fotók: Ignácz Bence
Fodor György
Irodalmi kávéház Markó Bélával
Békéscsabai Jókai Színház Szalon
Kortárs magyar írók sorozat
2012. február 20.
Az idei kortárs magyar írók sorozat minden alkalommal tartogat valami rendhagyót. Jelen esetben ez a helyszín volt. Az érdeklődők az egykori Ibsen Kávéházban, a színház szalonjában gyűltek össze, amely nevéhez méltóan az irodalmi körök kedvelt célpontjává válhat, ahol egy finom kávé, vagy tea mellett elmélkedhetnek a kortársak. Az est ilyen kulturális célzattal került megrendezésre ezen az új helyszínen.
Az esemény megkívánta, hogy a Bárka főszerkesztője állva köszöntse a - a rangjához képest - szokatlanul emberi és szerény díszvendéget. Mindez annak jár, aki ezt teljesítményével kivívta. Markó Béla közel 40 éve van jelen a kortárs magyar irodalomban, számos műfajban, műformában sok kötetet jelentetett meg. A kultúrszótárakban szokásos cikkszerű felsorolás helyett álljanak itt a legfontosabb információk, amelyek elhangzottak (nem beszélve a számtalan díjról, amelyek egy részét a külhoni magyarokért való munkálkodásáért kapta). Az író, költő, politikus, tanár és szerkesztő az 1970-es években (a 20-as éveiben) indult, az irodalomtörténészek a második Forrás-nemzedékhez sorolták, de emlegették a neoavantgárd, és később, a '80-as években a neoklasszicizmus alkotójaként is. 1976-1989 között Marosvásárhelyen az Igaz Szó irodalmi folyóirat szerkesztője volt. 1989-től 2005-ig, szintén Marosvásárhelyen, a Látó című irodalmi folyóirat főszerkesztőjeként dolgozott. Kedvelt versformája még ma is a szonett, szívesen írt és ír gyermekverseket, meséket, de haikukat is vetett már papírra.
Markó Béla költő, Elek Tibor irodalomtörténész és Bartus Gyula színművész
A politikában befutott karrierpontok felsorolását leszámítva az est alatt egyszer sem esett szó politikáról. Markó Béla mint irodalmár állt és ült velünk szemben. Egyszerű, méltóságteljes, széles látókörű, határozott, de közvetlen embernek ismerhettük meg, aki végérvényesen bebizonyította, hogy vissza lehet találni a politikából az irodalomba. Elek Tibor már 20 évvel ezelőtt alanyi lírikusként modellálta Markót, aki azóta is a személyiség integritását és szabadságát kereső és megtartó költő. Ebből kapunk ízelítőt Bartus Gyula előadásában. Elsőként 3 költemény hangzik el a Kannibál idő c. válogatáskötetből, amely az első korszak ívét adja: Friss hó a könyvön (egy kötet címadó verse is 1987-ből); Kannibál idő; Miért írtam verset?
Utóbbi kérdés az évtizedek sodrában igazán univerzális. Innen indul a konkrét beszélgetés, amikor a beszélgetőtársnak önmagát kell definiálnia időben, és az íráshoz való viszonyának pilléreit kell bemutatnia. Nehéz ars poeticát adni 4 évtized idővonalán elhelyezkedve. A kultúrember, aki elsőként köszönti a jelenlévőket, ezért indíthat így: „önmagam utókora vagyok". 1995 és 2005 között nem születtek irodalmi alkotások, pedig írni jó, de elragadta a politika. A Ceausescu-éra alatt már írt szonetteket, hiszen ha az embert zsarnoki módon körbeveszi a diktatúra, és beszorítja a könyvtárszobába, akkor kénytelen a szabadság útjait keresni. Ez a kötött műfaj és zárt műforma éppen arra jó, hogy benne a befelé menekülés, ugyanakkor a szabadságvágy igénye, az útkeresés rémülete jusson kifejezésre. 2011-ben, amikor a legfrissebb szonett-kötet napvilágot látott (Visszabontás), akkor sem jelentett ez mást. A világ meghódítása nem feltétlenül csak az univerzum felé irányulhat, hanem a közvetlen környezet megismerésére. Az ember mindig egyre messzebbre vágyik, miközben az atomot sem ismeri eléggé, de legfőképpen önmagát nem. A szonett segít az önismeretben, az önreflexióban, az önmérséklésben. Időről-időre szükség van a visszatekintésre, önmegszólításra, létösszegzésre, számvetésre. Mindezt a 2011-ben újra megjelent Az erdélyi macska (Szépliteratúrai utazások 1978-1994) c. rövidpróza-gyűjtemény bizonyítja. Műfaját tekintve egyaránt szerepelnek benne „egypercesek", irodalomkritikai jellegű írások, interjúk, esszék. Ezekben az írásokban tetten érhető a Markó-filozófia eszenciája, amely egy pár perces szonett- és embertani elemzésben ölt testet: „a végtelenbe vetett ember tragikomikus végessége". Minden ember igyekszik úgy élni, mintha korlátlan ideje lenne, hogy megvalósítsa önmagát, álmait, céljait. Minél közelebb kerül ahhoz, hogy belássa, élete véges, annál tragikusabb a küzdelem, amelyet az elmúlással folytat (óhatatlanul előhozza bennünk a horatiusi asszociációkat: emlékszünk a halálra, de nem hal meg minden). A szonett is egy efféle groteszk kísérlet. Hiszen hogyan is lehetne ennyire kötött, művi, mesterkélt formában megírni az emberiség nagy kérdéseire adott válaszokat? Hogyan lehet éppen 14 sorba sűríteni a kozmikus kérdéseket? Nos, ez a 'trudă' (az egyetlen román szó, ami elhangzik a 1,5 óra során), a küzdelem, a fáradság. Hát, még ha szonett-koszorút alkot a tehetséges lírikus. Markó pedig megfelel ennek a kemény kihívásnak. Szonettjeit állva olvassa fel (bár saját bevallása szerint csak azért, mert ülve sosem hagyná abba): Mennyei ars poetica; Ketten a Fekete-tengeren; Rég nem számolom.
Az irodalmi pálya újraindítása nem csak a szonettekhez, hanem elsősorban a gyermekirodalomhoz köthető. Ennek előképei megvoltak a '80-as években: a kert, a család, a közös programok hangulata. Sokan menekültek a gyermekirodalomhoz a tiltott időkben, de mi oka lett volna szerzőnknek ugyanezt tenni? Ez is egyfajta útkeresés, vagy kötöttségben a szabadság? Nem. A válasz drámaian egyszerű és végtelenül emberi. Amikor a gyermekei kisebbek voltak, akkor született a legtöbb mese, nekik és hozzájuk. Az ember a mesék által szocializál, műveli - de továbbra is mesterkéltté teszi, akár egy szonett esetében - a csemetéket, hogy azok a világban később helyt tudjanak állni. Kell hozzá tehetség, ihlet és belső kényszer, amely - az induláskor, de különösen az 1980-as években magát grafománnak valló - Markónak bőven megadatott. A gyermeki lírához a kisfia születése terelte vissza, aki új kényszert, új periódust jelentett az életében (2000-től kezdve 5 gyermekverskötet és egy mesekönyv jelent meg). A gyermeki lélek tiszta, üde, őszinte. Ennek tanulságaképpen a jelenlévő hallgatóság egy meglepetést vihetett magával haza. Farkas Wellmann Éva öt és féléves kislányának hangját. Ugyanis Kecseti Nórika síri csendben, ünnepi bájjal és teljesen hitelesen szavalta el az aktuálisan kiválasztott Farsang c. Markó-költeményt. Még most is fülemben cseng a büszke értékítélet: „Dugába dől a karnevál, / és elmúlik a farsang, / egérből macska sose lesz, / hiába minden furfang!"
A gyermekirodalommal párhuzamosan él a szonett-írás ösztöne, amely két szonett-kötetet eredményezett az utóbbi két esztendőben: a Tulajdonképpen minden (Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2010.) és a Visszabontás (Jelenkor Kiadó, Pécs, 2011.). Minden szonetthez dátum köthető, előbbi 2009. júliustól 2010. februárig, utóbbi 2010. februártól 2010. decemberig tart. Mindkettő a költő, és vele a vers visszatérése a való világba, a reálisba. Mindkettő egyfajta napló, különféle tér- és időbeli utazásokról, elmélkedésekről, találkozásokról. Szonettek ezek a másképp nem elmondhatóról. Egy év megfoghatatlansága testet ölt a papíron, a lét tintával rajzolódik ki. Hamarosan a harmadik kötet szonett-koszorúja is olvasható. Átvezetésképpen ismét Bartus Gyula olvas fel szonetteket: Egybeolvad; Test; Rózsaszín (ld. Bárka 2012/1).
A szonettek gyakran képzőművészeti ihletettségűek. A megismert írások is egytől egyig Csontváry-képeket illusztrálnak. A művészek alkatilag vonzódnak az interdiszciplinaritáshoz. Markó nem szeret rajongani, csak szimplán gyönyörködni és természetszerűleg kedveli az esztétikumot. Az érdek nélküli tetszés élményét Csontváry képeiben találta meg, amikor Pécsett először látta élőben azokat. Az érzés nem új keletű, hiszen már 1990-ben A világkép c. versben megmutatkozott. Azóta többször előfordult, hogy festmények és szobrok margójára írt. A képzőművész ugyanúgy szakralizál, mint az író, költő. A világ egészét kívánja befogadni, befogni és örökíteni. Csontváry a lét legmélyére nyúló festő, komoly entitásokat fogalmaz meg. Méltánytalanul és igazságtalanul mellőzött géniusz a XIX-XX. századi, európai festészettörténetben (szemben Munkácsyval vagy Vasarelyvel). A képeiből alkotott lírai adaptációk talán segítenek a kánonba illesztésében.
A posztmodern irodalmi kánon része a távol-keleti műfajok magyar honosítása. Elek Tibor nehezményezi, hogy a számtalan haiku-író és rajongó közül kevesen pendítenek meg autentikus hangot. E kevesek között van Markó Béla is, aki Út a hegyek közt - 99 haiku (Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2010.) kötetével érdemben gazdagította a magyar haiku-irodalmat. Hogyan jut el az ember odáig, hogy a szonettnél is rövidebb és kötöttebb formát válasszon? Markó szerint ez szemléleti kérdés. A végtelen kutatása odakinn, az emberen túli világban a nyugati civilizáció megalomán eszmeiségének rákfenéje. A belső érzelmek, reflexiók, pillanatnyiság megragadása pedig a keleti filozófia sajátja. Bashót olvasva idegennek tűnhet, már-már groteszknek, hogy valaki megpróbálja a magyar kultúrában elhinteni a haiku-magokat. A japán haiku hiteles, az európai nem, vagy csak nagyon ritkán. A haiku pedig valójában nem áll messze a szonett zártáságának kihívásától. Univerzális sűrítés, a kicsinységben keresett szabadság. Markó Béla haikui hitelesen közvetítik az eredeti, keleti vezérmotívumokat. A blokk zárásaképpen a Mester saját választásait - ismét felállva - olvassa fel: Vihar; Öröklét; Használati útmutatás; Hiány; Megváltás; Út a hegyek közt. Talán érdemes megfogadnunk az útmutatásban felvillantott jó tanácsot: „a túl sok virág / kiszorítja a kertből / a képzeletet".
A haikuk szabad asszociációk, pillanatnyi választások, jelek, jelenetek, rezdülések. 17 szótagban, 3 sorban nehéz megváltani a világot. Ahhoz egyenesebb út vezet a szabadversekben. Míg a már szintén régóta írt blank-versek a közéleti jelenlét formái, a kötöttebb szonettek ennek fonákjai. Nem ellentétesek egymással, hanem csak a másik oldalon állnak. A család, a szerelem, a születés, a félelem, a halál, a szenvedés mind olyan témák, amelyeket a szonett-présformában fogyaszthatóvá lehet sajtolni. Szabadabban nyilatkozni viszont olykor felüdülés. Ennek okán jelent meg a Kié itt a tér - Válogatott közéleti cikkek, előadások 1991-2009 (Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2010.) kötet. Újabb félkötetnyi esszé és kritika áll nyomdakészen. Remélhetőleg mihamarabb olvashatjuk, hogy megkezdődhessen egy újabb irodalmi tollaslabda...
Végezetül a Bárka 2011/3 számából a Tollaslabda c. költeményt halljuk Bartus Gyulától. Hazafelé pedig lassan elkezdünk visszabontani...
