H. Molnár Ákos
Magunknak csináljuk?
Helyben vagyunk, ezzel a sokatmondó címmel érkezett Pécsre a XVIII. JAK Tanulmányi Napok. A tematika egyfelől korlátozónak tűnik, mintegy provincialista árnyékot vetve a konferenciára, másfelől felsejlik mögötte valamiféle archimédeszi pontra való rátapintásnak a lehetősége. Persze gyakorlatilag úgy került ide az egész, hogy az alapötlethez (alternatív urbanitás és várospoétika) kellett egy alternatív város, amire kézenfekvő választás volt Pécs (Szolláth Dávid után szabadon). Most nézzük meg, hogy ebből az anyagból, mit hoztak ki a szervezők, a résztvevők és a hallgatóság.
Sztanics Gábor és Ágoston Zoltán
Ha Pécs, akkor még mindig nem sokkal az EKF-év után, nem maradhat ki a Pécs EKF utáni kulturális életéről való kerekasztal-beszélgetés Ágoston Zoltánnal, Márta Istvánnal, Patartics Zoránnal és Szalay Tamással, és persze a Zsolnay Kulturális Negyed és annak valóban részletes bejárása Sztanics Gáborral. Majd az első nap végére jut még egy felolvasóest Zilahi Annával, Bajtai Andrással és Kiss Tibor Noéval. Moderátorként Szegő János szórakoztat minket, ellenpontozva a szövegek komolyságát, komolykodását. Mindeközben felmerül bennem a kérdés, ahogy rendszerint felmerül: magunknak csináljuk ezt az egészet? Végignézek a közönségen, lehetünk egy jó tucatnyian, ám sokan maguk is előadók, résztvevők lesznek a szombati nap folyamán. Helyben vagyunk, de hol, vagy mindegy is a hol? Város és irodalom csak egy szűk, szakmai közegben hozható össze (és ezt most értsük szó szerint)? És akkor azt még szóba se hoztuk, hogy Pécs mégiscsak egy jórészt egyetemistákkal belakott város. Hol vannak, hogy lehet megszólítani őket, meg lehet-e egyáltalán? A közönség sorain visszafogott taps morajlik végig. A felolvasásoknak vége. Mehetünk sörözni.
Márta István, Ágoston Zoltán, Patartics Zorán és Szalay Tamás
Másnap irány a belváros, a Művészetek és Irodalom Háza. Délelőtt urbánus történeteket hallgathatunk meg, továbbra is kevesen, ha lehet mondani, kevesebben, mint egy nappal korábban. Egy hetven év körüli idős hölgy a közönség egyetlen valódi (kívülálló) tagja. Először Bódi Lóránt doktoris hallgató (ELTE) ad elő Petrigalla Pál szalonjának művészeti és közösségi világáról. Majd a tanítványt követi a mester, K. Horváth Zsolt Radics Béláról tart előadást, amely által részben feltérképezésre kerülnek Budapest peremterületei. Ezt követi N. Kovács Tímea tanulmánya a neonfények, neonreklámok megjelenéséről, hatásukról a városi terekre. A szekció végén pedig egy páros prezentáció következik Bazsányi Sándorral és Wesselényi-Garay Andorral, akik az épített terek szépirodalmi ábrázolását vizsgálják esztéta és építészetteoretikus szemszögekből (illetve saját bevallásuk szerint idővel felcserélt szereposztással gondolták át és tovább a problémáikat). Majd rövidre kell zárni a szekciót a csúszás miatt. Végre ebéd. Mégis kavarodás. A Kanta Bárban spenót várja a vendégeket. Hosszú toporgás után kettéoszlik a társaság. Maradok a csoport spenótos felével, ami végül kellemes csalódás lesz. Így újult erővel, bizakodva térek vissza kettőre a Fülep Lajos terembe.
N. Kovács Tímea
A létszám megnövekedett. Néhány új arc és néhány mai újonc tegnapról. Az idős hölgy is elfoglalja helyét. Kezdhetjük. Irodalmi városok és a városok irodalma címmel nyitja meg a kerekasztal-beszélgetést Szegő János. Két esszéista városdefiníció után (Németh Zoltán és Takáts József részéről) Bagi Zsolt ragadja magához a mikrofont, és az irodalmi városok gyökerét a modernitással és Baudelaire-rel hozza össze. Úgy gondolja, hogy városok retorikája helyett városok hierarchiájáról kellene beszélnünk. Városfogalmának talán a legfontosabb kritériuma az integrációs képesség, erő. Éppen ezáltal, valamilyen összefüggésrendszer hiányából kifolyólag nevezi Budapestet egy nagy falunak. Ezzel szemben Pécsben lát bizonyos integrációs nyomokat (firenzei városideáljához mérten). Persze Budapesthez Bagi egyébként is kritikusan áll hozzá (sok esetben jogosan), például az országon belüli centralizáltsága miatt, ami a másik érve amellett, hogy Budapest nem igazi város. Hiszen úgy látja, hogy a városi létet a nemzeti léttel szemben lehet csak definiálni, amit Budapesttel nem tudunk megcsinálni, mert az országban minden a fővárosról szól (lásd híradó, stb). Budapest centrális helyzetével természetesen a többi résztvevő is egyetért. Eközben előkerül a műfaj kérdése a városi terekkel kapcsolatban. Szegő bedobja a nagyregényt mint legalkalmasabb formát. Bagi a regény szervező elemeiről ejt szót, például, hogy a tér által szerveződő regény általában leíró jellegű lesz, nem pedig elbeszélő. Később Németh Zoltán a kortárs magyar irodalomból hoz példákat, Garaczi Lászlót, Hazai Attilát, illetve a líra területéről Csehy Zoltánt. Ezzel világítva rá, hogy elég széles horizonton jelennek meg ma is városképzetek a magyar irodalomban. Takáts egy tizenkilencedik század eleji példát hoz fel, Vitkovics Mihály és Berzsenyi Dániel episztolaváltását, amelyben a falu-város dichotómia problematikájára mutat rá, arra, hogy értékpreferenciáink mennyire könnyen kifordíthatóak. És valóban, ez ma sincs másként. Szegő János pontot tesz a beszélgetés végére. Szünet. Víz, alma, felfrissülés. Mintha megint többen lennénk.
Keresztesi József és Bazsányi Sándor
Az utolsó kerekasztal-beszélgetésen pécsi alternatív civil szervezetek kerülnek a középpontba (Murál Morál, ZION, Labor, Periszkóp Rádió). Munkájukat talán a legjobban a láthatatlanság fogalmával lehet leírni. Legtöbben nem is tudnak a létezésükről. Jótékony tevékenységeik pozitív hatásai a jelen pillanatában alig kimutathatóak. Valójában csak a jövő távlatában lehetnek majd igazán számottevő eredményeik. Részben ezek azok a körülmények, amelyekből kifolyólag olyan minimális támogatottságban részesülnek (ha egyáltalán részesülnek bármiféle támogatottságban), hiszen gyakorlatilag láthatatlanok. Ilyenformán náluk is felmerülhet a kérdés, hogy kinek csinálják. Meg lehet-e szólítani szélesebb körben embereket efféle önkéntes programokkal (mint például csoportos falfestés)? A kilátások nem túl biztatóak, mégis úgy veszem észre, hogy optimistán tekintenek a jövőre. A szünet utáni egy órára így tekintek előre én is. Még egy felolvasás. Keresztesi József és Horváth Viktor szállítja a humort, míg Fehér Renátó ellenpontozza őket komolyabb szövegeivel. A közönség a végére csaknem elfogy. Hosszú nap volt. Tudjuk be ennek. Az idős hölgy is eltűnt valamikor délután. Hogy ezt az egész programsorozatot magunknak csináltuk-e? Talán tőle kellene megkérdezni.
