Dávid Péter
Magyarsággroteszk
a beuglik és a szabadságharc
Nem írok, nem olvasok
Magyartanár vagyok.
Na nem - döntöttem el magamban -, nem fogok olvasni. Hiába lesz terítéken Fehér Béla Kossuthkiflije az Ibsen kávézóban április 2-án este 6-tól, hiába lenne elegánsabb úgy megírni erről az író-olvasó találkozóról a tudósítást, hogy ténylegesen érvényes legyen az olvasó kifejezés, azért sem olvasom el előtte a regényt!
Indokolhattam volna ezt a sunyi, cinikus elhatározást tetemes teendőimmel (ha nem is ír és nem is olvas a magyartanár, de mást azért mégiscsak csinál), azzal, hogy a hangzatos című regény februárban, még csak pár hete hagyta el a nyomdát... De még csak ez sem! Ha Fehér Béla meghozza a könyvhöz a kedvem a kedvmeghozásra szánt másfél órában, hát elolvasom - utólag kényelmesen, kávé mellett ‑, ha nem hozza, akkor bosszúból az író-olvasó találkozóról egy tudósítás bőrébe bújtatott elmarasztalást fogok írni, gondoltam.
Fehér Bélával Darvasi Ferenc beszélgetett a jelzett időpontban, sorra tette fel kollégájának a vendég által „nehéznek" és „komolynak" titulált kérdéseket, amelyekre a vendég mégis jól megfontolt, izgalmas válaszokat adott, és amelyek szerencsés módon nem csupán a szövegre vonatkoztak, hanem Fehér írói módszerére, jövőbeli elképzeléseire is, így alkalmunk volt megismerni a Kossuthkifli mélykék borítója mögötti művelt, szimpatikus embert is.
A regény cselekményéről nem sok szó esett: egy bejgliszállítmány eljuttatása Pozsonyból Debrecenbe üldözéssel, kémjátszmával fűszerezve, mindez 1849-es, szabadságharcos miliőben. Azt már ebből az egymondatnyi ismertetőből is láthatta a leendő olvasó, hogy nem egy hagyományos '48-49-történettel lesz dolga.
Megtudhatta a nagyérdemű, hogy a Kossuthkifliben legalább 5-6 regénytípus ötvöződik (bűnügyi-, kaland-, gasztro-, utaztató regény stb.). Ám hiába játszódik a cselekmény 1849 májusában, Fehér Béla szinte kikérte magának, hogy a „történelmi regény" stigmát égessük alkotására, ő inkább a műfajmegjelölésként alkalmazott „hazafias kalandregényt" vagy a „magyarsággroteszk" megnevezést használta. Abban a tekintetben rokon ugyan a múltról szóló művekkel, hogy nagy történelmi ismeretanyagot mozgat meg a szöveg, Fehér mégis inkább „alulnézetből" (Darvasi Ferenc kifejezése) próbálja meg ábrázolni a szabadságharc utolsó hónapjainak egyikét, ezért olyan forrásokat alkalmaz, mint Pálffy János emlékiratai (az ő leírása szerint egy „pletykagyűjtemény"), Jókai elfeledett cikkei és különböző anekdotagyűjtemények vagy egy XIX. századi katonai térkép. Olyan hamisítatlan képet akart festeni a korszakról Fehér, ami a történelemkönyvekben nem található meg.
Darvasi a könyv nyelvével kapcsolatosan is intézett kérdést a szerzőhöz. Nem csoda, hiszen a lefekvés előtt Baróti Szabó Dávid Kisded szótárát olvasgató Fehér vesszőparipája a megfogalmazás, a stílus. A regény ugyanis megpróbálja leképezni a XIX. század közepének nyelvi fordulatait. Fehér állítása szerint egy avíttnak mondott szövegvilágot próbált modern szerkezetbe helyezni, ugyanakkor megmutatni valamit a magyar nyelv gazdagságából is.
Szó esett arról is, hogyan játszik rá a regény az 1956-os forradalomra, hogyan lehet a Kossuthkiflit a mai korra is érvényesnek tartani. Ezzel kapcsolatban Fehér azt mondta: „mi ők is vagyunk", elfogadva, hogy a regény olvasását a jelen analógiái is befolyásolhatják. Sőt, állítása szerint legfontosabb célja éppen a ma embere számára feltenni a kérdést, hogy mi is a magyar, ez a politikában fényesre koptatott kifejezés, hogy milyen is az igazi hazafiság.
Az 1848-49-es narratívák hagyományáról is beszélt Fehér az esten, mint fel-feltörő búvópatak jelent meg rendre Jókai neve („mint háztartási szó, oly otthonos"). Valóban kevés olyan történet él 1848-49-ről, amely ne dicső, hazafiság-csillogtató korszakként vagy apokalipszisszerű bukásként ábrázolná ezt a néhány hónapot. Fehér viszont éppen erre tesz kísérletet a maga egészséges, jókedvű, de nem pejoratív és cinikus iróniájával, félretéve a hős Baradlay Jenő véres, golyólyuggatta ingét. A közönség szerencsére ízelítőt is kaphatott a történetből. Fehér felolvasta az álcázott orosz előőrs leírását, valamint ismertette Görbekerti (Fehér regényeinek visszatérő alakja) különös, TÖREDÉKEK - EMLÉKEIM DÖRGŐ ZUHATAGA című gyűjteményét, melyben "a debreceni cívis gondolkodás minden moccanása" le van fektetve.
A beszélgetés után arra is mód nyílt, hogy a nézők kérdéseket intézzenek az íróhoz. A közönség soraiból érkező felvetésekből és Fehér újra csak könnyed, jól megfogalmazott válaszaiból kiderült, hogy a Kossuthkifli abban is különbözik az eddigi kalandregényektől, hogy nincs egy kitüntetett, pozitív főszereplője. Az író mégsem félti regényét, hogy éppen emiatt ne lenne belőle bestseller, állítása szerint teljesen tudatosan formálta meg így a karaktereket, ha az ilyesmi nem is megszokott. Látni való, számít az olvasó jóindulatára.
Összegezve: úgy tűnt, a regény folyamatosan oszcillál a különböző műfaji jellemzők, múlt és jövő között, egyszerre izgalmas, cselekményes kalandregény és mély kérdéseket felvető, elgondolkodtató alkotás.
Visszatérve a tudósítás elejére: olvasom! Mindjárt a végére érek.
