Mindent felhozott, mindenre válaszolt. Alaposan és bőven. Az alkotás 90%-a munka, a többi a tehetség, az irodalomból az emberek közti viszonyokat lehet megtudni, nem a valóságot, s az írás jó játék. Sok fontos állítás hangzott még el, sok meg is ragadt mindannyiunk fejében. De ha ezek az állítások nem is, az a kép biztosan, ahogyan Spiró György középiskolások koszorújában mesél a fiataloknak, s nyit feléjük.
A hegy tetején felolvasás és a Fényírás a következő programpont, a fáradtság és kimerültség ellenére legalább ötven ember még mindig aktív. A műanyag poharak és a cigaretta elfogyott, a fákon futnak a fényinstallációk, kapaszkodót adva az illuminált pillanatoknak: bele lehet csimpaszkodni egy-egy leveken nyugvó zöld szóba. A másnap már takaréklángon folyik, felolvasás, Kritikustusa, készülődés a hazaútra. És a kimerült, de elégedett bólogatások az ebéd utáni kávé mellett: jó volt.
(Fotó: Káldy-Kovács Sára)
